Hirdetés

Nehezen építkezett, gyakorlatilag nyert egy pontot a Sepsi OSK

Újabb pontokat veszítettek hazai pályán, de a szezonkezdeten sorozatban tíz mérkőzésen senki nem tudta legyőzni a sepsiszentgyörgyi csapatot
Fotó: Facebook/Sepsi OSK

Sorozatban a második hazai mérkőzésén játszott döntetlent a bajnokságban a Sepsi OSK az FC Hermannstadt ellen a Szuperliga 6. fordulójában. A hazaiak edzője szerint nyertek egy pontot, a vendégek érezték, hogy több volt a meccsben.

A sepsiszentgyörgyi csapat a részéről csapnivaló első félidőben a semmiből szerezte meg a vezetést az albán Kallaku góljával, de ezt nem tudta megőrizni, a nagyszebeniek kevéssel a szünet után szögletet követően kiegyenlítettek, így 1–1 lett a végeredmény.

Hirdetés

„Nem jött be, amit elterveztünk, szerény volt a játékunk. Nem akarok kifogásokat keresni, de mindig, amikor egy Konferencia Liga mérkőzés után játszunk a bajnokságban a csapat rosszul néz ki elsősorban erőnlétileg.

Lehet, hogy mentális blokk van a háttérben”

– magyarázta a gyenge teljesítményük okait Liviu Ciobotariu az összecsapást követő sajtótájékoztatón.

A Sepsi OSK vezetőedzője úgy véli, gyakorlatilag nyertek egy pontot, mert el is veszíthették volna ezt a találkozót. Kiemelte, akárcsak a Galac elleni előző bajnoki meccsükön, ezúttal is nehezen építkeztek, de aztán a második játékrészben a négyes csere után a csapat jól reagált.

Azt szerettem volna látni, hogy az eddig kevesebbet játszók frissebbek legyenek, de nem volt meg a kellő ritmus a játékukban. De egy családot alkotunk, el is mondtam az öltözőben, hogy minden játékosra szükségem van, nincsenek kezdők és cserék, viszont mindenkinek hajtania kell, hogy bekerüljön a csapatba, erre lehetőségük volt ezen a mérkőzésen”

– fogalmazott a szakvezető.

Pihenhettek az alapemberek, csak az utolsó félórára álltak be •  Fotó: Facebook/Sepsi OSK Galéria

Pihenhettek az alapemberek, csak az utolsó félórára álltak be
Fotó: Facebook/Sepsi OSK

Liviu Ciobotariu megjegyezte, azzal viszont elégedettek kell legyenek, hogy a szezonkezdeten sorozatban tíz mérkőzésen senki nem tudta legyőzni őket. „Zsúfolt időszakon megyünk keresztül, hat hét alatt tíz meccset játszottunk. De a mi vágyunk volt, hogy továbbjussunk a Konferencia Ligában, és azt szeretnénk, hogy a bajnokságban az élmezőnyben, továbbra is olyan helyen maradjunk, ami reményt ad a felsőházi rájátszásba jutásra”.

Kapcsolódó

A Sepsi OSK egymás után a második hazai találkozóján hullajtott pontokat a Szuperligában, két héttel ezelőtt a Galaci Oțelul ellen szintén 1–1-es döntetlent játszott, így jelenleg az ötödik helyen áll a tabellán.

A háromszékiek számára következik a norvég Bodø/Glimt elleni párharc az Európa Konferencia Liga rájátszásában, az első mérkőzést csütörtökön 20 órától rendezik Sepsiszentgyörgyön.

Măldărășanu úgy véli, tisztességes eredmény született, bár a végén nyerhettek volna, Ciobotariu a gyenge teljesítményük elégedett a döntetlennel, amellyel veretlenek maradtak •  Fotó: Facebook/Sepsi OSK Galéria

Măldărășanu úgy véli, tisztességes eredmény született, bár a végén nyerhettek volna, Ciobotariu a gyenge teljesítményük elégedett a döntetlennel, amellyel veretlenek maradtak
Fotó: Facebook/Sepsi OSK

A Hermannstadt vezetőedzője, Marius Măldărășanu közölte, eléggé jó meccs volt a részükről. Majdhogynem tökéletes első félidőt játszottak, építkeztek, birtokolták a labdát, de az utolsó harmadban szenvedtek. „Hiányzott az agresszivitás és nem hoztuk a megfelelő döntést az ellenfél kapuja előtt, és ez azt jelentette, hogy ne találjunk be az első félidőben” – mutatott rá.

Mint hangsúlyozta, aztán kaptak egy véleményezhető gólt, de örül annak, hogy a második játékrészben sikerült felállniuk, és miután kiegyenlítettek a végén nagy helyzeteik voltak.

