A CFR II. egy ponttal előzi meg a hetedik SZFC-t, az első fordulóban idegenben legyőzte a Besztercei Gloriát, majd két döntetlen következett, hazai pályán a Nagybányai Minaurral, illetve idegenben a Dési Unireával.
Az SZFC négy pontot szerzett eddig, Désen döntetlent játszott, Csíkszeredában kikapott az FK-tól, a legutóbbi fordulóban pedig 3–1-re legyőzte Radnótot.
Mészáros Alpár edző a nehéz sorsolás ellenére elégedett az eddig elértekkel. „Ahhoz képest, hogy az eddigi három meccsünkből kettőt idegenben játszottunk,
Nem vagyunk azon a szinten, hogy az első négy-ötben legyünk, de jó úton jár az SZFC ahhoz, hogy a télen ne legyenek nagy gondok” – vázolta a helyzetet.
Megtudtuk, hogy Vékás Barna sérülés miatt nem utazott el csütörtökön a csapattal, Csifó István viszont felépült, így ismét bekerült a keretbe.
Az ifjúságiaktól felhoztak egy kapust a keretbe, mivel Nagy Barna piros lapot kapott az előző meccsen. „A CFR II. erős, fiatal labdarúgókból áll, akik már három-négy éve együtt játszanak, többen korosztályos válogatottak is. Kérdés még, hogy az első csapattól ki lép majd pályára ellenünk. Jó gárdájuk van, jól ismerem őket, otthon nagyon veszélyesek. Mindenképpen nagyon kemény meccsre számítok, melyen az a célunk, hogy ne kapjunk ki” – vezette fel a mérkőzést Mészáros.
Pénteken 17 órától
Kolozsvári CFR II.–Székelyudvarhelyi FC
Medgyesi Gaz Metan II.–Nagybányai Minaur
Szászrégeni Avântul–Kolozsvári Sănătatea
Szombaton 17 órától
Lénárdfalva–Dési Unirea
Szászhermányi FC–Besztercei Gloria
Tasnádi Unirea–Marosvásárhelyi MSE
Barcarozsnyói Olimpic Cetate–Tordai Arieșul
Vasárnap 17 órától
FK Csíkszereda–Radnóti SK
Labdarúgó 3. Liga, 5-ös csoport
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | FK Csíkszereda | 30 | 22 | 5 | 3 | 80–18 | 71 |
| 2. | Lénárdfalva | 30 | 20 | 3 | 7 | 85–34 | 63 |
| 3. | Nagybányai Minaur | 30 | 16 | 9 | 5 | 46–22 | 57 |
| 4. | Barcarozsnyói Olimpic Cetate | 30 | 17 | 4 | 9 | 39–30 | 55 |
| 5. | Kolozsvári Sănătatea | 30 | 16 | 5 | 9 | 52–32 | 53 |
| 6. | Szászrégeni Avântul | 30 | 15 | 7 | 8 | 46–31 | 52 |
| 7. | Tordai Arieșul Sticla | 30 | 14 | 8 | 8 | 50–35 | 50 |
| 8. | Kolozsvári CFR II. | 30 | 13 | 7 | 10 | 62–46 | 46 |
| 9. | Besztercei Unu Fotbal Gloria | 30 | 12 | 7 | 11 | 46–44 | 43 |
| 10. | Székelyudvarhelyi FC | 30 | 11 | 5 | 14 | 41–40 | 38 |
| 11. | Dési Unirea | 30 | 9 | 9 | 12 | 42–41 | 36 |
| 12. | Szászhermányi FC | 30 | 9 | 8 | 13 | 42–43 | 35 |
| 13. | Tasnádi Unirea | 30 | 8 | 6 | 16 | 47–67 | 30 |
| 14. | Marosvásárhelyi MSE | 30 | 6 | 4 | 20 | 26–86 | 22 |
| 15. | Medgyesi Gaz Metan II. | 30 | 3 | 3 | 24 | 26–81 | 12 |
| 16. | Radnóti SK | 30 | 3 | 2 | 25 | 34–114 | 11 |
Négy mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta a jégkorong Erste Liga fegyelmi testülete a Budapest Jégkorong Akadémia HC egyik játékosát, miután súlyos sportszerűtlenség történt a Gyergyói Hoki Klub elleni bajnokin.
Komoly összegeket ajánlottak külföldi klubok a Kolozsvári CFR két koszovói meghatározó játékosáért cserébe, akik nagy eséllyel elhagyják Daniel Pancu csapatát.
Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.
Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.
Román kommandósokkal illusztrálta egy orosz propagandaoldal, milyen „jól felszerelt” az orosz hadsereg. A St. Chucks című Facebook-oldalról van szó, amely bejegyzéseiben az orosz hadsereg, illetve Vlagyimir Putyin orosz elnök „dicsőségét” zengi.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!