Hirdetés

Nem a Sepsi OSK a favorit, de élni szeretne az esélyével

Edzés a helyszínen. Minden szempontból felkészültek a Sepsi OSK játékosai
Fotó: Facebook/Sepsi OSK

Sorozatban a harmadik szezonban kezdi meg menetelését a nemzetközi kupaporondon a Sepsi OSK. Az Európa Konferencia Liga második selejtezőkörében a bolgár CSZKA Szófia elleni csütörtöki idegenbeli odavágó előtt a sportigazgató és a vezetőedző nyilatkozott.

2023. július 27., 10:46

A sepsiszentgyörgyi labdarúgócsapat akárcsak ebben az évben, az előző két idényben is a második selejtezőkörben vágott neki a küzdelmeknek a harmadik számú európai kupasorozatban. Két évvel ezelőtt hazai pályán büntetőkkel kapott ki a szlovák Szpartak Trnavától, tavaly viszont idegenben megnyerte a tizenegyes-párbajt a szlovén Olimpija Ljubljana ellen. Ennek köszönhetően továbbjutott a harmadik körbe, ahol aztán kettős vereséggel búcsúzott a svéd Djugardens együttesével szemben.

Hirdetés

Az egymást követő két évben Román Kupa- és Szuperkupa-győztes Sepsi OSK az idei szezonban kemény ellenfelet kapott a második fordulóban, méghozzá az első számú bolgár klubot, a CSZKA Szófiát. A szomszédos ország rekordbajnoka 31 alkalommal nyerte meg a bajnoki címet, legutóbb azonban még 2008-ban, míg a Bolgár Kupát 21-szer hódította el, és emellett négyszer a Szuperkupában is győzött.

Az európai kupasorozatok elmúlt három szezonjában a CSZKA Szófia egyszer az Európa Ligában, egyszer az EKL-ben jutott be a csoportkörbe, tavaly pedig a rájátszásban búcsúzott a harmadik számú európai kupától, ahol az FC Basellel szemben maradt alul.

A CSZKA értékesebb játékoskerettel rendelkezik, a Transfermarkt közel 21 millió euróra becsüli a labdarúgóinak értékét (ezzel szemben a Sepsi OSK kerete 15,11 millió euró). A klub tele van idegenlégiósokkal, nem kevesebb, mint 20 külföldi játékos szerepel a csapatban, a portál szerint hat játékos, a francia Duckens Nazon és Matthias Phaëton, a norvég Jonathan Lindseth és Tobias Heintz, illetve a holland Jurgen Mattheij és az ecuadori Michael Estrada is 1,5 millió eurót érnek.

A bolgár ezüstérmes együttest egy fiatal szerb szakvezető, Sasa Ilic irányítja, akivel az előző bajnoki szezonban közel voltak a bajnokság megnyeréséhez, mindössze egy ponttal maradtak le a pontvadászatot hosszú évek óta uraló Ludogorec mögött.

A 2023–2024-es bajnoki idényt a Sepsi OSK és a CSZKA Szófia hasonlóan kezdte, egy gól nélküli döntetlennel és egy minimális arányú győzelemmel.

A sepsiszentgyörgyiek 0–0-t játszottak a Rapid otthonában és 1–0-ra legyőzték otthon az FCU Craiovát, míg a bolgárok a Hebar elleni 0–0 után 1–0-ra verték a Krumovgrad csapatát.

•  Fotó: Facebook/Sepsi OSK Galéria

Fotó: Facebook/Sepsi OSK

A bolgár fővárosban rendezendő csütörtök esti összecsapás előtt a Sepsi OSK sportigazgatója, Hadnagy Attila a Székely Sportnak úgy nyilatkozott, tisztában vannak azzal, hogy nagy hagyománnyal rendelkező csapat ellen játszanak, amely a legismertebb klub Bulgáriában, az előző szezonban pedig a végén veszítették el a bajnokságot a Ludogoreccel szemben.

Mint kifejtette, értékes keretük van, nagy összegekért igazoltak játékosokat a nyáron (két labdarúgóért közel három millió eurót fizettek – szerk. megj.), ami azt jelenti, hogy eléggé nagy a költségvetésük.

„Akárcsak a mi csapatunk, a CSZKA sincs még a legjobb formában, hiszen a bajnokság eleje van, ez látszik az eredményeiken.

Normális, hogy ők a favoritok, de úgy vélem, nekünk is megvan az esélyünk és szeretnénk élni vele. Nagy reményekkel jöttünk ide, hogy olyan eredményt érjünk el idegenben, ami hozzásegít ahhoz, hogy itthon tudjuk behúzni a visszavágót”

– fogalmazott Hadnagy Attila.

A mérkőzés előtti hivatalos sajtótájékoztatón Liviu Ciobotariu, a Sepsi OSK vezetőedzője megjegyezte, világos, hogy fontos vizsga vár rájuk, olyan csapattal találkoznak, amelynek fantasztikus történelme van és a legszeretettebb klub Bulgáriában.

„Szenzációs hangulat várható a mérkőzésen, de mi erőnléti, mentális és taktikai szempontból is felkészültek vagyunk. Olyan eredményt szeretnénk elérni, ami reményt adhat a hazai visszavágóra” – fogalmazott a szakvezető.

Liviu Ciobotariu kiemelte, nyilvánvaló, hogy a CSZKA jóval nagyobb tapasztalattal rendelkezik az európai kupaporondon és tudják, hogy nagyon erős ellenféllel állnak szemben.

Nagyon jól szervezett csapat, amely a támadójátékot részesíti előnyben és minőségi játékosai vannak, a mérkőzés bármelyik szakaszában problémát tudnak okozni. De, mi senkitől nem ijedünk meg, motiváltak vagyunk és lelkesedéssel kell játszanunk. Természetesen azt szeretnénk, hogy továbbjussunk”

– mutatott rá.

