„Nem számítottam arra, hogy másfél hónap alatt két trófeát nyerek. Remélem, hogy továbbra is nyerni fogok.
Számomra ez az első alkalom, hogy egy szezont trófeával kezdek. Egy újabb trófea a következő szezonban szerintem lehetséges. Tökéletes lenne ismét megnyerni a Román Kupát” – nyilatkozta a Sepsi OSK csapatkapitánya.
A mérkőzésről úgy fogalmazott, a CFR erősen kezdett, látszott rajtuk, hogy már játszottak egy hivatalos meccset.
A nyáron érkezett játékosok jól beilleszkedtek. Ismertük őket, olyan játékosok, akik már játszottak a bajnokságban és nem kellett nekik idő az alkalmazkodáshoz. Bizonyítékként Cosmin Matei és Rondon jól játszott és gólt szerzett" – mutatott rá Bogdan Mitrea.
Mario Camora, a Kolozsvári CFR csapatkapitánya szerint uralták a mérkőzést, de mind a két félidő végén gólokat kaptak. „Jól kezdtünk, gyorsan lőttünk egy gólt, aztán mi irányítottunk, a játék a kapunktól távol zajlott.
„Eddig két olyan hivatalos mérkőzésünk volt, amelyen nem nyertünk. Szerdán fontos mérkőzés következik (a Pjunik Jereván ellen a Bajnokok Ligája első selejtezőkörének visszavágóján, szerk. megj.), amelyen minden eddiginél egységesebbnek kell lennünk, hogy sikerüljön továbbjutnunk” – jegyezte meg Mario Camora.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!