Az FCSB meglepően jól szerepel a második számú európai kupában, hiszen az első négy fordulóban kilenc pontot szerzett, míg a görög bajnokságban jelenleg éllovas Olimpiakosz sem panaszkodhat a hét szerzett egységével.
Kiegyenlített játékra volt kilátás, ám a Nemzeti Aréna közönsége nem szórakozhatott túlságosan jól, hiszen főleg férfias, kemény párharcokat láthatott, helyzetet szinte semmit az első félidőben. Az első játékrész felénél sérülés miatt elveszítette védelmének egyik alapemberét a házigazda, Ngezanát hordágyon kellett levinni a pályáról.
A második félidőben nyitottabbá vált a játék, az FCSB többször is felért a görögök kapujához, ám nem volt veszélyes. A vendégek viszont akkor váltak azzá, amikor Bîrligea feleslegesen kiállíttatta magát a 67. percben.
Az Olimpiakosznál pályára léptek a sztárok is, mint a brazil Willian és az ukrán Jaremcsuk (utóbbit sérülés miatt ugyancsak le kellett cserélni), ám mindhiába, bő húsz perc emberelőny alatt mindössze egy komolyabb lehetőséget tudtak kialakítani, ám azt El Kaabi csúnyán fölé lőtte.
Maradt a 0–0, a szerzett ponttal az FCSB a tizedik helyen áll tíz ponttal, gyengébb gólkülönbsége miatt nincs az első nyolcban.
Következik a Hoffenheim elleni kiszállás december 12-én, a német csapat az ötödik fordulóban a Braga otthonában kikapott 3–0-ra, egy győzelem, két döntetlen és két vereség a mérlege, a 25. a tabellán.
Nem sokat pihenhettek a Sepsi OSK játékosai, hétfőn ugyanis megkezdték a felkészülést a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényére. Sok a kérdés, de az viszont biztos, hogy az első tréningen több ismerős arc is feltűnt.
Távozik a Sepsi OSK korábbi csapatkapitánya, Denis Haruț, aki a Szuperligába való feljutás után elsőként hagyta el a klubot, és megegyezett az élvonalbeli tagságot szintén kiharcoló FC Voluntari-jal.
Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.
Éles vita dúlt a magyar Országgyűlésben a képviselők állampolgárságának nyilvánosságra hozatalát célzó mihazánkos kezdeményezésről. Gurzó Mária, a Tisza Párt képviselője tisztázta: soha nem rendelkezett román állampolgársággal.
A 2019-es EP-választások alkalmával épp Tomac volt az, aki a kettős állampolgárságú romániai magyarok ellen hergelt, de összeállításunkban felidézzük az elmúlt tíz évnek a román és magyar állampolgársággal is rendelkezőkkel szembeni román narratíváját is.
… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!