Hirdetés

Nem volt elég a négygólos előny az Udvarhely körzetiben

Szentmárton visszavágott Oklándnak az előző szezonbeli vereségért
Fotó: Pál Árpád

2017. szeptember 12., 18:17

Farkaslaka nyerte az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság múlt hét végi fordulójának rangadóját, az A csoport címvédője idegenben verte meg Lövétét. A B csoportban két mérkőzés is 4–4-es döntetlennel ért véget, míg a C-ben Szentmárton visszavágott Oklándnak.

2017. szeptember 12., 18:17

Rangadót rendeztek az A csoport harmadik fordulójában, az előző szezon bronzérmese, Lövéte a címvédő Farkaslakát fogadta. Iramos mérkőzés volt, de főleg a középpályán folyt a játék, ez pedig inkább az ellentámadásokra alapozó vendégeknek jött jól. A félidő vége felé egy jó indítást követően a farkaslaki támadó kicselezte védőjét, majd a kifutó kapus felett a hálóba emelte a labdát.

Hamar jött a válasz, a lövétei csatár elfutott a szélen, beadását pedig csapattársa tizenhat méterről fejelte a kapuba. A 63. percben, egy újabb ellentámadás végén ismét betalált Farkaslaka, ám erre is volt válasza Lövétének, egy bedobás utáni kavarodásból egyenlített. A végső sípszóig mindkét oldalon adódtak helyzetek, a csapatok a győzelem megszerzésére törekedett, ez végül a vendégeknek egy szépen végigvitt támadásból sikerült, majd kivédekezték a hátramaradt időt.

Hirdetés

Malomfalvának több alapemberét is nélkülöznie kellett a Szentegyháza elleni mérkőzésen, ez meg is látszott a pályán, a vendégek sima győzelmet arattak. A második fordulóból pótolt Zetelaka–Felsőboldogfalva mérkőzésen nem mindennapi eset történt,

az egészségügyi asszisztens a hazai kispadról szidalmazta a játékvezetőt. A szabályzat szerint asszisztenst nem lehet kiállítani, büntetése azonban nem marad el.

Sima győzelemnek nézett ki Siménfalva bogárfalvi kiszállása, mivel a 62. percben már 4–0-ra vezetett. Ilyenkor legtöbbször cserejátékosok is lehetőséget kapnak, a vendégek két cserét is eszközöltek. A hazaiak a 76. percben szépítettek,

ezt követően a siménfalviak összeomlottak, a bogárfalviak pedig tíz perc alatt egyenlítettek.

•  Fotó: Pál Árpád Galéria

Fotó: Pál Árpád

Hasonlóan 4–4-es döntetlennel ért véget a Csekefalva–Hodgya találkozó is, melyen a csapatok felváltva vezettek.

Az előző bajnokságban Oklánd sereghajtóként legyőzte Homoródszentmártont, megszerezve első sikerét a pontvadászatban. Ez nagyban befolyásolta Szentmárton bajnoki címért folytatott harcát, amit végül elbukott Siménfalvával szemben. Vasárnap ismét találkozott a két együttes, küzdelmes mérkőzésen Szentmárton 4–1-re legyőzte Oklándot. Kissolymos az utolsó pillanatokban veszített pontot (akárcsak az előző fordulóban Kányádon), játékosa büntetőt hibázott Zeteváralja ellen, így a vendégek 3–2-re győztek.

Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság, 3. forduló, A csoport

Betfalva–Székelyudvarhelyi Sporting 1–3 (1–0), vezették Szabó Sz. – Bán Zs., Incze Á., gólszerzők Tiboldi József (17.), illetve Bak István (67.), Lőrincz Árpád (71.), Balázsi Csaba (78.);

Fiatfalva–Agyagfalva 4–3 (3–1), vezették Barabás Z. – Szécsi B., Ráduly I., gólszerzők Koszó Zsolt (21.), Szabó Zsolt (25.), Barabás Barna (39.), Leonhardt Róbert (79.), illetve Balázs Hunor (34.), Nagy Attila (71., 90+2.);

Lövéte–Farkaslaka 2–3 (1–1), vezették Szabó A. – Kulcsár Cs., Bartos L., gólszerzők Fazakas Attila (44.), Demeter Emil (77.), illetve Jankó Levente (39., 63., 86.);

Felsőboldogfalva–Székelyvarság 2–6 (0–4), vezették Fodor J. – Feleki B., Lőrincz Gy., gólszerzők Zilincki Károly (55., 79.), illetve Szász Zsolt (13., 28., 43., 75.), Szabó Sándor (20., öngól), Pál Attila (76.);

Szentlélek–Zetelaka 1–6 (0–1), vezették Tifán A. – Joó R., Puja T., gólszerzők Miklós Levente (88.), illetve Sándor Csaba (40.), Benedek Zsolt (53.), Mózes Tamás (56.), Simon Arnold (58.), Benedek Zsolt (66., 78.);

Malomfalva–Szentegyháza 2–6 (0–3), vezették Sárkány J. – Csiszár F., Kecseti H., gólszerzők Vas Arnold (56.), Kandó Csaba (82.), illetve Márton Zsolt (21.), Gergely Tibor (29., 31.), Majláth Szabolcs (49., 65.), Márton Richárd (90+2.);

Nagygalambfalva–Szentábrahám 1–1 (0–0), vezették Fazakas K. – Fazakas L., Farkas H., gólszerzők Tánczos Tamás (90.), illetve Bodó Balázs (80.).

A 2. fordulóból pótolták: Zetelaka–Felsőboldogfalva 4–0 (2–0), vezették Sárkány J. – Feleki B., Szabó Sz., gólszerzők Benedek Zsolt (23.), Fábián Árpád (30.), Mózes Tamás (84.), Varga Pál (90+1.), kiállítva Tóth Károly (86., Felsőboldogfalva).

Udvarhely Körzeti Labdarúgó-bajnokság (2017–2018) – A csoport
M GY D V GK P
1. Lövétei Egyesülés 26 19 3 4 80–32 60
2. Udvarhelyi Sporting 26 17 3 6 89–51 54
3. Farkaslaki SE 26 15 5 6 94–39 50
4. Malomfalvi Ifjúság 26 13 7 6 68–47 46
5. Szentegyházi Vasas 26 14 3 9 63–42 45
6. Szentábrahámi Andycom 26 14 3 9 62–48 45
7. Nagygalambfalvi SE 26 11 8 7 46–37 41
8. Székelyvarsági Tartód SE 26 11 2 13 59–57 35
9. Agyagfalvi Lendület 26 9 7 10 73–59 34
10. Zetelaki Fenyő 26 10 4 12 47–63 34
11. Betfalvi Küküllő 26 10 3 13 63–70 33
12. Felsőboldogfalvi FTK 26 5 5 16 34–90 20
13. Fiatfalvi Sóskút 26 5 3 18 37–90 18
14. Szentléleki Nyikó 26 1 0 25 19–109 3

B csoport

Kápolnás–Bögöz 3–2 (1–1), vezették Hegyi H. – Bíró B., Kovács T., gólszerzők Bálint Szabolcs (4.), Both Lajos (68.), Lőrincz Ágoston (79.), illetve György Sándor (27.), Banka Levente (89.);

Zetelaka II.–Nagygalambfalva II. – halasztva szeptember 20-ára;

Székelyderzs–Alsóboldogfalva 9–2 (7–1), vezették Szabó A. – Bán Zs., Bartos L., gólszerzők Dobra László (7.), Dénes Ákos (12., 22., 36.), Orbok Csaba (18., 32., 35., 78.), Bertalan Lehel (61.), illetve Borbély Lóránt (39.), Barabás János (54.);

Parajdi SE–Farcád 1–1 (0–0), vezették Csiszár F. – Sárkány J., Szabó Sz., gólszerzők Kénesi Lehel (90+1.), illetve ifj. Kerestély József (78.);

