Demeter Zsombor ebben a szezonban mutatkozott be a 2. Ligában, a felnőtt futball viszont nem ismeretlen számára. A 22 éves, Kovászna megyei származású játékos négy egymást követő szezont húzott le a magyar és a román harmadosztályban. Eddigi pályafutása legnagyobb részét Magyarországon a Puskás Akadémia ifjúsági csapatánál töltötte, legutóbb pedig idén tavasszal a Brassói SR együttesénél szerepelt.
„A felnőtt foci nem állt messze tőlem, de a nyáron játszottam először a másodosztályban egy új csapatnál, ráadásul más poszton, belső védőként szerepeltem. Nem mondom, hogy könnyű volt alkalmazkodni, viszont kemény munka volt mögötte, nagyon sokat készültem” – fogalmazott a Székely Sport érdeklődésére Demeter Zsombor.
A tehetséges székelyföldi labdarúgó már a szezon elején alapemberré vált a Marosvásárhelyi ASA-nál, mind az eddigi 17 mérkőzésen a pályán volt.
„Nagyon jólesett, hogy az edzők folyamatosan bizalmat szavaztak nekem. Jó felkészülésünk volt a nyáron, ez idő alatt meg tudtam mutatni, hogy igenis számíthatnak rám. Többen vagyunk ezen a poszton, nyilván, ha jól megy a csapatnak, akkor nem változtat az edző” – fejtette ki Demeter.
Az idény előtt sok változás történt a marosvásárhelyi csapatnál és bizonytalanság övezte a klubot, amely átvette a Nyárádtői Unirea helyét a 2. Ligában. A piros-kékek fiatal játékosa elmondta, az elején ők sem tudták pontosan, hogy mi következik, de a vezetőedző, Eusebiu Tudor folyamatosan támogatta és egyben tartotta őket.
– jegyezte meg Demeter Zsombor, majd hozzátette azt is, hogy a szurkolók támogatása fontos volt, nagy számban kilátogattak a hazai meccsekre és idegenbe is elkísérték a csapatot.
Az ősz folyamán a Marosvásárhelyi ASA eléggé kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, főleg hazai pályán uralta a mérkőzéseket. „Jól kezdtük a szezont, ez annak is köszönhető, hogy az elején viszonylag gyengébb csapatokkal játszottunk.
– értékelt Demeter.
A téli szünetben elfoglalt negyedik helyet egyértelműen pozitívumnak tartja, még akkor is, ha a csapat az idei utolsó találkozóján a Resicabányai CSM ellen elveszítette a hazai veretlenségét, és lecsúszott a második pozícióról.
Nagyon szoros az állás az élmezőnyben, és a következő négy meccsen mindent meg bele kell adjunk azért, hogy minél feljebb végezzünk a tabellán” – mutatott rá az ASA hátvédje.
A marosvásárhelyiek számára négy igazán kemény összecsapás következik az alapszakasz februári folytatásakor,
ugyanis a felsőházba jutásért mind közvetlen vetélytársakkal, a Metalul Buzăuval és a Chindia Târgoviștével hazai pályán, a Nagyváradi Bihar FC-vel és a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK-val idegenben játszanak.
Demeter Zsombor végezetül elárulta, ha a Jóisten megsegíti őket és bekerülnek a play-offba, akkor személy szerint szeretné kiharcolni a feljutást a csapattal, ezt mindenképp megpróbálják, de tisztában van vele, hogy nagyon nehéz feladat lesz teljesíteni.
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Vajdahunyadi Corvinul Corvinul | 17 | 13 | 4 | 0 | 28-9 | 43 |
2 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 17 | 11 | 3 | 3 | 25-15 | 36 |
3 | Nagyváradi Bihar FC Nagyvárad | 17 | 11 | 2 | 4 | 35-18 | 35 |
4 | Marosvásárhelyi ASA ASA | 17 | 10 | 3 | 4 | 35-18 | 33 |
5 | FC Voluntari Voluntari | 17 | 9 | 6 | 2 | 22-12 | 33 |
6 | Resicabányai CSM Resicabánya | 17 | 10 | 2 | 5 | 31-17 | 32 |
7 | Chindia Târgoviște Chindia | 17 | 9 | 3 | 5 | 30-15 | 30 |
8 | Bukaresti Steaua Steaua | 17 | 9 | 3 | 5 | 30-23 | 30 |
9 | Metalul Buzău Metalul | 17 | 9 | 2 | 6 | 29-18 | 29 |
10 | Jászvásári Poli Jászvásár | 17 | 7 | 4 | 6 | 16-17 | 25 |
11 | Concordia Chiajna Chiajna | 17 | 7 | 3 | 7 | 25-18 | 24 |
12 | CS Afumaţi Afumaţi | 17 | 7 | 3 | 7 | 25-23 | 24 |
13 | Bákói FC Bákó | 17 | 6 | 5 | 6 | 21-22 | 23 |
14 | CSM Slatina Slatina | 17 | 6 | 4 | 7 | 22-22 | 22 |
15 | Ceahlăul Piatra Neamţ Ceahlăul | 17 | 5 | 3 | 9 | 17-32 | 18 |
16 | Sellenberki SK Sellenberk | 17 | 4 | 4 | 9 | 24-26 | 16 |
17 | Besztercei Gloria Beszterce | 17 | 4 | 4 | 9 | 21-27 | 16 |
18 | Újszentesi SK Újszentes | 17 | 4 | 3 | 10 | 21-32 | 15 |
19 | Bukaresti Dinamo SK Dinamo SK | 17 | 2 | 6 | 9 | 12-28 | 12 |
20 | Szatmárnémeti VSK Szatmárnémeti | 17 | 3 | 1 | 13 | 14-38 | 10 |
21 | Câmpulung Muscel Câmpulung | 17 | 2 | 3 | 12 | 8-41 | 9 |
22 | CS Tunari Tunari | 17 | 1 | 5 | 11 | 13-33 | 8 |
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!