Szombaton délelőtt tíz órakor a műgyepes pályán fogadta kolozsvári ellenfelét a Vasas Femina. Az Olimpia egész mérkőzésen uralta a játékot, a házigazda pedig nagyon jól állta a sarat, hatástalanította a támadásokat, és ha a vendégek át is jutottak a védelmen, Kajtár Linda hárította a próbálkozásaikat.
Már-már úgy tűnt, hogy a Vasas Femina bravúros döntetlent ér el,
a 87. percben egy kolozsvári szögletet követően a csereként beállt Boandă egyedül maradt, és fordulásból a hálóba lőtt, eldöntve a három pont sorsát.
A vereség ellenére elégedetten nyilatkozott Székely János, a Vasas Femina edzője. „Hamarabb is eldönthették volna a mérkőzést, de nekünk is volt pár jó kontralehetőségünk, amiket sajnos nem tudtunk értékesíteni.
– mondta az edző.
A Vasas Femina legutóbb szeptember 2-án játszott hivatalos mérkőzést, mivel a válogatottak találkozói miatt két bajnokiját is elhalasztották.
„Egy hónapot álltunk, féltünk, hogyan tudjuk felvenni a ritmust, pár játékos pénteken este jött vissza kicsavarva a válogatottakból.
Fiatal keretünk van, de fel tudjuk venni a versenyt a nálunk erősebb, Bajnokok Ligájában edződő csapatokkal is, erre tudunk építeni” – tette hozzá az edző.
A kolozsvári együttes két nappal korábban a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében hazai pályán a Rosengard csapatától 1–0-ra kikapott, a visszavágót szerdán rendezik. A Vasas Femina szerdán ismét pályára lép, 16 órakor a sétatéri stadionban pótolják a második fordulóból elhalasztott, Kisbecskerek elleni bajnokit.
Női labdarúgó 1. Liga, 4. forduló:
Székelyudvarhelyi Vasas Femina–Kolozsvári Olimpia 0–1 (0–0),
gólszerző Lavinia Boandă (87.).
Vasas Femina: Kajtár Linda – Benő Krisztina, Péter Kata, Dávid Márta, Nadezsda Kolesnicsenko, Anamaria Vlădulescu, Mădălina Marinescu, Krall Tímea, Margarita Panova, Berkeczi Emőke, Geréd Erika.
Női labdarúgó 1. Liga, 4. forduló
| 2017. 10. 07., 00:00 | Székelyudvarhelyi Vasas Femina | Kolozsvári Olimpia | 0–1 |
| 2017. 10. 08., 00:00 | CSȘ Târgoviște | Real Craiova | 5–1 |
| 2017. 10. 08., 00:00 | Temesvári CFR | Bukaresti Fair Play | 4–1 |
| 2017. 10. 08., 00:00 | Marosvásárhelyi ASA | Borgóprundi Heniu | 1–1 |
| 2017. 10. 08., 00:00 | Universitatea Alexandria | Kisbecskereki Fortuna | 7–0 |
Női labdarúgó 1. Liga
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Kolozsvári Olimpia | 18 | 18 | 0 | 0 | 109–7 | 54 |
| 2. | Székelyudvarhelyi Vasas Femina | 18 | 12 | 3 | 3 | 64–23 | 39 |
| 3. | Temesvári CFR | 18 | 11 | 1 | 6 | 54–47 | 34 |
| 4. | Universitatea Alexandria | 18 | 6 | 7 | 5 | 37–25 | 25 |
| 5. | Bukaresti Fair Play | 18 | 7 | 3 | 8 | 51–50 | 24 |
| 6. | CSȘ Târgoviște | 18 | 5 | 5 | 8 | 41–52 | 20 |
| 7. | Borgóprundi Heniu | 18 | 5 | 5 | 8 | 25–40 | 20 |
| 8. | Kisbecskereki Fortuna | 18 | 6 | 2 | 10 | 33–67 | 20 |
| 9. | Marosvásárhelyi ASA | 18 | 3 | 3 | 12 | 16–44 | 12 |
| 10. | Real Craiova | 18 | 2 | 1 | 15 | 12–87 | 7 |
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!