Az 1. Liga alapszakaszának lejártával és a kitűzött cél teljesítésével, azaz a csapat bejutott a felsőházi rájátszásba, kissé vakációs hangulatban léptek pályára a lányok szerdán délután. Habár uralták a játékot, a helyzeteiket nem tudták értékesíteni, erre pedig szinte ráfáztak, hiszen a hazaiak csatára egyedül vezethette rá a labdát a Vasas felnőtt csapatában ezen a meccsen bemutatkozott Bódira, aki bravúrral védett.
Gyorsan jött a válasz, a 26. percben Godra találta el jól a labdát 18 méterről, a Vasas megszerezte a vezetést.
Az előny tudatában még jobban hátradőltek a lányok, és a szünet előtt hibázott a védelem, Románvásár pedig egyenlített.
Térfélcserét követően motiváltabban jöttek ki az öltözőből a vendégek, ám a pontatlanságokat nem tudták kijavítani, a helyzetek kimaradtak, Bódinak pedig ismét be kellett mutatnia egy bravúrt, hogy a hazaiak ne vegyék át a vezetést.
A döntő találat a mérkőzés végén esett, az udvarhelyiek gólfelelőse, Mitri Rita volt eredményes, továbblőtte csapatát.
„A bajnokság után kiengedtünk, ez a kupameccs már egy ráadás volt. Éreztük, hogy ez már nem hiányzik nekünk, de végül jól sült el. Elsődleges célunkat sikerült elérnünk, bejutottunk a felsőházba, a kupatovábbjutás pedig bónusz nekünk, még ha kínlódva jött össze” – összegzett László Béla, a Vasas Femina elnöke.
Következik a téli szünet, a bajnokság március elején folytatódik, az udvarhelyiek január végén kezdik meg a felkészülést a tavaszi szezonra.
Új szabályozást vezetett be a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) a csíkszeredai székely pólós incidenst követően: a jövőben a politikai vagy ideológiai üzenetek ugyanazokkal a szankciókkal sújthatók, mint a rasszista és diszkriminatív megnyilvánulások.
Megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Liga 2025–2026-os szezonjában a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A vezető gólt követően sokáig szenvedett Ovidiu Burcă csapata a Sellenberki SK ellen, de a hajrában eldöntötte a párharcot.
Hatvanöt éves férfi holttestét találták meg Csobotfalva közelében augusztus 21-én délután. A Hargita megyei rendőrség tájékoztatása szerint bika támadhatta meg az áldozatot, aki ennek következtében életét vesztette.
A fizetési időszak kezdetén a teljes összeg 30 százaléka vehető fel egy összegben a II. pillérben összegyűlt magánnyugdíjnak – döntötte el a román kormány csütörtöki ülésén.
Jelenleg a helyi adók 60-70 százalékos emeléséről van szó, de ez még nem a végleges változat – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.
… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!