HIRDETÉS

Negyedszer is Sepsi OSK-döntetlen

Carnat lőtte az első találatot
Fotó: Facebook/Sepsi OSK

2019. augusztus 04., 23:16

A pihenőre még előnnyel mehetett a háromszéki együttes. A Viitorul a második játékrészben pillanatok alatt fordított, mégsem vihetett haza maximális pontszámot.

2019. augusztus 04., 23:16

Vasárnap este a labdarúgó 1. Liga negyedik játéknapjának mérkőzésén a Sepsi OSK a Román- és Szuperkupa-győztes Konstancai Viitorult látta vendégül. A Gheorghe Hagi által felkészített gárda csütörtökön az Európa Liga selejtezőjének visszavágóján legyőzte a Gent-et, de összesítésben a belgák jutottak tovább. Abból a kezdőcsapatból öt játékost nevezett a tréner.

HIRDETÉS

A háromszékiek a bemelegítés során elveszítették a kapusukat, Niczuly Roland kézsérülést szenvedett, így Fejér Bélát nevezték a kezdő sípszó előtt. Mindkét együttes veretlen volt a pontvadászatban, amíg az OSK három döntetlent, addig a Viitorul három győzelmet jegyzett.

Mozgalmasan indult a meccs, mindkét kapusnak volt védenivalója, csakhogy negyedóra focit követően kissé leült a mérkőzés. Többnyire mezőnyben csordogált a játék, a ritmusra viszont nem lehetett panasz, a vendégeknél volt többet a játékszer.

A 37. percben Carnat bombagólja örvendeztette meg a hazai szurkolókat, a 21 éves támadó 17 méterről küldte a bal alsóba, kialakítva az első félidő eredményét (1–0).

A pihenőt követően határozottan jött vissza az öltözőből a konstancai alakulat, még nem is rendeződtek a sorok, amikor Ciobanu távoli, hatalmas lökete a léc alá vágódott. Még eszmélni sem tudott a Sepsi OSK, máris fordított az ellenfél: Calcannal szemben szabálytalankodott Barisic. Mivel ezt a tizenhatoson belül tette, a sípmester a büntetőpontra mutatott.

Eric magabiztosan értékesítette, öt perc alatt átvette a vezetést a Viitorul (1–2).

Küzdött, ment előre a László Csaba által felkészített együttes, csakhogy az ellenlábas jól zárta a területeket, amikor pedig náluk volt a játékszer, akkor megbecsülték azt. Az egyenlítés a házigazdáknak a 80. percben összejöhetett volna, Tincu közeli fejese szállt fölé.

Az utolsó pillanatban sikerült a pontszerzés, egy baloldalról érkező beadást a csereként pályára lépett Rachid a védőjét megelőzve fejelte a hálóba (2–2).

Sokkal pragmatikusabban játszott a tengerparti együttes, érettebb focit mutatott. A Kovászna megyeiek a végletekig bíztak, a negyedik döntetlenjüket is behúzzák ebben a kiírásban.

Labdarúgás, 1. Liga, 4. forduló:

Sepsi OSK–Konstancai Viitorul 2–2 (1–0)
Gól: Nicolae Carnat (37.), Rachid Bouhenna (90+3.), illetve Andrei Ciobanu (47.), Eric de Oliveira (52.).
Sepsi: Fejér – Dimitrov, Barisic, Tincu, Ștefan – Vașvari – Velev (Rachid, 46.), Flores (Fülöp, 76.), Andrezly, M. Ștefănescu (Karanivic, 34.) – Carnat. Edző: László Csaba.
Viitorul: Căbuz – Boboc, Țîru, Ghiţă, De Nooijer – Artean, A. Ciobanu, Filip (Dulca, 53.)– Eric (Mladen, 78.) – Calcan, Pitu (Houri, 70.). Edző: Gică Hagi.

A játéknap további eredményei:
Bukaresti Dinamo–Academica Clinceni 4–2 (0–0).
Chindia Târgoviște–Kolozsvári CFR 1–4 (1–0),
FC Botoșani–Medgyesi Gaz Metan 1–1 (0–0),
Nagyszebeni Hermannstadt–Universitatea Craiova 2–1 (0–1),

Augusztus 5-én, hétfőn 
18 óra: FC Voluntari–Jászvásári Poli,
21 óra: Astra Giurgiu–Bukaresti FCSB.

