Hirdetés

Nem született döntés a dobogósok csatáján

Nem született döntés a meccsen. Korábbi felvétel
Fotó: Pinti Attila

Izgalmas első félidőt eredményezett pénteken este a Bukaresti Dinamo és a Kolozsvári CFR párharca, aztán a második felvonásban inkább a hazaiak támadtak, de végül 1–1-es döntetlennel kellett beérniük a feleknek a labdarúgó Szuperliga 16. fordulójában.

2024. november 08., 23:25

A hazai alakulat a második, a kincses városiak a harmadik helyről várták a rangadót, amely kiválóan indult mindkét alakulat számára. Bátran támadtak az együttesek, negyedóra után Golubovic kellett máris védést bemutasson.

Bő félóra után vezetést szerzett a Dinamo, Milanov átadását Homawoo váltotta gólra, előnyhöz juttatva a fővárosiakat. Nem sokkal később megduplázhatták volna azt, de végül les miatt érvénytelenítették a találatot. Ahogyan ez lenni szokott, jött a válasz túloldalról, a ráadás perceiben Louis Munteanu volt eredményes, így döntetlennel vonultak pihenőre.

Hirdetés

A fordulás után leginkább a bukarestiek veszélyeztettek, de egyszer sem sikerült bevenni Hindrich kapuját. Maradt az 1–1-es végeredmény, így ha a Petrolul megveri a Gloria Buzău együttesét, egészen a második helyig ugorhat előre.

Labdarúgó Szuperliga, alapszakasz, 16. forduló:
Bukaresti Dinamo–Kolozsvári CFR 1–1 (1–1),
gólszerzők: Homawoo (33.), illetve Munteanu (45+2.).

Labdarúgó Szuperliga, 2024–2025-ös szezon, alapszakasz, 16. forduló

Labdarúgó Szuperliga, 2024–2025-ös szezon, alapszakasz

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
Kolozsvári U Kolozsvári U
16
8
6
2
24-12
30
2
Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR
16
7
6
3
27-19
27
3
Petrolul Ploiești Petrolul
16
6
8
2
18-13
26
4
Universitatea Craiova U Craiova
16
6
7
3
26-16
25
5
Bukaresti Dinamo Dinamo
16
6
7
3
25-18
25
6
FCSB FCSB
16
6
6
4
20-18
24
7
Bukaresti Rapid Rapid
16
5
8
3
20-15
23
8
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK
16
6
4
6
22-20
22
9
Galaci Oțelul Oțelul
16
4
8
4
12-12
20
10
Konstancai Farul Farul
16
5
5
6
17-23
20
11
Jászvásári Poli Jászvásár
16
6
2
8
17-23
20
12
Aradi UTA UTA
16
4
6
6
14-17
18
13
Unirea Slobozia Slobozia
16
5
3
8
14-20
18
14
FC Botoșani Botoșani
16
4
4
8
14-22
16
15
Gloria Buzău Gloria
16
3
4
9
16-26
13
16
FC Hermannstadt Hermannstadt
16
3
4
9
17-29
13
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Új korszakot nyit a Gyergyói Hoki Klub: nagyobb szerepet kap a saját utánpótlás

Irányváltás, szintlépés és szerkezeti átalakulás következik a Gyergyói Hoki Klubnál. A vezetőség szerint elérkezett az idő, hogy az elmúlt évek utánpótlás-nevelő munkája a felnőttcsapatban is meghatározó legyen.

Megváltoztatták a kezdési időpontot, korábban játszik az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK

Első hazai mérkőzését játssza a hétvégén az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK a Szuperliga 2026–2027-es idényében. A második fordulóban a csíkiak az FCSB-t, a sepsiszentgyörgyiek a Kolozsvári U-t fogadják, a vasárnapi találkozók egy órával korábban kezdődnek.

Székelyhon

Veszélyes kutya harapott meg egy fiatalt Csíkszeredában

Megharapott egy veszélyesnek minősített kutya egy 26 éves férfit hétfőn Csíkszeredában, a Tudor Vladimirescu utcában. A sérültet kórházba szállították, az ügyben pedig büntetőeljárás indult.

