Hirdetés

Nagybánya könnyedén nyert Udvarhelyen

Nem tudták feltörni a bajnokság legjobb védelmét
Fotó: Barabás Ákos

2018. november 30., 16:56

Idénybeli kilencedik vereségét szenvedte el pénteken délután a Székelyudvarhelyi FC, hazai pályán simán alulmaradt a Nagybányai Minaurral szemben a labdarúgó 3. Liga 5. csoportjának idei utolsó fordulójában. Mészáros Alpár edző szerint a télen nagy mozgás lesz a keretben.

2018. november 30., 16:56

Szikrázó napsütésben, mintegy száz néző előtt kezdődött a találkozó, ami az SZFC szempontjából gyakorlatilag 0–1-ről indult, hiszen a 4. percben a vendégek egy oldalbedobás után kialakult káoszból Giurgiu révén megszerezték a vezetést.

Hirdetés

A hazaiakat nagyon megfogta a korai találat, értékelhető támadást nem tudtak vezetni az első félidőben, főleg távoli lövésekkel próbálkoztak, ám Bálint Rajmond és Sorin Acatrinei lökete nem okozott gondot a Minaur kapusának.

A 18. percben kettőre növelte előnyét a vendégcsapat: szabadrúgáshoz jutottak a hazai tizenhatos jobb alsó sarkának közelében, a lapos passzra egyedül érkezett középen Șerban, nyolc méterről a hálóba bombázott.

Cserével próbálta felrázni csapatát Mészáros Alpár edző, érkezett Vékás Barna a mindkét gólnál hibázó Bolozan helyett.

Az udvarhelyiek azonban nem tudták feltörni a bajnokság legjobb védelmét, így 0–2-s állásnál jött a szünet.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

Térfélcsere után sokkal agresszívabb SZFC jött ki az öltözőből,

közel tíz percig saját kapuja elé szorította a Minaurt, azonban igazán nagy helyzetet nem tudott kialakítani.

Ahogy enyhült a hazai nyomás, a nagybányaiak is eljutottak Nagy kapujáig, kétszer is az SZFC hálóőr nagy védésére is szükség volt, hogy ne növeljék előnyüket a vendégek. A 75. percben aztán ő is verve volt Răzvan Lupu közeli lövésénél, gyakorlatilag eldőlt a három pont sorsa.

A mérkőzés hajrájában ismét beszorult a Minaur, az SZFC több szabadrúgást és szögletet is beívelhetett a nagybányai kapu előterébe, azonban minden próbálkozást hárítottak a védők. A mérkőzés Nagy bravúros védésével ért véget, a 90. percben, középről, nagyjából 20 méterről elvégzett szabadrúgást tolt a léc fölé.

Nagybánya magabiztos, 3–0-s sikert aratott, és a táblázaton megelőzte a Désen botló FK Csíkszeredát.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

A Székelyudvarhelyi FC pedig kieső helyen, a 14. pozícióban tölti a telet a tizenhat csapatos 5. csoportban.

Mészáros Alpár, az SZFC edzője: „Nem gondoltam volna, hogy a játékosok ilyen produkcióval búcsúznak el a hazai szurkolóktól.

A télen nagy változások lesznek a keretben, hiszen ilyen felfogással, mint ahogy egyesek játszottak, kár és nem is szabad focizni.

A keretben nagyon sokan nem értették meg, hogy a jó focihoz futni kell, küzdeni kell, oda kell tegyék magukat, még akkor is, ha nem egy nagynevű labdarúgóról van szó. Abban, hogy az őszi szezon végén csak tíz pontunk van, az enyém a legnagyobb felelősség, hiszen azok a játékosok, akiket hoztam az SZFC-hez, nem azok voltak, akiket ide kellett volna hozni.

Nyáron kevés időnk volt a csapatépítésre, kevés minőségi futballistát igazoltunk, és azok nagy részében is mélységesen csalódtunk. Nagyon sok dolgunk lesz a télen.

Labdarúgó 3. Liga, 15. forduló:
Székelyudvarhelyi FC–Nagybányai Minaur 0–3 (0–2),

gólszerzők: Giurgiu (4.), Serban (18.), Lupu (73.).
SZFC: Nagy Barna – Constantin Musea, Cosmin Stăncuțu, Robert Bolozan (Vékás Barna, 24.), Bogdan Mintaș, Locotuș Miklós, Péter Mózes, Bálint Rajmond, Sorin Acatrinei, Daniel Chifu (Csifó István, 81.), Cristian Cucuruzan. Vezetőedző: Mészáros Alpár.

