A Roseal 2–1-re győzött, és ezzel eldőlt, hogy – egy fordulóval a bajnokság vége előtt – a második helyen álló keresztúriak már nem tudják utolérni a listavezető nagygalambfalviakat.
Végelegessé vált, hogy a nyugati csoportban a Nagygalambfalvi SE, a keleti csoportban pedig a Gyergyószentmiklósi VSK végzett az élen. A két csoportgyőztes június 2-án és június 9-én, oda–visszavágós rendszerben dönti el, hogy
ki lesz a megyei bajnok, és vehet részt a 3. Ligába jutásért kiírt, megyék közti osztályozón.
A mérkőzések sorrendjét május 27-én 18 órától sorsolják ki a székelyudvarhelyi sportcsarnokban.
Hargita megye bajnokcsapata Szeben megye bajnokcsapatával játszik majd osztályozót a 3. Ligába jutásért (június 15-én és 22-én). A Szeben megyei 4. Liga élén, három fordulóval a vége előtt az ACS Viitorul Șelimbăr (Sellenberk) áll az élen 65 ponttal, második az ACS Păltiniș Rășinari (Resinár) 56 ponttal, harmadik pedig a Măgura Cisnădie (Nagydisznód) 51 ponttal. A nagydisznódiak két mérkőzéssel kevesebbet játszottak.
Labdarúgó 4. Liga, nyugati csoport, 24. forduló:
Székelyudvarhelyi Roseal–Székelykeresztúri Egyesülés 2–1 (1–0),
gólszerzők: Izsák Hunor (22.), Adrian Țira (57.), illetve Lázár Zsolt (77.). Tudósított: Lőrincz Attila.
Labdarúgó 4. Liga, Hargita megye, Nyugati csoport
M | GY | D | V | GK | P | ||
---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Nagygalambfalva | 26 | 19 | 2 | 5 | 66–36 | 59 |
2. | Székelykeresztúri Egyesülés | 26 | 17 | 3 | 6 | 92–40 | 54 |
3. | Lövéte | 26 | 17 | 2 | 7 | 59–37 | 53 |
4. | Székelyudvarhelyi Roseal | 26 | 13 | 6 | 7 | 49–28 | 45 |
5. | Farkaslaka | 26 | 13 | 3 | 10 | 64–46 | 42 |
6. | Malomfalva | 26 | 12 | 4 | 10 | 60–61 | 40 |
7. | Székelyudvarhelyi Sporting | 26 | 11 | 5 | 10 | 66–76 | 38 |
8. | Zetelaka | 26 | 11 | 3 | 12 | 42–45 | 36 |
9. | Homoródalmás | 26 | 10 | 3 | 13 | 65–72 | 33 |
10. | Agyagfalva | 26 | 8 | 8 | 10 | 55–50 | 32 |
11. | Szentegyháza | 26 | 10 | 2 | 14 | 53–64 | 32 |
12. | Szentábrahám | 26 | 6 | 3 | 17 | 49–83 | 21 |
13. | Betfalva | 26 | 5 | 5 | 16 | 34–67 | 20 |
14. | Székelyvarság | 26 | 4 | 3 | 19 | 37–86 | 15 |
További változásokra lehet számítani a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK keretében. Két alapember ugyanis távozófélben van, és helyükre új labdarúgókat kell igazolni. A helyzet azonban nem ennyire egyszerű. Diószegi László klubelnök avatott be a részletekbe.
Továbbra is a keret módosításán dolgozik a Törökországban edzőtáborozó Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A háromszéki alakulat csütörtökön délután Dorian Babunski érkezését jelentette be, aki az észak-macedón válogatottban is bemutatkozott.
A pénzügyminisztérium államtitkárává nevezték ki Ráduly Róbert Kálmánt. Az erről szóló döntés csütörtökön jelent meg a Hivatalos Közlönyben.
A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.
A Nagyváradtól alig néhány percnyi távolságra található nagyürögdi erdőbe költözik át a városközponthoz viszonylag közeli jelenlegi helyéről az állatkert – jelentette be csütörtökön az Ebihoreanul.ro helyi portálnak nyilatkozva Florin Birta polgármester.
Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!