A Hargita megyei, majd a közép-erdélyi zóna nyerteseként érkezett az FK Csíkszereda gyermekcsapata a Krassó-Szörény megyei városba, a Gheorghe Ola-kupa országos döntőjére. Románia legjobb 8 korosztályos csapatát két négyes csoportba sorolták,
a csíkiaknak egy kis szerencséjük is volt, hiszen egyik csoportellenfelüket, a ACS Ilie Oană Ploiești csapatát kizárták, mert a játékosok leigazolásai nem voltak rendben.
Incze Tibor tanítványai azonban remekül kezdtek, 8–2-re nyertek a házigazdák ellen, majd 4–2-es vereséget szenvedtek a kolozsváriaktól. A szerdai kisdöntőben a Gheorghe Hagi Akadémia csapata volt a csíkiak ellenfele, akiktől 4–1-es vereséget szenvedtek.
„Úgy érzem, becsülettel helytálltunk, a két elvesztett mérkőzésen sem játszottunk alárendelt szerepet, sőt labdabirtoklásban jobbak is voltunk. Sorsdöntő volt egy-két nagy egyéni hiba a védelemben, viszont ami elgondolkodtató, az a rossz helyzetkihasználásunk.
Szépen kidolgozott helyzetek egész sora maradt ki, a Kolozsvár ellen 2–1-nél két kapufát is rúgtunk.
Az eredménytől függetlenül nagyon büszke vagyok a srácokra, az érmek helyett kárpótlásul kaptuk a jelenlévő szakemberek elismerését és a nagyszámú közönség tapsát. Szerintem méltón képviseltük a klub színeit és az erdélyi focit” – értékelt a torna után Incze Tibor, az FK edzője.
A 4. helyezett FK Csíkszereda csapata: Anton Dávid, Balázs B. Máté, Brügger Dániel, Kozma Krisztián, Miklós Előd, Mihály Bence, Máté Márton, Pál Mátyás, Puskás Raris, Szabó Tamás, Szép Dávid, Szígyártó Ádám. Edző: Incze Tibor.
A csoport:
Resicabányai CSM Școlar–FK Csíkszereda 2–8 (1–6),
a győztes csapat gólszerzői: Brügger, Kozma és Szép 2–2, Mihály és Puskás.
Kolozsvári Academia Luceafărul–FK Csíkszereda 4–2 (2–1),
a csíki gólszerzők: Kozma és Szigyártó.
Resicabánya–Kolozsvár 0–6.
A csoport végeredménye: 1. Kolozsvár, 2. Csíkszereda, 3. Resica.
B csoport:
Vaslui-i Sportiskola–FC Dănuț Coman Pitești 3–1,
Academia de Fotbal Gheorghe Hagi Ovidiu–AS Hidro Râmnicu Vâlcea 6–2
Academia Gheorghe Hagi–Pitești 2–1
Vaslui–Râmnicu Vâlcea 3–0
Pitești–Râmnicu Vâlcea 2–1
Vaslui–Academia Gheorghe Hagi 1–0
A 3. helyért:
Academia Gheorghe Hagi–FK Csíkszereda 4–1 (1–0),
a székelyföldi csapat gólszerzője: Kozma Krisztián.
A döntőben:
Kolozsvár–Vaslui 3–1 (3–0)
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!