Jobban és határozottabban kezdett szerdán este a Young Boys, amely már a negyedik percben kihagyott egy helyzetet, és még tíz perc sem telt el, amikor Dibusznak is védenie kellett. Ennek ellenére mégis a magyar bajnok szerzett vezetést,
miután Boli kihasznált egy védelmi hibát, és labdaszerzés után a hálóba bombázott.
A zöld-fehérek azonban nem örülhettek sokáig, mivel a svájci rivális kissé szerencsés, megpattanó lövéssel a kapott gól utáni első támadásából egyenlített.
Ezt követően kiegyenlítetté vált a játék, de egy vendégakció végén lerántották Botkát,
így a Ferencváros nemcsak tizenegyeshez jutott, hanem emberelőnybe is került.
Ezt a kedvező helyzetet viszont nem sikerült maga javára fordítania Peter Stöger vezetőedző csapatának, mivel Uzuni büntetője a jobb kapufán csattant, és bár a kipattanó Camara lábáról a hálóba vágódott, Laidouni idő előtt mozdult a büntetőterületre, így érvénytelenítették a gólt.
Ez az érzelmi hullámvasút mindkét csapatot megfogta, amiből a hazaiak jöttek ki jobban Sierro bombagóljának köszönhetően.
A magyar csapat a folytatásban sem tudta érvényre juttatni létszámfölényét, noha többet birtokolta a labdát, mégis inkább a Young Boys akarata érvényesült, a fordulás utáni időszakban csak Dibusznak volt egy nagy védése.
A 65. percben már a válogatott kapus sem tudott segíteni Garcia hajszálpontos lövésénél, így emberelőnye ellenére kétgólos hátrányba került az FTC.
A magyarok a meccs utolsó tíz percére újítani tudtak, beszorították a végig szervezetten védekező, az Európa-ligában tavasszal nyolcaddöntős riválist,
amely azonban így sem tudta elkerülni a gólt Boli remekbe szabott lövésének köszönhetően.
A párharc győztese a BL 32 csapatos főtábláján, míg a vesztes az Európa-liga ugyancsak 32 együttest számláló csoportkörében folytathatja a küzdelmet.
A visszavágót jövő kedden rendezik a Groupama Arénában.
Nyolcvanéves korában elhunyt kedden este Mircea Lucescu, a legendás labdarúgóedző halálhírét a bukaresti Egyetemi Kórház jelentette be, ahol az elmúlt napokban kezelték.
Új név és gyorsasági szakasz, átalakuló helyszínek – számos újdonsággal érkezik az idei Hargita Rali, amelyet április végén rendeznek meg Székelyudvarhelyen és környékén.
Rendszerszintű hiányosságokra hívta fel a figyelmet egy elkeseredett hozzátartozó egy közösségi médiás bejegyzésében. A panasz nem a főorvos szakmai hozzáértését, hanem az empátia hiányát és a nem megfelelő tájékoztatást sérelmezi. Reagált a kórház.
Szavazásra buzdította a határon túli magyar állampolgárokat Orbán Viktor miniszterelnök. Orbán az elmúlt 16 év közös eredményeinek megvédésére kérte a levélben szavazó külhoni magyarokat.
Gyökeresen átalakítaná idén a bukaresti mezőgazdasági minisztérium a gázolajár-támogatási rendszert. A jelenlegi, utólagos – olykor akár féléves késéssel történő – visszatérítési rendszer helyett egy értékjegyes támogatási forma bevezetését fontolgatják.
Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!