Az első perctől érezhető volt, hogy a felek barátságos mérkőzést vívnak egymással, mert a játékosok nem óvatoskodtak, a labdaszerzések után azonnal támadásba lendültek.
Ennek megfelelően mindkét csapat ígéretes akciókat vezetett, a védelmek azonban többnyire állták a sarat, az egyetlen kivételt Sallai ziccere jelentette, de a Freiburg támadója a cseh kapusba lőtt.
A játékrész második felében is kiegyenlített küzdelem zajlott a pályán, de valamelyest többet volt a labda a magyar csapatnál, amely veszélyesebb is volt ebben a periódusban, azonban nem sikerült előnybe kerülni, mert egy ízben a cseh hálóőr hatalmasat vetődve kivédte Szalai Attila bombáját, míg Sallai próbálkozása célt tévesztett.
Térfélcserét követően aktívabban kezdtek a vendégek, mégis a magyarok szereztek vezetést egy gyors bedobás után néhány húzásból mesterien felépített akció végén, Sallai volt a gólszerző.
A közel telt házas közönség öröme azonban nem tartott sokáig, mert Lang röviden hazafejelt labdáját megbüntette az ellenfél.
Összességében mezőnyjátékkal teltek a percek, de előfordultak durva belépők és kisebb kakaskodások, lökdösődések is, melyek kissé szokatlanul hatottak a barátságos meccsen. Az egyenlítés után a legnagyobb lehetőséget Szoboszlai Dominik 17 méteres szabadrúgása jelentette, azonban nem találta el a bal felső sarkot. Még Kerkeznek volt egy ígéretes próbálozása, amely az oldalhálóban kötött ki.
A hajrában is inkább a feszült hangulat jellemezte a pályán zajló eseményeket, így egyik csapat sem tudta a maga javára fordítani a mérkőzést.
A nemzeti együttes immár nyolc találkozó óta veretlen. Az olasz szakvezető Horváth Krisztofer személyében újoncot avatott a Puskás Arénában.
A magyarok legközelebb október 14-én a szerb csapatot fogadják az Európa-bajnoki selejtezősorozatban, melynek G csoportjában tíz ponttal az élen állnak.
A montenegrói labdarúgó-válogatott házigazdaként a 96. percben szerzett góllal 2–1-re legyőzte Bulgáriát a magyar érdekeltségű G csoportban az Európa-bajnoki selejtezők vasárnapi játéknapján. Stefan Savic az első félidő ráadásában szerzett vezetését, majd a hazaiaktól Igor Vujacicot az 58. percben kiállították. Az emberelőnyben lévő bolgárok előbb kihagytak egy büntetőt, majd a 79. percben Preszlav Borukov révén egyenlítettek. A győztes gólt Stevan Jovetic szerezte a 96. percben.
Sikerével a montenegrói együttes 8 pontjával a második helyre került a tabellán, de egy találkozóval többet játszott, mint a hétpontos szerb válogatott, amely vasárnap este lép pályára Litvániában. A csoportot a magyar válogatott vezeti 10 pontjával.
Eb-selejtező, 6. forduló, G csoport:
Montenegró–Bulgária 2–1 (1–0)
gólszerzők: Savic (45+1.), Jovetic (96.), illetve Borukov (79.)
21.45-től Litvánia–Szerbia
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!