Diószegi László elmondása szerint Ilyés Róbert ideiglenesen vezeti a csapatot, neki ugyanis nincs meg a Pro-licensze, ezért csak rövid ideig irányíthat élvonalbeli klubot.
„Harminc napunk van arra, hogy új vezetőedzőt iktassunk be, egyelőre a Rapid elleni vasárnapi mérkőzésen biztosan Ilyés Róbert vezeti a Sepsi OSK-t” – közölte a klubelnök. Mint ismertette, nem csak a rossz eredmények vezettek az együttest közel két éven keresztül irányító Leo Grozavu menesztéséhez, hiszen a leváltása nem volt számításba véve.
– mutatott rá Diószegi László.
A háromszéki klub elnöke szintén kedden közölte, hogy elmarad a klub október 8-ra tervezett stadionavatója az egyre romló járványadatok miatt. Ezért legfeljebb a lelátók 30 százalékára tudtak volna nézőket beengedni, de az idő előrehaladtával még az sem biztos, így a halasztás mellett döntöttek.
Habár a kormány által tervezett új intézkedések szerint a sportesemények kizárólag a beoltott nézők számára akár telt házzal is megrendezhetők azokon a településeken, ahol ezer lakosra számítva hat ezrelék fölött van a fertőzöttek száma, a Sepsi OSK-nál ezt az intézkedést nem vették számításba.
Diószegi László leszögezte, azt szeretnék, hogy mindenki, aki a Sepsi OSK-nak szurkol, részt tudjon venni a nyitóünnepségen, és nem tesznek különbséget a szurkolók között.
Mindenképpen telt házas stadionavatót szeretnének, és reménykednek benne, hogy eljön az az idő, amikor ez lehetséges lesz.
Kevesebb, mint egy év után menesztették Valentin Suciu vezetőedzőt a labdarúgó 3. Ligában szereplő Șoimii Gura Humorului kispadjáról. A Suceava megyei gárda a feljutásért küzd a harmadosztály felsőházában.
Tamás Lászlónak adott igazat a bíróság a két évvel ezelőtti bukaresti incidens ügyében: megsemmisítették a bírságot. A csíki vezérszurkolót akkor megbírságolták és fél évre kitiltották a romániai stadionokból, de most elégtételt kapott.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!