Nagybánya otthonában lépett pályára az FC Hermannstadt, amely az 55. percben már háromgólos előnyben játszott. A hajrában viszont kétszer is szépítettek a hazaiak, így a végére szorossá tették az eredményt. A nagyszebeniek két forduló után egy győzelmet és egy vereséget könyvelhettek el, a harmadik helyen állnak.
Az Aradi UTA magabiztos, 3–1-es győzelmet aratott az FC Buzău otthonában még úgy is, hogy az utolsó bő húsz percet emberhátrányban játszották. Ezzel a sikerrel már négy begyűjtött egységnél járnak a csoportjukban, amelyben a második pozíciót foglalják el.
A Chindia Târgovişte továbbra sem tudja megvillogtatni remek formáját a kupában, ezúttal sem tudtak győzni. Ellenfelük az FC Argeș volt, amely 1–1-es döntetlent harcolt ki, ez viszont igazából egyik félnek sem volt kedvező eredmény. Távolinak tűnik a továbbjutás mindkettejük számára.
Magabiztos siker reményében lépett pályára az Universitatea Craiova a harmadosztályú Marosújvári SK otthonában, viszont nem sikerült nyerniük. Habár az első játékrész derekán vezetést szereztek büntetőtőből, a második félidő elején egyenlítettek a hazaiak. A vendégek nem tudtak újabb erőt venni magukon és ismét betalálni, így hatalmas meglepetésre maradt az 1–1-es döntetlen. Két játéknapot követően a két gárda vezeti a csoportot 4-4 ponttal.
A napot a Bukaresti Rapid–Konstancai Farul párharc zárta, amelyet a vendégek két hosszabbításban szerzett góllal nyertek meg. Az első játékrész 49. percében Casap volt eredményes büntetőből, míg a második félidő 97. minutumában Mazilu talált be, ezzel beállítva a 0–2-es végeredményt.
Egy jó első félidőt követően csak négy gólt lőttek a másodikban a románok a dánoknak a bukaresti női kézilabda Eurokupa elődöntőjében. A bronzmeccsen így a magyarokkal csapnak össze.
Az egy nappal korábbi parádés Sportklub-győzelem után ezúttal a miskolci DVTK Jegesmedvék látogattak a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályára, az Erste Liga alapszakaszának keretében. A Hargita megyei együttes ezúttal is nagyszerű játékkal rukkolt elő.
Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
Egy márciusi athéni vacsorán Kimberly Guilfoyle, az Egyesült Államok görögországi nagykövete a The Wall Street Journal értesülése szerint a román kormány várható bukására utalva azt mondta: „Bármelyik országgal megtehetjük ezt, amellyel csak akarjuk.”
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!