Zuhogó esőben rendezték a labdarúgó Szuperliga 16. fordulójában a találkozót a Nemzeti Arénában. Iuliana Demetrescu játékvezetőnő kezdő sípszavára indult útjára a labda, aki idén először bíráskodott a Szuperligában. A szezon során már hat meccsen volt tartalék játékvezető, Csíkszeredában kétszer is járt, a Rapid (0–2) és az Oțelul (1–1) elleni találkozókon.
A Dinamo már a kezdés után magához ragadta a kezdeményezést, és az FK nem találta az ellenszert a fővárosiak lendületére. A 9. percben Cîrjan szabadrúgását védte bravúrral Pap, majd Soro lövése suhant el a kapufa mellett. Az FK első kiharcolt szögletét nem tudta elvégezni, mivel a videóbíró szobából jeleztek a játékvezetőnőnek, hogy a csíkiak támadását megelőzően szabálytalanság történt a piros-feketék tizenhathosában. Hosszas videóbírózás során, amelyben azt vizsgálták, Bloj megrúgta-e Musit, Demetrescu úgy döntött, hogy igen, Karamoko pedig belőtte a tizenegyest.

A másik oldalon is voltak reklamálható jelenetek – Ikoko kezezése és Boateng Eppel elleni könyököse is elmaradt büntetés nélkül –, a játékvezető nem látott tizenegyest. A csíkiak támadásban nehezen bontották meg a hazai védelmet, és a félidőre is 1–0-s hátrányban vonultak.
A szünet után sem változott a játék képe: a Dinamo uralta a mezőnyt, az FK csak kereste önmagát. Az 50. percben ismét Karamoko volt a főszereplő, ezúttal fejjel vette be Pap kapuját. A 60. percben Musi végképp eldöntötte a találkozót – kicselezte Papot és az üres kapuba gurított.

A csereként beállt Szalay előtt adódott egy szépítési lehetőség Ceara remek szólója után, de nagy helyzetben fölé lőtt. A hajrában Soro állította be a végeredményt, a Dinamo 4–0-ra diadalmaskodott.
Az utolsó percekre a csíkiak fejben is szétestek, csak a hazaiakon múlt, hogy nem lett még nagyobb különbség a végére.
A statisztika mindent elárul: a Dinamo 22 lövéséből 13 eltalálta a kaput, az FK-nak hat próbálkozása volt, de egy sem ment kapura.
A hazaiak 88%-os passzpontossága messze felülmúlta a csíkiak 75%-át.

A válogatott szünet most a legjobbkor jön, hiszen közel két hét áll Ilyés Róbert vezetőedző rendelkezésére, hogy kijavítsa a hibákat, és felkészítse csapatát az Unirea Slobozia elleni hazai bajnokira.
Bukaresti Dinamo–FK Csíkszereda 4–0 (1–0).
Gólszerzők: Karamoko (18., 11-esből, 50.), Musi (60.), Soro (83.).
Dinamo: Roşca – Ikoko, K. Boateng, Stoinov, Opruţ (Armstrong, 65.) – Gnahore, Mărginean (Kiriaku, 53.), Cîrjan (Mihai, 66.) – Soro, Karamoko (Perica, 72.), Musi (Milanov, 72.). Vezetőedző: Zeljko Kopic.
FK Csíkszereda: Pap – Bloj, Celic, Hegedűs, Ferenczi – Végh – Bakos (Bödő, 63.), Veres (Szilágyi, 76.), Dzsebari (Anderson, a szünetben), Szabó (Dusinszki, 63.) – Eppel (Szalay, 69.). Vezetőedző: Ilyés Róbert.
| 2025. 11. 07. 18:00 | Kolozsvári U Kolozsvári U | Bukaresti Metaloglobus Metaloglobus | 3-1 |
| 2025. 11. 07. 20:30 | Konstancai Farul Farul | FC Botoșani Botoșani | 2-0 |
| 2025. 11. 08. 14:30 | Petrolul Ploiești Petrolul | Galaci Oțelul Oțelul | 0-0 |
| 2025. 11. 08. 17:30 | Bukaresti Dinamo Dinamo | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 4-0 |
| 2025. 11. 08. 20:30 | Bukaresti Rapid Rapid | FC Argeș Pitești FC Argeș | 2-0 |
| 2025. 11. 09. 14:30 | Unirea Slobozia Slobozia | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | 0-1 |
| 2025. 11. 09. 17:30 | Universitatea Craiova U Craiova | Aradi UTA UTA | 1-2 |
| 2025. 11. 09. 20:30 | FC Hermannstadt Hermannstadt | FCSB FCSB | 3-3 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Bukaresti Rapid Rapid | 16 | 10 | 5 | 1 | 29-12 | 35 |
2 | FC Botoșani Botoșani | 16 | 9 | 5 | 2 | 28-13 | 32 |
3 | Bukaresti Dinamo Dinamo | 16 | 8 | 6 | 2 | 26-15 | 30 |
4 | Universitatea Craiova U Craiova | 16 | 8 | 5 | 3 | 27-18 | 29 |
5 | FC Argeș Pitești FC Argeș | 16 | 8 | 3 | 5 | 20-17 | 27 |
6 | Konstancai Farul Farul | 16 | 7 | 4 | 5 | 21-17 | 25 |
7 | Galaci Oțelul Oțelul | 16 | 6 | 5 | 5 | 23-14 | 23 |
8 | Aradi UTA UTA | 16 | 5 | 7 | 4 | 20-25 | 22 |
9 | FCSB FCSB | 16 | 5 | 5 | 6 | 24-23 | 20 |
10 | Kolozsvári U Kolozsvári U | 16 | 5 | 5 | 6 | 19-19 | 20 |
11 | Unirea Slobozia Slobozia | 16 | 5 | 3 | 8 | 17-21 | 18 |
12 | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | 16 | 3 | 7 | 6 | 21-28 | 16 |
13 | Petrolul Ploiești Petrolul | 16 | 3 | 6 | 7 | 10-15 | 15 |
14 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 16 | 2 | 7 | 7 | 17-33 | 13 |
15 | FC Hermannstadt Hermannstadt | 16 | 2 | 5 | 9 | 14-26 | 11 |
16 | Bukaresti Metaloglobus Metaloglobus | 16 | 1 | 4 | 11 | 13-33 | 7 |
Csúfos kudarccal zárta az évet az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperligában, öt gólt kapott az Universitatea Craiovától. A mérkőzés utáni nyilatkozatában Ilyés Róbert vezetőedző nem kertelt és komoly változásokat helyezett kilátásba.
Megsemmisítő vereséget szenvedett az FK Csíkszereda, hétfőn este 5–0-ra veszített az Universitatea Craiova otthonában a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 21. fordulójában.
Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.
Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.
Padlón az IQ-nk: Románia európai utolsó az általános intelligenciahányadost tekintve a World Poulation Review nemzetközi adatgyűjtő portál IQ-teszteket összesítő rangsorában.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!