A Sănătatea Darabani a Bákó megyei Viitorul Curiţa együttesét kettős győzelemmel búcsúztatta a nyári pótselejtezőn. A Botoșani megyei bajnokság győztese eddig két pontot szerzett a harmadosztályban, hazai pályán döntetlent játszott a topcsapatok közé tartozó Bákói Aerostarral és a Galaci Suporter Club Oțelullal, a Sporting Liești-től egy góllal kapott ki, míg Szászhermány vendégeként simán alulmaradt.
„Kicsivel jobban állunk, mint a múlt héten. Ajrullah Izet talán le tud ülni a kispadra, mivel továbbra is lábfejsérüléssel bajlódik. A héten végig jó hangulatban edzettünk, a fiúk nagyon motiváltak, szeretnének győzni szombaton.
Annak ellenére, hogy újonc együttes a harmadosztályban, a Darabani jó eredményeket ért el. Megnéztük az Oțelul elleni meccsüket, ezt pedig próbáljuk hasznosítani a felkészülés során. Nem nézzük le őket, igyekszünk a legjobb tudásunk szerint futballozni.
A műgyepen gyorsabban lehet játszani, a támadóbb csapatot segíti, remélem, mi leszünk azok” – mondta Gálhidi György, az SZFC vezetőedzője.
Ebben a bajnoki idényben ez lesz az udvarhelyiek első olyan hazai meccse, melyet nem a városi stadionban, hanem a strand melletti műgyepes pályán játszanak.
Labdarúgó 3. Liga, 6. forduló: pénteken 17 órától Bákói Aerostar–Kézdivásárhelyi KSE, szombaton 17 órától Galaci Metalosport–Barcarozsnyói Olimpic, Sporting Liești–FK Csíkszereda, Szászhermányi FC–Avântul Valea Mărului, Székelyudvarhelyi FC–Sănătatea Darabani, CSM Focșani–Bucovina Rădăuți, 18 órától Galaci Suporter Club Oțelul–CSM Pașcani, a Románvásári VSK szabadnapos lesz.
Négy mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta a jégkorong Erste Liga fegyelmi testülete a Budapest Jégkorong Akadémia HC egyik játékosát, miután súlyos sportszerűtlenség történt a Gyergyói Hoki Klub elleni bajnokin.
Vendégsikerrel zárult a karácsony utáni első erdélyi rangadó a jégkorong Erste Ligában. Pénteken este a házigazda Csíkszeredai Sportklub ütötte az első gólt a Brassói Corona elleni mérkőzésen, a vendégek azonban erre öttel válaszoltak.
Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.
Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.
Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!