Alacsony színvonalú mérkőzés volt az első félidőben Csíkszeredában, a vendégegyüttes egyszer sem veszélyeztette Gyenge kapuját.
A hazaiak előtt azért akadt pár helyzet,
a 3 percben egy bal oldali szabadrúgást Jebari kissé melle lőtt, a 6. percben Hodgyai kapura törését szögletre mentették a vendégek, a 14. percben egy szögletrúgást követően Casiadi lőtte a labdát közelről fölé, a 40. percben pedig Hodgyai fejesét bravúrral védte a tordai kapus.
A 42. percben emberelőnybe került az FK,
a tordai Răzvan Ititesc kapott egyből piros lapot, valószínűleg szövegelésért, mert az eset a középpályán történt, a tordai játékosnak senki sem volt közelében.
A második félidőben végig a Torda térfelén zajlott a játék, a vendégek kapujuk elé tömörültek, és próbálták megőrizni a gól nélküli döntetlent. Ez egészen a 71. percig sikerült,
ekkor a pár perccel korábban csereként beállt Györgyi jobboldalról beívelt labdáját Magyari fejelte közelről a rövid alsó sarokba (1–0).
A folytatásban is csak a csíkiak előtt adódtak újabb lehetőségek, ám előbb Bajkó, majd Györgyi sem tudott ismét túljárni a tordai kapus eszén.
A csíkiak mezőnyfölényét jelzi, hogy a tordaiak egész mérkőzésen egyetlen szögletet értek el, és csak egyszer rúgták a labdát a csíki kapu felé, de akkor is jóval fölé.
Labdarúgó 3. Liga, 5. csoport, 22. forduló:
FK Csíkszereda–Tordai Arieșul 1–0 (0–0),
gólszerző Magyari (71. perc).
FK Csíkszereda: Gyenge Szilárd – Majzik Adrián, Mitra Szilárd, Slobodan Lalic, Nemes Milán Imre, Casiadi-Bakó Soma, Veres Szilárd (Csürös Attila, a 90. perctől), Eder Gonzales, Soufiane Jebari (Györgyi Arthur, 63.), Magyari Szilárd (Papp Norbert, 77.), Hodgyai László (Bajkó Barna, 46.). Vezetőedző: Valentin Suciu. Másodedzők: Lucian Nicolau és Fekete Károly.
Tordai Sticla Arieșul: Rareș Pop – Paul Chiș (Erik Oltean, 69.), Valentin Marcu, Virgil Cocoară, Alexandru Savu, Răzvan Ititesc, Cristian Paleoca, Raul Vitan, Daniel Bria, Bogdan Varodi (Florin Dan, 69.), Valentin Lemnaru. Vezetőedző: Constantin Olariu.
További eredmények:
Kolozsvári Sănătatea–Marosvásárhelyi MSE 3–0,
Szászrégeni Avântul–Besztercei Gloria 1–2,
Barcarozsnyói Olimpic–Nagybányai Minaur 1–0,
Tasnádi Unirea–Dési Unirea 1–2,
Szászhermányi FC–Székelyudvarhelyi FC 2–0,
Medgyesi Gaz Metan II.–Radnóti SK 3–3,
Lénárdfalva–Kolozsvári CFR II. 3–1.
Labdarúgó 3. Liga, 5-ös csoport
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | FK Csíkszereda | 30 | 22 | 5 | 3 | 80–18 | 71 |
| 2. | Lénárdfalva | 30 | 20 | 3 | 7 | 85–34 | 63 |
| 3. | Nagybányai Minaur | 30 | 16 | 9 | 5 | 46–22 | 57 |
| 4. | Barcarozsnyói Olimpic Cetate | 30 | 17 | 4 | 9 | 39–30 | 55 |
| 5. | Kolozsvári Sănătatea | 30 | 16 | 5 | 9 | 52–32 | 53 |
| 6. | Szászrégeni Avântul | 30 | 15 | 7 | 8 | 46–31 | 52 |
| 7. | Tordai Arieșul Sticla | 30 | 14 | 8 | 8 | 50–35 | 50 |
| 8. | Kolozsvári CFR II. | 30 | 13 | 7 | 10 | 62–46 | 46 |
| 9. | Besztercei Unu Fotbal Gloria | 30 | 12 | 7 | 11 | 46–44 | 43 |
| 10. | Székelyudvarhelyi FC | 30 | 11 | 5 | 14 | 41–40 | 38 |
| 11. | Dési Unirea | 30 | 9 | 9 | 12 | 42–41 | 36 |
| 12. | Szászhermányi FC | 30 | 9 | 8 | 13 | 42–43 | 35 |
| 13. | Tasnádi Unirea | 30 | 8 | 6 | 16 | 47–67 | 30 |
| 14. | Marosvásárhelyi MSE | 30 | 6 | 4 | 20 | 26–86 | 22 |
| 15. | Medgyesi Gaz Metan II. | 30 | 3 | 3 | 24 | 26–81 | 12 |
| 16. | Radnóti SK | 30 | 3 | 2 | 25 | 34–114 | 11 |
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!