`
Krónika

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!

Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.

Krónika

Románia száguld és eladósodik, Magyarország a nagy vesztes

Románia legfőbb sikere a lakossági életszínvonal drasztikus emelkedése és a fogyasztásbővülés az európai uniós csatlakozás óta eltelt csaknem két évtizedben, azonban az ország továbbra is a régió leggyengébb láncszeme sok mutató terén.

Ez is érdekelheti

Diószegi László: nem zárjuk be holnap a klubot, de segítség nélkül nem tudjuk garantálni a jövőt

A magyar állami támogatások bizonytalanságáról, a Sepsi OSK pénzügyi helyzetéről és a klub jövőjéről is beszélt Diószegi László a Tusványoson. A klub tulajdonosa szerint nincs pánik, de ideje nyíltan beszélni a problémákról, mielőtt túl késő lenne.

Szondy Zoltán: nem vagyunk világvége hangulatban a támogatások elmaradása miatt

A Corvinul elleni vereségről, az FK Csíkszereda pénzügyi helyzetéről, az önkormányzati támogatások hiányáról, Kleinheisler László távozásáról és a klub jövőjéről is őszintén beszélt Szondy Zoltán a Buzánszky Jenő Sportteraszon, a 35. Tusványoson.

Csak egy nap lehet jegyet venni az FK Csíkszereda–FCSB meccsre

A bajnokság egyik legerősebb együttesét fogadja az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es szezonjának első hazai mérkőzésén. Az FCSB elleni vasárnapi találkozóra csak pénteken lehet jegyet vásárolni.

Húsz éve nem látott gyenge rajt a vendégcsapatoktól a Szuperligában

A hazai együttesek szinte tökéletesen kihasználták a pályaelőnyt a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének első fordulójában. A nyolc mérkőzésből hetet megnyertek, miközben a vendégeknek mindössze egy döntetlen jutott.

Megváltoztatták a kezdési időpontot, korábban játszik az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK

Első hazai mérkőzését játssza a hétvégén az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK a Szuperliga 2026–2027-es idényében. A második fordulóban a csíkiak az FCSB-t, a sepsiszentgyörgyiek a Kolozsvári U-t fogadják, a vasárnapi találkozók egy órával korábban kezdődnek.

Ovidiu Burcă: senkit sem akarok hibáztatni, de túl könnyen kerültünk emberhátrányba

Ovidiu Burcă szerint az emberhátrány teljesen átírta a Rapid elleni mérkőzést. A Sepsi OSK vezetőedzője nem keresett kifogásokat, míg Alin Dobrosavlevici elismerte, hogy hibája alapjaiban befolyásolta a találkozó végkimenetelét.

Emberelőnyben egykapuzott a Rapid, csak a hajrában törte meg a Sepsi OSK-t (videóval)

Óriási mezőnyfölényben futballozott, rengeteg helyzetet dolgozott ki, és csaknem egy teljes félidőt emberelőnyben játszott a Bukaresti Rapid, mégis csupán a hajrában tudta megtörni a hősiesen védekező Sepsi OSK ellenállását a Szuperliga 1. fordulójában.

Szabó István: kevés pozitívumot láttam a csapatomtól

Finoman szólva sem volt elégedett csapata teljesítményével Szabó István, az FK Csíkszereda vezetőedzője, miután együttese vereséggel kezdte szereplését a labdarúgó Szuperliga új idényében.

A második félidőben kisiklott az FK Csíkszereda Aradon (videóval)

Kikapott a labdarúgó Szuperliga nyitófordulójában az FK Csíkszereda: a szünetben Aradon még döntetlenre álltak a felek, de a második félidőben nyolc perc alatt három gólt lőtt a Vajdahunyadi Corvinul, magabiztosan nyert 3–0-ra.

Különleges szezon előtt a székelyföldi futball: az élvonal tagja az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK is

Új fejezet kezdődik a székelyföldi labdarúgás történetében: a 2026–2027-es idény az első, amelyben egyszerre két székelyföldi együttes szerepel a román élvonalban. Hétfőn idegenben kezdi meg a pontgyűjtést az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!