A szófiai mérkőzés csütörtökön 20 órától kezdődik a leromlott állapotban lévő Balgarska Armia Stadionban, ahol a pálya minősége enyhén szólva hagy kívánni valót maga után. Amint arról Diószegi László klubelnök a közösségi oldalán beszámolt, egyáltalán nem erre számítottak, hogy ilyen rossz felületű pályán kell játszaniuk európai kupameccset.

A találkozót holland játékvezetői négyes vezeti, középen Jochem Kamphuis lesz, és élőben közvetíti a Digi Sport 3 és a Prima Sport 3 csatorna.

Kapcsolódó

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Diószegi László: nem zárjuk be holnap a klubot, de segítség nélkül nem tudjuk garantálni a jövőt

A magyar állami támogatások bizonytalanságáról, a Sepsi OSK pénzügyi helyzetéről és a klub jövőjéről is beszélt Diószegi László a Tusványoson. A klub tulajdonosa szerint nincs pánik, de ideje nyíltan beszélni a problémákról, mielőtt túl késő lenne.

Szondy Zoltán: nem vagyunk világvége hangulatban a támogatások elmaradása miatt

A Corvinul elleni vereségről, az FK Csíkszereda pénzügyi helyzetéről, az önkormányzati támogatások hiányáról, Kleinheisler László távozásáról és a klub jövőjéről is őszintén beszélt Szondy Zoltán a Buzánszky Jenő Sportteraszon, a 35. Tusványoson.

Székelyhon

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek

Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.

`
Krónika

Egészségbiztosítás önkéntes alapon: ki, hogyan, mennyit és mekkora időtartamra fizet?

Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy lehet önkéntes alapon fizetni az egészségbiztosítást, mekkora összegről van szó, és milyen időtartamra szól a biztosítás.

Krónika

Zelenszkij: Ukrajna készen áll a méltóságteljes békére

Ukrajna készen áll a méltóságteljes békére Oroszországgal – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, miután Donald Trump amerikai elnök különmegbízottaival, Steve Witkoff-fal és Jared Kushnerrel egyeztetett a békefolyamat lehetőségéről.

Főtér

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

Ez is érdekelheti

A Real Madriddal játszik barátságos mérkőzést a Ferencváros

A 15-szörös Bajnokok Ligája/BEK-győztes Real Madrid labdarúgócsapatát fogadja a Ferencváros, a barátságos mérkőzést augusztus 8-án 20 órától rendezik a Groupama Arénában.

Nagyot hajrázott Sepsiszentgyörgyön a Kolozsvári U, a legvégén bukott el az FCSB

A Kolozsvári U kétgólos hátrányból a hajrában harcolta ki a döntetlent, míg az FCSB meglepetésre a hosszabbításban kapott ki csütörtökön este a labdarúgó Konferencia Liga-selejtező második fordulójának első mérkőzésén.

A Ferencváros és a Debrecen nyert, a Paks kikapott a nemzetközi kupaporondon

Három magyar csapat is pályára lépett csütörtök este az Európa-liga és a Konferencia-liga selejtezőjében. A Ferencváros és a Debrecen győzelemmel került előnybe, míg a Paks hazai pályán egygólos vereséget szenvedett.

Gyorsan egyenlített, többre nem futotta az örmények ellen a Kolozsvári CFR-től

A Kolozsvári CFR 1–1-es döntetlent ért el az örmény Alaskert otthonában a labdarúgó Konferencia Liga selejtezőjének második fordulójában, így kedvező helyzetből várhatja a hazai visszavágót.

A legjobb hazai és anyaországi ifjúsági focicsapatok csapnak össze a Burus Csaba Emléktornán

Hat meghatározó magyarországi, romániai és szerbiai ifjúsági focicsapat részvételével rendezik meg pénteken és szombaton a II. Burus Csaba Emléktornát. A kétnapos viadal mérkőzései ingyenesen látogathatók.

Kikapott a bolgár bajnoktól az Universitatea Craiova

Hiába alakított ki több helyzetet és volt veszélyesebb, az Universitatea Craiova szerdán este vereséget szenvedett a bolgár Levszki Szófia vendégeként a Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójában.

Hatot vágott Luxemburgban, fél lábbal már a következő körben van az ETO FC

Magabiztos győzelemmel kezdte a Konferencialiga második selejtezőkörét a magyar bajnok ETO FC Győr. A kisalföldi együttes idegenben 6–2-re múlta felül a luxemburgi Atert Bissent, így rendkívül kedvező helyzetből várhatja a jövő heti hazai visszavágót.

Skandináv együttest visz Sepsiszentgyörgyre a Kolozsvári U

Kiesett az Európa Liga selejtezőjéből a Kolozsvári U, így a Konferencia Ligában folytatja nemzetközi szereplését. A norvég SK Brann Bergen lesz a következő ellenfele.

Tizenegyesek döntöttek Kolozsváron, magabiztosan jutott tovább a Ferencváros

Véget ért az Európa-liga selejtezőjének első fordulója. A Kolozsvári U hiába állta a sarat 120 percen keresztül, tizenegyesekkel búcsúzott a Dinamo Kijev ellen, míg a Fradi hazai pályán fölényes győzelemmel biztosította helyét a következő körben.

Gyorsan fizetnie kell, másképp kizárhatják az európai kupákból a Kolozsvári CFR-t

Ismét nehéz anyagi helyzetbe került a Kolozsvári CFR, a klub nem rendezte határidőre az UEFA felé a tartozásait, így fennáll a veszélye, hogy a jövőben kizárják az európai kupasorozatokból. A tulajdonos szerint azonban nincs ok az aggodalomra.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!