Hirdetés

Nagybányán hagyta a pontokat az SZFC

Kihalt lelátók előtt csapott össze a két együttes
Fotó: Kovács Attila

2019. október 05., 17:32

Nem sikerült a Székelyudvarhelyi FC nagybányai kiszállása a labdarúgó 3. Liga 7. fordulójában, Demény Norbert legénysége szombaton délután 2–0-ra kikapott a házigazda Minaurtól.

2019. október 05., 17:32

Borús, hűvös időben, kevés néző, nagyjából hetven ember előtt rendezték a mérkőzést, melynek elején sokkal aktívabb volt az SZFC, az első tíz percben több nagy lehetőséget dolgozott ki: előbb Dinu távoli beívelését ütötte a hazai kapus Jakab elé, akinek lövését sikerült védenie, majd ismét Jakab került reflektorfénybe, ám távoli lökete kevéssel kerülte el a kaput.

Szépen, bátran játszott az SZFC, ha megszerezte a labdát, sokpasszos játékkal éítette fel támadásait. A 23. percben ez első igazán nagy hazai lehetőség gólt eredményezett, ám a játékvezető les miatt érvénytelenítette a találatot. A folytatásban Somogyinak is egyre több dolga akadt, hiszen Nagybánya feljebb tolta vonalait és letámadással próbált labdát szerezni.

Hirdetés

Így többször is ellentámadást indíthatott az SZFC, a legnagyobb helyzet pedig a 43. percben maradt ki, Dinu a szélen kicselezett három ellenfelet, majd beadta a röviden érkező Taciucnak, a kapus nem tudja megfogni a labdát, ám az udvarhelyiek játékosa nagy ziccerben a hálóőrbe lőtte a játékszert.

A szünet előtt pedig megszerezte a vezetést a Minaur, Stăncuțu hátra passzát csípte el Lemac és gólt szerzett.

Jól kezdték a második félidőt a hazaiak, több lehetőséget is kidolgoztak, ám nem sikerült áttörniük az SZFC védelmét. Aztán a vendégeken volt sor, hogy veszélyeztessen, kétszer is közel járt a gólhoz, előbb Dinu lövése csattant a kapufán, majd Taciuc kapott jó passzt Iovutól, ám 14 méterről nem tudta legyőzni a nagyszerű napot kifogott Dombrádi Balázst. És ahogy lenni szokott, ha az egyik csapat nem rúgja be a helyzeteit, a másik be fogja, a 65. percben Bedea futott el a labdával majd 16 méterről óriási leverős gólt lőtt.

Demény Norbert edző cserékkel próbálta meg felfrissíteni csapata játékát, ám a friss emberek sem tudták feltörni a nagybányai védelmet.

„Bosszantó, hogy a helyzeteinket ezúttal sem tudtuk berúgni. Az ellenfél könnyű gólokat lőtt, az elsőt helyzet nélkül szerezték, hiszen mi adtuk oda nekik a labdát. A második találat egy nagyszerű egyéni akció után történt, a félpályától megindulva három játékosunkat kicselezve lőtt gyönyörű gólt. Jobb csapattal találkoztunk, stabil, jó egyénekből álló együttes a nagybányai.

Volt esélyünk arra, hogy a magunk javára billentsük a mérleg nyelvét, de nem éltünk vele

– összegzett Demény Norbert edző.

A következő fordulóban, pénteken 15 órakor a sereghajtó Alsógáldi Industria látogat Székelyudvarhelyre.
Labdarúgó 3. Liga, 7. forduló:
Nagybányai Minaur–Székelyudvarhelyi FC 2–0 (1–0),
gólszerzők Lemac (45.), Bedea (65.).
SZFC: Somogyi – Marucza, Crișan, Stăncuțu (Györgydeák, 76.), Berkeczi, Izmană, Jakab (Vékás, 77.), Pál (Kovács, 63.), Taciuc, Dinu és Iovu.

Labdarúgó 3. Liga, 2019–2020-as szezon, 5-ös csoport, 7. forduló
2019. 10. 04., 15:00 Szászrégeni Avântul Dési Unirea 3–0
2019. 10. 04., 15:00 Váradszentmártoni SK Besztercei Gloria 3–2
2019. 10. 04., 15:00 Kolozsvári CFR II. Sellenberki Viitorul 1–1
2019. 10. 04., 15:00 Tordai Arieșul Zilahi SCM 2–1
2019. 10. 05., 15:00 Lénárdfalvi Comuna Gyulafehérvári Unirea 2–2
2019. 10. 05., 15:00 Kudzsiri Metalurgistul Kolozsvári Sănătatea 0–0
2019. 10. 05., 15:00 Nagybányai Minaur Székelyudvarhelyi FC 2–0
2019. 10. 05., 15:00 Alsógáldi Industria Nagyváradi Luceafărul 2–6

