Nyárádszeredában találkozott pénteken a két csapat. A házigazda MSE rosszul kezdett az új otthonában, hiszen már tíz perc játék után gólt kapott. Ezután hiába próbálkoztak a vásárhelyiek, mert
a támadásaik erőtlenek voltak, és csak szögletekig jutottak.
A folytatásban sem sikerült feljavulniuk, sőt még nagyobb hátrányba kerültek, amikor a medgyesiek büntetőhöz jutottak, Raul Hăjmășan pedig megszerezte második gólját.
Ennyivel viszont még nem úszták meg a hazaiak, mivel
védelmi hibáik után az ellenfél még kétszer talált be.
A téli szünetben jelentősen meggyengült MSE egyelőre nem tudja felvenni a bajnoki ritmust, és
visszacsúszott a kiesést jelentő 13. helyre.
A következő fordulóban szombaton 15 órától a vásárhelyiek a tabellán előttük álló Szászhermányi FC vendégeként játszanak.
Labdarúgó 3. Liga, 5. csoport, 17. forduló:
Marosvásárhelyi MSE–Medgyesi Gaz Metan II. 0–4 (0–1),
gólszerzők: Raul Hăjmășan (11, 56., büntetőből), Mihai Mateș (58.), Lucian Sîncelean (78.).
MSE: Molnár Dávid – Mihály Zoltán, Mircea Ungur, Virgil Bucur, Vlăduț Gherman, Totó Szilárd (Nagy Hunor, 67.), Moldován Tamás (Dudás Levente, 59.), Tiberiu Petriș, Fülöp Valentin (Erdős-Balizs Arnold, 46.), Rareș Ruja, Tóásó Roland (Dan Velichea, 68.). Edző: Fehér Csaba.
További eredmények:
Székelyudvarhelyi FC–FK Csíkszereda 0–1 (0–0)
Dési Unirea–Radnóti SK 5–0 (1–0)
Besztercei Gloria–Lénárdfalvi Comuna 3–0 (1–0)
Tordai Arieșul–Szászhermányi FC 1–1 (0–0)
Kolozsvári Sănătatea–Tasnádi Unirea 2–0 (0–0)
Szászrégeni Avântul–Barcarozsnyói Olimpic 0–1 (0–1)
Nagybányai Minaur–Kolozsvári CFR II. 1–1 (1–1)
Labdarúgó 3. Liga, 5-ös csoport
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | FK Csíkszereda | 30 | 22 | 5 | 3 | 80–18 | 71 |
| 2. | Lénárdfalva | 30 | 20 | 3 | 7 | 85–34 | 63 |
| 3. | Nagybányai Minaur | 30 | 16 | 9 | 5 | 46–22 | 57 |
| 4. | Barcarozsnyói Olimpic Cetate | 30 | 17 | 4 | 9 | 39–30 | 55 |
| 5. | Kolozsvári Sănătatea | 30 | 16 | 5 | 9 | 52–32 | 53 |
| 6. | Szászrégeni Avântul | 30 | 15 | 7 | 8 | 46–31 | 52 |
| 7. | Tordai Arieșul Sticla | 30 | 14 | 8 | 8 | 50–35 | 50 |
| 8. | Kolozsvári CFR II. | 30 | 13 | 7 | 10 | 62–46 | 46 |
| 9. | Besztercei Unu Fotbal Gloria | 30 | 12 | 7 | 11 | 46–44 | 43 |
| 10. | Székelyudvarhelyi FC | 30 | 11 | 5 | 14 | 41–40 | 38 |
| 11. | Dési Unirea | 30 | 9 | 9 | 12 | 42–41 | 36 |
| 12. | Szászhermányi FC | 30 | 9 | 8 | 13 | 42–43 | 35 |
| 13. | Tasnádi Unirea | 30 | 8 | 6 | 16 | 47–67 | 30 |
| 14. | Marosvásárhelyi MSE | 30 | 6 | 4 | 20 | 26–86 | 22 |
| 15. | Medgyesi Gaz Metan II. | 30 | 3 | 3 | 24 | 26–81 | 12 |
| 16. | Radnóti SK | 30 | 3 | 2 | 25 | 34–114 | 11 |
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!