További eredmények:
Dési Unirea–FK Csíkszereda 2–2 (1–1)
Kolozsvári CFR II.–Marosvásárhelyi MSE 3–1 (0–0)
Lénárdfalva–Tordai Arieșul Sticla 2–1 (1–1)
Radnóti SK–Besztercei Unu Fotbal Gloria 1–3 (1–1)
Szászhermányi FC–Szászrégeni Avântul 1–1 (1–1)
Tasnádi Unirea–Barcarozsnyói Olimpic Cetate 1–1 (1–0)
Medgyesi Gaz Metan II.–Kolozsvári Sănătatea 1–3 (1–2).

Labdarúgó 3. Liga, 5-ös csoport
M GY D V GK P
1. FK Csíkszereda 30 22 5 3 80–18 71
2. Lénárdfalva 30 20 3 7 85–34 63
3. Nagybányai Minaur 30 16 9 5 46–22 57
4. Barcarozsnyói Olimpic Cetate 30 17 4 9 39–30 55
5. Kolozsvári Sănătatea 30 16 5 9 52–32 53
6. Szászrégeni Avântul 30 15 7 8 46–31 52
7. Tordai Arieșul Sticla 30 14 8 8 50–35 50
8. Kolozsvári CFR II. 30 13 7 10 62–46 46
9. Besztercei Unu Fotbal Gloria 30 12 7 11 46–44 43
10. Székelyudvarhelyi FC 30 11 5 14 41–40 38
11. Dési Unirea 30 9 9 12 42–41 36
12. Szászhermányi FC 30 9 8 13 42–43 35
13. Tasnádi Unirea 30 8 6 16 47–67 30
14. Marosvásárhelyi MSE 30 6 4 20 26–86 22
15. Medgyesi Gaz Metan II. 30 3 3 24 26–81 12
16. Radnóti SK 30 3 2 25 34–114 11

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát

Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Ez is érdekelheti

Különösebb erőfeszítés nélkül jutott nyolcaddöntőbe Spanyolország

Nem sok esélye volt Ausztriának a labdarúgó-világbajnokság tizenhatoddöntőjében. A spanyol válogatott végig kézben tartotta a mérkőzést, 3–0-s győzelmével magabiztosan jutott be a legjobb tizenhat közé.

A világbajnokságon már beváltak, hét új szabály érkezik a Szuperligába

Már nincs sok hátra a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének rajtjáig, amelynek első fordulójától hét új szabály lép életbe. Az újítások közül több már az idei vébén is megjelent, elsődleges céljuk pedig az időhúzás visszaszorítása.

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

Spanyol továbbjutást tippel a legsikeresebb székelyföldi biatlonedző

Újabb összecsapások következnek a labdarúgó-világbajnokságon, a csapatok a legjobb tizenhat közé jutásért küzdenek. A Székely Sport tippjátékában ezúttal Márton Simon biatlonszakedző osztotta meg várakozásait, aki a favoritok sikerére számít.

Újabb kulcsjátékos távozott az ASA-tól, másodosztályú társaikkal gyakorolnak

Javában zajlanak az edzések a labdarúgó 2. Liga új szezonjára készülő Marosvásárhelyi ASA-nál, a csapat öt barátságos mérkőzést játszik. A klub egyelőre egyetlen érkezőről sem számolt be, a távozók listájára viszont újabb kulcsjátékos neve került fel.

Hihetetlen végjáték után jutott tovább Belgium, az Egyesült Államok sem hibázott

Két újabb válogatott csatlakozott a labdarúgó-világbajnokság legjobb tizenhat csapatához. Belgium óriási fordítással, a hosszabbítás utolsó pillanataiban búcsúztatta Szenegált, míg az Egyesült Államok emberhátrányban is legyőzte Bosznia-Hercegovinát.

Szalay duplájával nyert az FK Csíkszereda az ausztriai edzőmérkőzésén

Győzelemmel kezdte ausztriai edzőtáborának felkészülési mérkőzéseit az FK Csíkszereda. Szabó István együttese szerdán este legyőzte a szerb élvonalbeli FK Radnički Niš csapatát.

Sokáig vezetett a Kongói DK, aztán Kane továbblőtte az angolokat

Korán szerzett előnyt a Kongói DK, az angolok alaposan megizzadtak, hogy erre válaszoljanak. A gólfelelősük duplájával állva maradtak a focivébén.

Most érkezett el az ideje a Parajdi SK-nak, meg is nyerték az Udvarhely körzetit

A dobogón már többször állt, végül a nemrég zárult Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság kiírását elhódította a Parajdi SK. Végig vezette a pontvadászatot, a győzelméhez nem fért kétség.

Mennyit ér Székelyföld amatőr focija, kik kaptak minősítést?

Nem csupán szakmai elismerést jelent a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) új minősítési rendszere: a besorolás a megyei bajnokok számára is kulcsfontosságú, hiszen enélkül a 3. Ligába jutásért rendezett osztályozón sem indulhatnak.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!