Labdarúgó 3. Liga, 2019–2020-as szezon, 5-ös csoport
M GY D V GK P
1. Lénárdfalvi Comuna 15 10 4 1 40–16 34
2. Nagybányai Minaur 15 9 3 3 19–8 30
3. Nagyváradi Luceafărul 15 8 2 5 36–27 26
4. Kudzsiri Metalurgistul 15 7 5 3 21–16 26
5. Sellenberki Viitorul 15 6 7 2 23–19 25
6. Besztercei Gloria 16 7 4 5 17–19 25
7. Szászrégeni Avântul 16 5 7 4 27–21 22
8. Tordai Arieșul 15 5 7 3 19–16 22
9. Váradszentmártoni SK 15 7 1 7 29–29 22
10. Dési Unirea 16 6 3 7 19–24 21
11. Kolozsvári Sănătatea 16 5 5 6 22–21 20
12. Gyulafehérvári Unirea 15 4 4 7 21–19 16
13. Kolozsvári CFR II. 15 4 3 8 21–32 15
14. Székelyudvarhelyi FC 16 2 4 10 11–28 10
15. Zilahi SCM* 16 4 3 9 21–32 9
16. Alsógáldi Industria 15 2 2 11 16–35 8
*Zilahi SCM büntetve 6 ponttal

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megváltoztatta a szabályzatot a szövetség, még egy évig otthon játszhat az FK Csíkszereda

Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.

A csapatkapitány góljával győzte le a koszovói bajnokot a Sepsi OSK

Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.

Székelyhon

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

`
Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó „horrorotthonokra” csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

Krónika

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Főtér

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Ez is érdekelheti

Szabadságot a szurkolóknak! Elfogadták a Paraschiv-törvényt

Ha valaki rendszeresen jár focimeccsekre, hallhatja, hogy függetlenül a csapatoktól, rivalizálástól és az eredménytől, a szurkolók egy adott pillanatban kórusban rázendítenek: „Szabadságot a szurkolóknak!”

Mbappé megállíthatatlan, Franciaország és Mexikó is a nyolcaddöntőben

Újabb két válogatott biztosította helyét a focivébé nyolcaddöntőjében. Franciaország Kylian Mbappé duplájával magabiztosan verte Svédországot, míg a társházigazda Mexikó Ecuador ellen is megőrizte hibátlan védekezését.

Haaland döntötte el a végén, Norvégia jutott a legjobb 16 közé

Sokáig úgy tűnt, hogy hosszabbításra lesz szükség az Elefántcsontpart–Norvégia mérkőzésen, ám Erling Haaland a hajrában megszerezte a győztes gólt, így a skandinávok első európai csapatként bejutottak a labdarúgó-világbajnokság legjobb 16 csapata közé.

Volt csapatával lemaradt a feljutásról, mégis a 2. Ligában folytatja Fülöp Loránd

Alig egy szezon után távozott a labdarúgó 3. Ligában szereplő Șoimii Gura Humorului csapatától Fülöp Loránd, aki a sikertelen osztályozó után klubot váltott, és a megyei vetélytárs Cetatea Suceavához igazolt, amely feljutott a másodosztályba.

Simább továbbjutások mellett egy hosszabbítást is jósol a székelyudvarhelyi színész

A portugálokkal tart, a norvégokban látja a focivébé meglepetéscsapatát. Ezúttal Jakab Tamást, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház színészét kérte fel a Székely Sport, hogy tippelje meg a soron következő meccsek kimenetelét.

Megismertük az első forduló programját, egymás után játszik a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda

A Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) nyilvánosságra hozta a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének első fordulós programját. A két székelyföldi együttes, a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda egyaránt hétfőn lép pályára.

A ráadásban mentette meg magát Marokkó, majd kiejtette Hollandiát

Marokkó ott folytatja, ahol négy éve abbahagyta Katarban: továbbírja a történelmet. Az afrikai együttes a tizenhatoddöntőben Hollandia ellen egyenlített a hosszabbításban, majd tizenegyespárbajban búcsúztatta az európaiakat.

Meglepetés a javából, máris búcsúztak a németek a vébén

Hatalmas meglepetésre Paraguay büntetőpárbajban legyőzte Németországot a labdarúgó-világbajnokság hétfő éjféli tizenhatoddöntőjében.

A legvégén jött a slusszpoén, a brazilok kiejtették a japánokat

Az első félidőt követően még hátrányban volt Brazília, de parádés második félidei játékával és a hosszabbításban szerzett góllal végül Japán fölé kerekedett, és bejutott a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőjébe.

Megváltoztatta a szabályzatot a szövetség, még egy évig otthon játszhat az FK Csíkszereda

Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!