A két együttes ellentétesen kezdte a bajnokságot. Az SZFC az élmezőnyhöz tartozó Szászhermányi FC-vel egy órán át egyenlő ellenfél volt, ám ezt követően teljesen szétesett a csapat játéka, és végül 5–1-es vereséget szenvedett. Az Oțelul pedig a forduló legnagyobb arányú győzelmét aratta, hazai pályán 8–0-ra verte a városi rivális Metalosportot.
„Nem történt változás a múlt héthez képest, most sem érzem igazán felkészültnek a csapatot. Sérülés miatt Csíki Dénes nem fog játszani, Péter Mózes betegsége is váratlanul ért minket. Ez a két ember hiánya nagy problémát okoz nekünk. Az előző meccsen látott pozitív dolgokból akarunk erőt meríteni, arra építkezni.
A héten a védekezésen dolgoztunk, próbáltuk kijavítani a hibákat. Nem tudom, mire lesz elég, hiszen nagyon jó csapattal fogunk játszani.
De minden mérkőzés 0–0-ról indul, és történtek meglepetések, bravúrok. Amiben biztos vagyok, hogy a fiúk mindent kiadnak magukból a pályán. Továbbra is kevesen vagyunk, így a jövő héten még várható új játékos érkezése” – mondta a mérkőzés felvezetőjeként Gálhidi György, az SZFC edzője.
Labdarúgó 3. Liga, 1-es csoport, 2. forduló:
pénteken 17 órától
Bákói Aerostar–Bucovina Rădăuți;
szombaton 17 órától
FK Csíkszereda–Kézdivásárhelyi KSE
Galaci Metalosport–Románvásár
Barcarozsnyói Cetate–Avântul Valea Mărului
Sporting Liești–CSM Pașcani
Szászhermány–CSM Focșani,
19 órától
Galaci Suporter Club Oțelul–Székelyudvarhelyi FC;
a Sănătatea Dărăbani szabadnapos.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!