Korondi Ifjúság–Gagy 4–0 (1–0), vezették Ilyés Cs. – Incze D., Lőrincz Gy., gólszerzők Ambrus Zoltán (7.), Balázs Szabolcs (67., 80.), Balázs Lajos (89.);

Bogárfalva–Siménfalva 4–4 (0–2), vezették Tifán A. – Nagy Z., Kovács L., gólszerzők Györgydeák Milán (76.), Magyari András (79., 86.), Geréb Imre (82.), illetve Szőke Alpár (37.), Rákosi Csaba (43.), Keresztes István (54.), Keresztes Zsolt (62.);

Csekefalva–Hodgya 4–4 (2–1), vezették Szécsi B. – Barabás Z., Ráduly I., gólszerzők Murvai István (23., 32., 50.), Fazakas Barna (61.), illetve Bálint Csaba (12., 58.), Schram István (49.), László Csaba (88.).

Az 1. fordulóból pótolták: Nagygalambfalva II.–Bögöz 3–3 (3–1), vezették Kovács T. – Szécsi B., Feleki B., gólszerzők Valentin Urdea (1.), Benedek Elemér (11., 30.), illetve Gábor Mátyás (26.), Tófalvi Lajos (53.), Csomor Csaba (70.). A Nagygalambfalva II.–Kápolnás mérkőzést szerdán 17 órától pótolják.

Udvarhely Körzeti Labdarúgó-bajnokság (2017–2018) – B csoport
M GY D V GK P
1. Zetelaka II. 26 20 3 3 70–30 63
2. Korondi Ifjúság 26 18 3 5 68–39 57
3. Siménfalvi Ifjúság 26 14 3 9 74–46 45
4. Bogárfalvi Gordon 26 12 5 9 77–70 41
5. Csekefalvi Fortuna 26 10 8 8 71–64 38
6. Parajdi SE 26 11 4 11 69–70 37
7. Farcádi SE 26 10 6 10 43–53 36
8. Bögözi SE 26 10 5 11 54–53 35
9. Gagyi Gagyvize 26 9 6 11 39–42 33
10. Kápolnási SE 26 8 5 13 58–66 29
11. Alsóboldogfalvi Akarat 26 8 3 15 56–74 27
12. Nagygalambfalva II. 26 8 3 15 45–83 27
13. Székelyderzsi SE 26 7 3 16 60–77 24
14. Hodgyai Budvár 26 6 5 15 59–76 23

C csoport

Parajdi SK–Alsósófalva 5–0 (4–0), vezették Incze D. – Ilyés Cs., Ozsváth A., gólszerzők Simófi Zoltán (10.), Ambrus Csaba (29.), Káli Béla (30., 32., 78.), kiállítva Kozma Csaba (78., Alsósófalva);

Homoródszentpéter–Kányád 3–2 (3–1), vezették Bíró B. – Hegyi H., Kovács T., gólszerzők Gergely Szilárd (3.), Máthé Domokos (22.), Schneider Emil (28.), illetve Nagy Hunor (9.), Forró Dénes Csaba (84);

Kissolymos–Zeteváralja 2–3 (1–1), vezették Ráduly I. – Barabás Z., Szécsi B., gólszerzők Andrási Gyula (19.), Fazakas László (66.), illetve Sebők Tóni (40.), András László (55.), Ilyés Richárd (90.);

Homoródszentmárton–Oklánd 4–1 (2–1), vezették Fodor J. – Feleki B., Incze Á., gólszerzők Kis Zsolt (13., 73., 82.), Bodor Ernő (21.), illetve Egyed Csongor (45.), kiállítva Kulcsár Csongor (52., Szentmárton);

Betfalvi Ifjúság–Homoródszentpál 1–4 (0–1), vezették Fazakas L. – Fazakas K., Farkas H., gólszerzők Dodó Zoltán (75.), illetve Bartha Szabolcs (18., 90+1.), Farkas Zoltán (61.), Szabó Attila (70.), kiállítva Péter Csaba (17., Betfalvi Ifjúság);

Kobátfalva szabadnapos volt.

