Hirdetés

Négy gólt vágott ellenfelének a KSE

Fotó: Miska Brigitta

2018. szeptember 30., 08:45

Fegyelmezett játékának köszönhetően aratott fölényes győzelmet hazai pályán a Kézdivásárhelyi SE a labdarúgó 3. Liga 6. fordulójában a Foresta Suceava ellen. A háromszékiek legjobbja Marius Ștefănescu volt, aki egy mesterhármassal járult hozzá csapata sikeréhez.

2018. szeptember 30., 08:45

A vendégek támadásaival indult a találkozó, akik távoli lövésekkel próbálkoztak, de túl nagy veszélyt nem jelentettek Bunduc kapujára. A túloldalon viszont a 8. percben már zörgött a háló, amikor Ștefănescu mintegy 25 méterről lövésre szánta el magát,

a labda pedig a figyelmetlen Niga mellett a bal sarokba vágódott (1–0).

A folytatásban továbbra is a moldvaiak birtokolták többet a labdát, és mezőnyfölényük végül a 32. percben góllá érett: Artenie ugrott ki a védők közül, betört a tizenhatos területére, és a megtorpanó Bunduc mellett a kapuba helyezte a játékszert (1–1).

•  Fotó: Miska Brigitta Galéria

Fotó: Miska Brigitta

A bekapott gól azonban nem szegte kedvét a hazaiaknak, akik előbb Păun révén veszélyeztettek, majd a 39. percben Ștefănescu egy középpályán megszerzett labdával iramodott meg a kapu irányába, és egy jól helyezett lövéssel másodjára is bevette Niga hálóját (2–1).

Szünet után az első lehetőség ismét a kék-fehérek előtt adódott, amikor az 55. percben Gajdó Gothárd került helyzetbe, a kézdivásárhelyi szélső lövését azonban Niga bravúrral hárította.

Két perccel később megfogyatkoztak a vendégek: Celeadric csúnyán letalpalta Gállt, amiért megkapta második sárga lapját, és a játékvezető leküldte a pályáról.

•  Fotó: Miska Brigitta Galéria

Fotó: Miska Brigitta

A 73. percben a háromszékiek ismét növelhették volna előnyüket: Ștefănescu három remekbe szabott csel után az üresen álló Gajdó Gothárdhoz passzolt, aki azonban kivárt a lövéssel, és odalett egy újabb lehetőség.

A kihagyott helyzetek majdnem megbosszulták magukat, hiszen a tíz emberrel játszó vendégek nem adták fel a küzdelmet, és a 86. percben Grumezescu a figyelmetlen védők mellől kilépve egyedül tört kapu felé, majd megcélozta a bal alsót, Bunduc azonban nagyot védett.

Hirdetés

Már mindenki a lefújás pillanatát várta, amikor a mérkőzés hosszabbításában a csereként beállt Kanyó lövését elsőre blokkolta egy védő, azonban a labda Ștefănescu elé pattant, aki előbb lekezelte, majd védhetetlenül lőtte a kapu jobb sarkába a játékszert (3–1).

De ezzel még nem ért véget a találkozó, ugyanis a meccs utolsó percében Dushkaj kiharcolt egy tizenegyest, amit Kurtuly Róbert higgadtan értékesített (4–1).

A végig fegyelmezetten játszó háromszékiek megérdemelten gyűjtötték be a három pontot, amellyel megelőzték a Forestát, és a rangsor negyedik helyére léptek. A következő játéknapon a KSE az utolsó előtti helyezett Románvásári vendégeként lép pályára.

Labdarúgás, 3. Liga, 6. forduló, Kézdivásárhely, Sinkovits Stadion:
Kézdivásárhelyi SE–Foresta Suceava 4–1 (2–1),
gólszerzők: Ștefănescu (8., 39., 90+3.), Kurtuly (90+6., tizenegyesből), illetve Artenie (32.)
KSE: Bunduc – Gajdó T., Kurtuly, Păun, Bagoly (Dushkaj, 71.), Gáll (Kanyó, 61.), Gazda, Ștefănescu, Bukur, Gajdó G. (Tompa, 86.), Veress (Esztolyka, 71.). Edző: Polgár László.
Foresta: Niga (Cotună, 61.) – Ionescu, Mateciuc, Seven, Nguyen (Grumezescu, 75.), Celeadric, Rigoni, Lungu, Bouadiila, Artenie (Beldiman, 89.), Onofraș. Edző: Selim Benachour.
Sárga lap: Bagoly (14.), Kanyó (81.), Bukur (90+1.), Ștefănescu (90+3.), illetve Mateciuc (28.), Lungu (34.), Celeadric (52., 57.)
Piros lap: Celeadric (57., Foresta)
Játékvezetők: Valentin Naidin (Turnu Măgurele), Andrei Baciu (Videle), Cosmin Ciocan (Turnu Măgurele).

