Kiélezett csatát vívott egymással a két fél csütörtökön délután, a kilátogató nézők nem unatkozhattak. Amikor már úgy tűnt, hogy a rendes játékidőben nem sikerül dönteni, akkor a 87. percben Babati Benjámin közelről juttatta a kapuba a játékszert, ezzel megszerezve a győztes gólt.
Ezzel a sikerrel az FK Csíkszereda kiejtette a Szuperligában szereplő Unirea Slobozia együttesét és ott lesz a Román Kupa csoportkörében.
{K1}
Kiváló formában van Ilyés Róbert legénysége, a másodosztályban négy forduló elteltével hibátlan mérleggel áll az élen, a Román Kupában pedig mindkét eddigi összecsapását megnyerte.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!