Udvarhely Körzeti Labdarúgó-bajnokság (2017–2018) – C csoport
M GY D V GK P
1. Homoródszentmártoni Reménység 20 17 1 2 88–20 52
2. Kobátfalvi Nyikó 20 13 4 3 51–24 43
3. Zeteváraljai SE 20 13 2 5 48–27 41
4. Homoródszentpáli Radicza 20 8 5 7 31–40 29
5. Oklándi Rika 20 9 1 10 42–42 28
6. Parajdi SK 20 8 3 9 47–41 27
7. Kányádi SK 20 7 5 8 53–64 26
8. Homoródszentpéteri SE 20 8 1 11 41–44 25
9. Kissolymosi SE 20 6 2 12 45–55 20
10. Alsósófalvi SE* 20 6 3 11 32–59 15
11. Betfalvi Ifjúság 20 1 1 18 10–72 4
*Alsósófalvi SE büntetve 6 ponttal

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre

Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Ez is érdekelheti

Az egyiptomiak lőtték pontosabban a tizenegyeseket, ott vannak a nyolcaddöntőben

Tizenegyespárbajban dőlt el a továbbjutó kiléte a labdarúgó-világbajnokság péntek késő esti tizenhatoddöntőjében: Egyiptom és Ausztrália nem bírt egymással a rendes játékidőben és a hosszabbításban sem, a büntetőknél Mohamed Szalahék voltak pontosabbak.

Gól nélkül zárta a bulgáriai edzőtábort a Sepsi OSK

Két felkészülési mérkőzéssel fejezte be bulgáriai edzőtáborát a Sepsi OSK. Ovidiu Burcă együttese pénteken a Slavia Sofia és az FK Hebar ellen is pályára lépett, ám egyik találkozón sem sikerült betalálnia.

A főtáblára jutásért küzdenek a székelyföldi focicsapatok a kupában

Jövő héten rajtol a labdarúgó Román Kupa 2026–2027-es kiírásának regionális szakasza. A megyei kupagyőztesek hét régióban, háromcsapatos csoportokban küzdenek meg a főtáblára jutásért.

Papírforma eredményekre és látványos meccsekre számít a sepsiszentgyörgyi bunyós

A labdarúgó-világbajnokság tizenhatoddöntőjének hajrájához érkeztünk, péntek este és szombat hajnalban újabb három mérkőzést rendeznek. Ezúttal Toró Ákost, a sepsiszentgyörgyi bunyóst kértük fel, hogy tippelje meg a párharcok végkimenetelét.

Valentin Suciu már pihent eleget, új kihívásra vágyik

Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.

Korábbi csapatához igazolt Bara Levente

A Szatmárnémeti Olimpia VSK csapatánál folytatja a székelyudvarhelyi középpályás. Bara Levente három év után újra a klub színeiben játszik.

Elképesztő hajrában győztek a portugálok, igazolták a papírformát a svájciak

A párharcok favoritjai harcolták ki a továbbjutást a labdarúgó-világbajnokság péntek hajnali és reggeli tizenhatoddöntőjében. Portugália hátrányból fordítva múlta felül Horvátországot, míg Svájc két góllal nyert Algéria ellen.

Különösebb erőfeszítés nélkül jutott nyolcaddöntőbe Spanyolország

Nem sok esélye volt Ausztriának a labdarúgó-világbajnokság tizenhatoddöntőjében. A spanyol válogatott végig kézben tartotta a mérkőzést, 3–0-s győzelmével magabiztosan jutott be a legjobb tizenhat közé.

A világbajnokságon már beváltak, hét új szabály érkezik a Szuperligába

Már nincs sok hátra a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének rajtjáig, amelynek első fordulójától hét új szabály lép életbe. Az újítások közül több már az idei vébén is megjelent, elsődleges céljuk pedig az időhúzás visszaszorítása.

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!