Szerda este a Dr. Constantin Rădulescu Stadionban mintegy ötezer néző előtt rendezték a Kolozsvári CFR–Dinamo Kijev barátságos mérkőzést, ahol a befolyó összeg teljes egészét a háború miatt bajba került ukrán állampolgárok megsegítésére ajánlották fel.
A román címvédő erősen tartalékos felállásban kezdett az ukrán együttes ellen, így is alig 40 másodpercet kellett várni az első komolyabb helyzetre, ezt Adrian Păun kihagyta. Az első 45 percben inkább a Dinamo Kijev birtokolta a labdát, viszont gólszerzési lehetőséget nem tudtak kialakítani, szürke első félidőt produkáltak a felek.
A folytatás sem hozott sok változást, a második felvonás közepétől ismét sikerült a hazaiaknak a kijeviek kapuja elé kerülni, de a gól ezúttal is elmaradt. A hátralévő időben inkább a középpályán csordogált a játék, egyik hálóőrnek sem akadt dolga. Összességében egy eseménytelen meccs volt, Mircea Lucescu tanítványai egyetlen számottevő helyzetet sem alakított ki.
A továbbiakban a Dinamo Kijev újabb jótékonysági találkozón lép pályára, április 26-án Németországban a Borussia Dortmund vendégeként játszanak, két napra rá a Dinamo Zágráb látja őket vendégül.
A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
Sem idén, sem jövőre nem lesz további adóemelés – jelentette ki Cseke Attila fejlesztési miniszter az Antena 3 CNN kedd esti műsorában.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!