HIRDETÉS

Nem vállalták a felkészülési találkozót

Vereséggel kezdte az edzőtábort a Sepsi OSK, de utána nyerni tudott
Fotó: Facebook/St. Pölten

2017. július 03., 13:14

A Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK négy ellenfele is lemondta az előre megbeszélt barátságos meccset. Eddig két találkozót játszottak le a háromszékiek, egyet megnyertek, egyet kikaptak.

2017. július 03., 13:14

„A Budapesti Honvéd a negyedik csapat, mely lemondta előre betervezett edzőmérkőzését csapatunk ellen a Bükfürdőn tartott edzőtáborunkban” – írja közösségi oldalán a labdarúgó 1. Ligára készülő Sepsi OSK, és kifejtik, a magyar bajnok a 170 km-es távolságra hivatkozva közölte velük, hogy végül nem utazik Bükfürdőre. Így kedden, július 4-én 17 órától Mosonmagyaróváron játszanak a helyi csapat ellen. Másnap szintén 17 órától Felcsúton találkoznak Csákvár együttesével, majd ezt követően indulnak haza.

Mint ahogy az OTP Bank Liga győztese, korábban a macedón bajnok Vardar Szkopje sem vállalta a felkészülési meccset,

HIRDETÉS

de a balkáni együttes még csak nem is jelezte távolmaradását, és a kapcsolattartó személyt többszöri próbálkozásra sem tudták elérni telefonon – tájékoztatott a háromszéki klub, de ezeken kívül is volt még két csapat, mely lemondta a mérkőzést.

Kudarccal kezdtek, sikerrel folytatták

Múlt héten két mérkőzést le tudott játszani a Sepsi OSK: az osztrák élvonalban szereplő SKN St. Pölten ellen 1–0-s vereséget szenvedett, majd két nappal később az orosz Ararat Moscow alakulata volt az ellenfél, melyet 2–1-re vert meg a szentgyörgyi csapat (már a 8. percben zörgött az orosz háló, mikor Papsys talált az ellenfél kapujába, szünetig egyenlített az Ararat, de a mérkőzés 65. percében Astafei megszerezte a győzelmet érő gólt).

Két litvánt igazolnak

„A sok mendemonda tisztázására elmondjuk, hogy a két litván játékos, Marius Papsys és Linas Pilibaitis szerződésének aláírása itthon történhet majd meg, miután a csapat hazaér” – közölte a klub. Tehát a Sepsi OSK két középpályással fog megegyezni.

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Osztályozó vagy kiesés – válaszút előtt a Sepsi OSK

Másfél héten belül eldől a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK sorsa a labdarúgó Szuperligában. Az alsóházi rájátszás utolsó két fordulója előtt latolgattuk az esélyeket, hogyan menekülhet meg a kieséstől a székelyföldi együttes.

Így látták a szurkolók és a játékosok a sepsiszentgyörgyi hokivébét (videóval)

Több mint harmincötezren voltak kíváncsiak a divízió I/A jégkorong-világbajnokság mérkőzéseire a Sepsi Arénában. Videónkban szurkolókat, játékosokat és csapattagokat kérdeztünk a hangulatról, a szervezésről, és arról, mivel buzdítják kedvenceiket.

Székelyhon

Fenyegető hangvételű plakátok Csíkszeredában

Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.

`
Krónika

Habemus papam! Amerikai bíborost választottak Róma püspökévé

Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.

Krónika

Magyargyalázó akciót hajtott végre egy Timok-völgyi román férfi Belgrádban

Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.

Főtér

Mi történt május 4-én Romániában? És mi jöhet?

Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.

Ez is érdekelheti

Gyimesi bravúr a Hargita megyei labdarúgó Román Kupában

Három negyedosztályú csapat mellett az 5. Ligában vitézkedő Gyimesbükk együttese jutott be a labdarúgó Román Kupa Hargita megyei szakaszának elődöntőjébe. A gyimesiek a magasabb osztályban szereplő agyagfalviakat győzték le.

Kovács István vezetheti a Bajnokok Ligája döntőjét

Élete lehetősége előtt áll Kovács István: komoly esélye van arra, hogy ő vezesse a legrangosabb európai kupasorozat döntőjét. A 40 éves játékvezető a legnagyobb favoritok közé tartozik, hogy május 31-én Münchenben dirigálja az Inter–PSG finálét.

Osztályozó vagy kiesés – válaszút előtt a Sepsi OSK

Másfél héten belül eldől a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK sorsa a labdarúgó Szuperligában. Az alsóházi rájátszás utolsó két fordulója előtt latolgattuk az esélyeket, hogyan menekülhet meg a kieséstől a székelyföldi együttes.

Bőven voltak meglepetések a Maros megyei kupasorozatban

Lejátszották a harmadik forduló mérkőzéseit a labdarúgó Román Kupa Maros megyei szakaszában. A legtöbb párharcban fölényes győzelmek születtek, de bőven voltak meglepetések is.

Sorsdöntő hajrá előtt jött a baj: kulcsfontosságú játékosa nélkül maradt a Sepsi OSK

Gőzerővel készül a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásának hajrájára a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, amely péntek este az FC Botoșani csapatát fogadja. A szerdai edzésen komoly csapás érte az együttest: az egyik alapember sérülést szenvedett.

Megelőzte az FK Csíkszeredát, megvan a másik feljutó is

A székelyföldiek már előzetesen elérték, hogy jövőben a legjobbak között szerepeljenek a labdarúgó Szuperligában. Megvan a második együttes kiléte is, aki a legjobbak között kezdheti az új idényt.

Csekefalva a hétvége nyertese az Udvarhely körzetiben

Újabb játéknapot tudott le az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság mezőnye. Az 5. Ligában Varság játék nélkül csökkentette hátrányát Lövétével szemben, a 6. Ligában Szentlélek is besegített, hogy Csekefalva feljött a második helyre.

Teqballasztalt kapott ajándékba az FK Csíkszereda

A magyar sport napja alkalmából teqballasztalt adományozott az FK Csíkszeredának a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium. A sporteszközt Dolhai István, Magyarország csíkszeredai főkonzulja adta át a székelyföldi együttesnek.

Minden pontnak ára van – végletekig kiélezett a hajrá a Szuperligában

A Sepsi OSK a kiesés szélén, a Kolozsvári CFR még üldözi az FCSB-t. Egyre feszültebb a hangulat a labdarúgó Szuperliga végjátékában, ahol minden gólnak és minden pontnak sorsfordító jelentősége van.

Idegenbeli sikerek, hazai bravúrok a Csík körzetiben, döntöttek a gyimesközéploki rendbontás ügyében

Folytatódott a labdarúgó 5. Liga csíkszéki csoportjának rájátszása. A második fordulóban két hazai győzelem mellett öt vendégsiker és egy döntetlen született. Döntés született a gyimesközéploki rendbontás ügyében is.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!