Labdarúgó 1. Liga, 2019–2020-as szezon, alapszakasz
M GY D V GK P
1. Kolozsvári CFR 26 15 7 4 51–16 52
2. Universitatea Craiova 26 14 4 8 41–28 46
3. FC Botoșani 26 12 9 5 36–30 45
4. FCSB 26 13 5 8 37–29 44
5. Medgyesi Gaz Metan 26 12 7 7 34–30 43
6. Astra Giurgiu* 26 13 6 7 38–29 42
7. FC Viitorul 26 11 7 8 44–29 40
8. Bukaresti Dinamo 26 10 4 12 37–41 34
9. Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 26 7 12 7 30–26 33
10. Chindia Târgoviște 26 6 7 13 29–47 25
11. Nagyszebeni Hermannstadt 26 5 10 11 26–44 25
12. Jászvásári Poli 26 5 7 14 26–40 22
13. Academica Clinceni 26 4 10 12 30–47 22
14. FC Voluntari 26 5 5 16 22–45 20
*Astra Giurgiu büntetve 3 ponttal

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Nagyon menni akarnak az alapemberek, még két új játékost is igazolhat a Sepsi OSK

További változásokra lehet számítani a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK keretében. Két alapember ugyanis távozófélben van, és helyükre új labdarúgókat kell igazolni. A helyzet azonban nem ennyire egyszerű. Diószegi László klubelnök avatott be a részletekbe.

Gyergyóban megütötte a játékvezetőt, fél évre eltiltották a jégkorongozót

A Sportul Studențesc jégkorongcsapatának játékosa hat hónapos eltiltást és súlyos pénzbüntetést kapott, miután megütötte a játékvezetőt január elején, a Gyergyói Hoki Klub elleni meccsen.

Székelyhon

Filmek által inspirált nevek az anyakönyvi hivatalban

A hagyományos, szép magyar nevek mellett filmekből inspirálódott, különös, idegen hangzású nevekre bukkantunk a Sepsiszentgyörgyön született babák jegyzékében.

`
Krónika

Mégis áfaemelés jöhet? Tánczos szerint vizsgálják a lehetőséget

Bár korábban cáfolta a lehetőségét, Tánczos Barna pénzügyminiszter most közölte, hogy az áfaemelés lehetőségét is vizsgálják a költségvetési hiány lefaragását célzó intézkedések sorában.

Krónika

„A román nép tüntetése”: tízezreket vár az AUR a vasárnapi megmozdulásra

Legalább 30 ezer résztvevőt vár a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) a vasárnapra meghirdetett bukaresti „demokráciatüntetésre”.

Főtér

A szuperúszó szuperautója, avagy a román példaképtelenség

Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?

Ez is érdekelheti

Téli sportok, angol és olasz foci vasárnap a képernyőn

A téli sportok kedvelői biztosan találnak maguknak néznivalót a vasárnapi sportműsorban, amelyben több angol és olasz bajnoki labdarúgómeccs szerepel, de más csapatsportágak és terepkerékpározás is található a kínálatban.

Idén is találkoztak, nosztalgiáztak a Csíkszeredai Start 2000 futballcsapat tagjai

A két ünnep között tartja meg minden évben találkozóját a Csíkszeredai Start 2000 labdarúgócsapat. A 21. század első éveiben átélt emlékeiket elevenítették fel, egy jót futballoztak, majd a harmadik félidőben egy pohár mellett nosztalgiáztak.

Kovács István és társai sikere történelmi az európai porondon

Az idei esztendő, a 2024-es kiemelkedően sikeres volt a román játékvezetők számára, legalábbis az európai mérkőzésekre szóló küldetések tekintetében.

Három spanyol, öt Real Madrid-játékos az év álomcsapatában

Az idén Európa-bajnok spanyol válogatottból hárman kerültek be a 2024-es év csapatába a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezetnél (IFFHS).

Szuperliga: a legtöbben Törökországban, de itthon is edzőtáboroznak

A labdarúgó Szuperliga csapatainak több mint fele Törökországban tartja téli edzőtáborát, három klub más külföldi helyszínt választott, néhányan pedig az országban maradnak.

Alpesi sí, terepkerékpár és labdarúgás a pénteki kínálatban

Nem túl bő a választék karácsony harmadik napján, de azért van, amit nézzünk a képernyőn, a nap első felében alpesi sí és terepkerékpár, este pedig két angol és egy belga bajnoki labdarúgó-mérkőzés szerepel a programban.

Kiszámolta a számítógép, kik kerülnek a Szuperliga felsőházi rájátszásába

Szerinte már öt együttes ott van a labdarúgó Szuperliga play-offjában. Milyen esélyt látnak a statisztikusok, hogy a Sepsi OSK is az érmes helyekért harcoljon?

Ötödször a játéknap csapatában a Sepsi OSK hátvédje

A Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) közzétette a Szuperliga idei utolsó, 21. fordulójának csapatát, amelyben a Sepsi OSK egy játékosa is helyet kapott.

Fordulónként legalább egy gólt lőttek az U21-es játékosok az élvonalban

Az ifjúsági, U21-es szabály 2016-os bevezetése óta először fordult elő, hogy legalább egy fiatal játékos gólt szerzett minden fordulóban a téli szünetig a hazai labdarúgó élvonalban.

Messi és Ronaldo beérte az éllovast, magyarok is a legjobbak között

Lionel Messi és Cristiano Ronaldo is tíz mesterhármasnál tart válogatott színekben, és 2024-ben beérték az éllovas Vivian Wooodwardot – írta év végi összegzésében a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS).

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!