A 31 éves középhátvéd a hetedik nyári szerzeménye a kincses város együttesének. Piaci értékét 1,2 millió euróra becsülik. A 2024–2025-ös idényt a török Kasimpasa csapatánál kezdte meg, de egy egészségügyi probléma miatt mindössze öt mérkőzésen lépett pályára.
A nigériai válogatottban 2013-ban debütált, eddig 69 mérkőzésen szerepelt, és egy gólt szerzett. Legutóbb 2024 szeptemberének végén játszott, amikor is meniszkusz-sérülés miatt kidőlt a sorból.
A CFR-hez szabadon igazolható játékosként érkezett, miután a török klub felbontotta vele a szerződést. A kolozsváriakkal két évre szóló szerződést kötött.
Első hivatalos mérkőzése az új idényben a Szuperkupa lehet július 5-én, a bajnok FCSB ellen.
A 34 éves Panagiotis Tachtsidis, a Kolozsvári CFR egyik legtapasztaltabb játékosa, hivatalosan is bejelentette távozását a klubtól.
A görög középpályást 2021 júliusában igazolták le a Khor Fakkan (Egyesült Arab Emírségek) csapatától. Első idényében alapembernek számított, fontos szerepet vállalt a csapat játékában.
Az utóbbi szezon azonban már nem alakult ilyen jól számára: egészségügyi problémák hátráltatták, és elveszítette helyét a kezdőcsapatban Dan Petrescu vezetése alatt.
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!