Többet akartunk az egy pontnál, de tisztességes eredmény született, bár kis szerencsével a végén Gabriel Iancu révén betalálhattunk volna”

– jegyezte meg Măldărășanu, aki szerint a játékuk alapján több pontjuk lehetne a ranglistán, amelyen a nyolcadik helyet foglalják el.

Labdarúgó Szuperliga, 2023–2024-es szezon, alapszakasz, 6. forduló

Labdarúgó Szuperliga, 2023–2024-es szezon, alapszakasz

szóljon hozzá!
Hirdetés

Ajánljuk még

Kirúgták a Sepsi OSK korábbi edzőjét a harmadosztályú klubtól

Kevesebb, mint egy év után menesztették Valentin Suciu vezetőedzőt a labdarúgó 3. Ligában szereplő Șoimii Gura Humorului kispadjáról. A Suceava megyei gárda a feljutásért küzd a harmadosztály felsőházában.

Két év jogi harc után felmentették a csíki vezérszurkolót

Tamás Lászlónak adott igazat a bíróság a két évvel ezelőtti bukaresti incidens ügyében: megsemmisítették a bírságot. A csíki vezérszurkolót akkor megbírságolták és fél évre kitiltották a romániai stadionokból, de most elégtételt kapott.

Székelyhon

Tragédia Erdőszentgyörgynél: hosszú perceken át küzdöttek a motoros életéért, de nem sikerült megmenteni

Személyautóval ütközött egy motoros hétfőn kora este Erdőszentgyörgy Szováta felőli kijáratánál. A balesethez több mentőegységet is riasztottak, elsődleges információk szerint nem sikerült megmenteni a motoros életét.

`
Krónika

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Krónika

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Főtér

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

Ez is érdekelheti

Nem hátrál meg az FK, pontokra hajt az FCSB ellen

Fontos mérkőzés vár az FK Csíkszeredára: a bennmaradásért küzdő csíkiak pénteken este a címvédő FCSB-t fogadják a román labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásában és pozitív mérleggel zárnák a találkozót.

Nem lesz pénteki jegyárusítás: fontos tudnivalók az FK–FCSB előtt

Csak csütörtök délután lehet jegyet vásárolni a péntek esti FK Csíkszereda–FCSB labdarúgó-mérkőzésre. A csíki klub részletes tájékoztatót adott ki a belépőkről, a szurkolói szabályokról és a pénteki találkozó lebonyolításáról.

Két év jogi harc után felmentették a csíki vezérszurkolót

Tamás Lászlónak adott igazat a bíróság a két évvel ezelőtti bukaresti incidens ügyében: megsemmisítették a bírságot. A csíki vezérszurkolót akkor megbírságolták és fél évre kitiltották a romániai stadionokból, de most elégtételt kapott.

Felértékelődhet a második hely a Szuperligában

Nagy a tét a román labdarúgás idei szezonjának végén, a Román Kupa döntőjének végeredménye hatással lehet a bajnoki küzdelmekre a Szuperligában.

Szorgalmas mezőnymunkájával a forduló csapatában az FK Csíkszereda védője

Az FK Csíkszereda hátvédje, Pászka Lóránd is helyet kapott a Szuperliga rájátszásának 6. fordulójának álomcsapatában. A védő kiemelkedő mezőnymunkájával és hasznos támadójátékával érdemelte ki az elismerést.

Egy lépéssel közelebb a bajnoki címhez a Craiova

Fontos három pontot szerzett idegenben a Universitatea Craiova, amely 1–0-ra legyőzte az FC Argeș együttesét a labdarúgó Szuperliga felsőházi rájátszásának 6. fordulójában.

Döntetlen a kiesési rangadón, az élvonaltól búcsúzó Metaloglobus magával ránthatja a Sloboziát is

A labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásában hétfőn délután 1–1-es döntetlent játszott egymással a Bukaresti Metaloglobus és az Unirea Slobozia. A fővárosiak ezzel matematikailag is búcsúztak az élvonaltól, míg ellenfelük továbbra is kieső helyen áll.

Egyetlen büntető döntött a kolozsvári rangadón, botlott az éllovas

Szoros csatát hozott a kolozsvári derbi, amelyet a CFR egy büntetőből szerzett góllal nyert meg. A sikerrel felzárkózott az élmezőnyhöz, miközben az éllovas helyzete is meginghat a labdarúgó Szuperliga felsőházi rájátszásában.

Ilyés Róbert bátrabb játékot várt volna csapatától

Egy pontot szerzett a nagyszebeni kiszállásán az FK Csíkszereda, ami akár még sokat is érhet a végelszámolásnál. Ilyés Róbert vezetőedző az eredménnyel elégedett, a mutatott játékkal viszont már kevésbé.

Spekulatív hangnem az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK kapcsán

Nehéz időszakon van túl az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK – legalábbis, ha a román sportmédiában megjelent cikkeket nézzük. Több portál is foglalkozott a magyarországi választások rájuk vonatkozó következményeivel. Mi tisztáztunk sok kérdést.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!