További mérkőzések:
Râmnicu Sărat–Románvásári VSK 6–1 (2–1)
CSM Paşcani–Gloria Buzău 0–3 (0–1)
Metalul Buzău–CSM Focşani 1–1 (1–0)
Sporting Lieşti–Şomuz Fălticeni 2–0 (0–0)
Galaci Suporter Club Oţelul–FC Botoşani II. 3–0 (0–0)
Sănătatea Darabani–Ceahlăul Piatra Neamţ 0–2 (0–0)
Ştiinţa Miroslava–Bucovina Rădăuţi – vasárnap, 17 óra

Az élmezőny:
1. Suporter Club Oțelul 16 pont (13–0-s gólkülönbség)
2. Gloria Buzău 14 (14–5)
3. Focșani 14 (8–2)
4. Kézdivásárhely 12 (14–7)
5. Foresta 10 (10–8)
6. Miroslava 10 (7–5, –1 meccs)
7. Sporting Liești 9 (10–7)
8. Piatra Neamț 9 (7–5)
9. Rădăuți 9 (5–5, –1 meccs)

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát

Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Ez is érdekelheti

Különösebb erőfeszítés nélkül jutott nyolcaddöntőbe Spanyolország

Nem sok esélye volt Ausztriának a labdarúgó-világbajnokság tizenhatoddöntőjében. A spanyol válogatott végig kézben tartotta a mérkőzést, 3–0-s győzelmével magabiztosan jutott be a legjobb tizenhat közé.

A világbajnokságon már beváltak, hét új szabály érkezik a Szuperligába

Már nincs sok hátra a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének rajtjáig, amelynek első fordulójától hét új szabály lép életbe. Az újítások közül több már az idei vébén is megjelent, elsődleges céljuk pedig az időhúzás visszaszorítása.

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

Spanyol továbbjutást tippel a legsikeresebb székelyföldi biatlonedző

Újabb összecsapások következnek a labdarúgó-világbajnokságon, a csapatok a legjobb tizenhat közé jutásért küzdenek. A Székely Sport tippjátékában ezúttal Márton Simon biatlonszakedző osztotta meg várakozásait, aki a favoritok sikerére számít.

Újabb kulcsjátékos távozott az ASA-tól, másodosztályú társaikkal gyakorolnak

Javában zajlanak az edzések a labdarúgó 2. Liga új szezonjára készülő Marosvásárhelyi ASA-nál, a csapat öt barátságos mérkőzést játszik. A klub egyelőre egyetlen érkezőről sem számolt be, a távozók listájára viszont újabb kulcsjátékos neve került fel.

Hihetetlen végjáték után jutott tovább Belgium, az Egyesült Államok sem hibázott

Két újabb válogatott csatlakozott a labdarúgó-világbajnokság legjobb tizenhat csapatához. Belgium óriási fordítással, a hosszabbítás utolsó pillanataiban búcsúztatta Szenegált, míg az Egyesült Államok emberhátrányban is legyőzte Bosznia-Hercegovinát.

Szalay duplájával nyert az FK Csíkszereda az ausztriai edzőmérkőzésén

Győzelemmel kezdte ausztriai edzőtáborának felkészülési mérkőzéseit az FK Csíkszereda. Szabó István együttese szerdán este legyőzte a szerb élvonalbeli FK Radnički Niš csapatát.

Sokáig vezetett a Kongói DK, aztán Kane továbblőtte az angolokat

Korán szerzett előnyt a Kongói DK, az angolok alaposan megizzadtak, hogy erre válaszoljanak. A gólfelelősük duplájával állva maradtak a focivébén.

Most érkezett el az ideje a Parajdi SK-nak, meg is nyerték az Udvarhely körzetit

A dobogón már többször állt, végül a nemrég zárult Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság kiírását elhódította a Parajdi SK. Végig vezette a pontvadászatot, a győzelméhez nem fért kétség.

Mennyit ér Székelyföld amatőr focija, kik kaptak minősítést?

Nem csupán szakmai elismerést jelent a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) új minősítési rendszere: a besorolás a megyei bajnokok számára is kulcsfontosságú, hiszen enélkül a 3. Ligába jutásért rendezett osztályozón sem indulhatnak.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!