Kurt Zouma lenyűgöző karriert tudhat maga mögött, a legmagasabb szinten szerzett tapasztalatot.
A Chelsea színeiben 151 mérkőzésen lépett pályára, amellyel kétszer nyerte meg a Premier League-et (2015, 2017), valamint egyszer a Bajnokok Ligáját (2021), az Európai Szuperkupát (2021) és az angol Ligakupát (2015).
Emellett 103 találkozón játszott a West Ham csapatában, amellyel 2023-ban győzött a Konferencia-ligában.
Angliában szerepelt még az Evertonban és a Stoke Cityben is, míg hazájában, Franciaországban több mint 60 alkalommal öltötte magára a Saint-Étienne mezét, és 2013-ban elhódította a Francia Ligakupát. Az előző szezonban Szaúd-Arábiában, az Al-Orobah kölcsönjátékosaként szerepelt.
A 30 éves hátvéd a francia felnőtt válogatottban tizenegy alkalommal kapott lehetőséget és egy gólt szerzett. Az utánpótlás együttesekben is játszott, az U20-as korosztályban 2013-ban megnyerték a világbajnokságot.
A Kolozsvári CFR új sportigazgatójának nemrég az Arsenal és a Manchester United egykori sztárját, Mikael Silvestre-t nevezték ki, aki jelentős szerepet vállalt abban, hogy Zouma elfogadja a klub ajánlatát.
Egyébként, a kolozsváriak új igazolása évekkel ezelőtt komoly botrányba keveredett, azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy belerúgott a saját macskájába, az esetről egy videó is napvilágot látott. Később Zouma ugyan bocsánatot kért, de így is drágán meg kellett fizetnie a tettéért, elvesztette a szponzori szerződését a világ egyik legnagyobb sportszergyártó cégével.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!