Kellemes, őszies időben, azonban nagyon kemény pályán rendezték a mérkőzést, a játékfelület mindkét együttes dolgát megnehezítette. Az első percek a hazaiaké voltak, aztán az SZFC hamar kiegyenlítette a játékot. Sajnos a vendégek hamar elveszítették egyik legjobbjukat, Simó blokkolt egy lövést, amibe belesérült, nem tudta folytatni a játékot. Amikor a hazaiak felértek az SZFC kapuja elé, sokszor tehetetlenek voltak, hiszen a védelem jól zárt, és ha át is jutottak rajta, Vlasa kapus magabiztosan szedte össze a labdákat. A játékrész Matei íveléssel ért véget, amit szinte bevédett a hazaiak fiatal kapusa, így 0–0-nál jött a szünet.
Térfélcserét követően sokkal motiváltabban jött ki az öltözőből az SZFC, több lehetősége is volt, ám ezekből egyet se tudott kihasználni: Becze ziccerben a kapusba lőtt, Sebestyén jó helyzetből alig célzott mellé. A 60. percben hibáztak a hazaiak, Boțiához került a labda, be is talált, ám a játékvezető lest ítélt.
Az utolsó negyedóra kezdetén közel voltak a hazaiak, hogy megszerezzék a vezetést, ám a vendégek egyik legjobbja, Vlasa hatalmasat nyújtózva bravúrral mentett.
Összességében igazságos döntetlen született, az újabb egy ponttal a Székelyudvarhelyi FC feljött a negyedik helyre, megelőzte a Sepsi OSK II. együttesét.
Folytatás jövő szombaton, hazai pályán, a Zernyesti Olimpic jön Székelyudvarhelyre.
| 2023. 10. 13. 15:00 | AFC Câmpulung – Muscel 2022 AFC Câmpulung | Brassói SR Municipal Brassói SR | 2-0 |
| 2023. 10. 13. 15:00 | Brassói Kids Tâmpa Brassói Kids | Tatrangi Ciucaș Tatrang | 1-1 |
| 2023. 10. 14. 15:00 | Zernyesti Olimpic Zernyest | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II. Sepsi OSK II. | 5-3 |
| 2023. 10. 14. 15:00 | Viitorul Curița Viitorul Curița | Kézdivásárhelyi SE KSE | 2-2 |
| 2023. 10. 14. 15:00 | Barcarozsnyói Olimpic Cetate Barcarozsnyó | Székelyudvarhelyi FC SZFC | 0-0 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | AFC Câmpulung – Muscel 2022 AFC Câmpulung | 8 | 7 | 0 | 1 | 18-5 | 21 |
2 | Zernyesti Olimpic Zernyest | 8 | 5 | 1 | 2 | 24-12 | 16 |
3 | Barcarozsnyói Olimpic Cetate Barcarozsnyó | 8 | 5 | 1 | 2 | 19-11 | 16 |
4 | Székelyudvarhelyi FC SZFC | 8 | 4 | 2 | 2 | 11-5 | 14 |
5 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II. Sepsi OSK II. | 8 | 4 | 1 | 3 | 19-14 | 13 |
6 | Brassói Kids Tâmpa Brassói Kids | 8 | 3 | 3 | 2 | 10-8 | 12 |
7 | Tatrangi Ciucaș Tatrang | 8 | 2 | 2 | 4 | 7-13 | 8 |
8 | Viitorul Curița Viitorul Curița | 8 | 2 | 1 | 5 | 14-18 | 7 |
9 | Kézdivásárhelyi SE KSE | 8 | 2 | 1 | 5 | 7-14 | 7 |
10 | Brassói SR Municipal Brassói SR | 8 | 0 | 0 | 8 | 2-31 | 0 |
Ritkán látott gólfesztivált rendezett az FK Csíkszereda női ifjúsági csapata: a klub 53 találatot számolt a Dinamo ellen, hivatalosan azonban 50–0 került a jegyzőkönyvbe. Az előbbi eredmény mindössze négy góllal marad el a Guinness női rekordjától.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!