Hirdetés

Mindkét székelyföldi csapat nyerni tudott a női U15-ös labdarúgó Elit Ligában

Trinfuj Boglárka (jobbról) meggyógyult, vállalta a játékot, és gólt is szerzett
Fotó: FK Csíkszereda

Két együttes képviseli Székelyföldet a női labdarúgó U15-ös Elit Ligában, és hétvégén mindkét csapat győzni tudott. A csíkiak száz százalékosak maradtak, a sepsiszentgyörgyiek pedig felzárkóztak, és harcban vannak a továbbjutásért.

Hibátlan mérleggel vezeti csoportját az U15-ös női labdarúgó Elit Ligában az FK Csíkszereda, amely vasárnap délután a Vrancea megyei Estera Țifești együttesét győzte le az Erőss Zsolt Aréna melletti műgyepes pályán. Portik Helga edző tanítványai az első negyedórában háromszor voltak eredményesek, mindegyik találat pontrúgásból született.

Trinfuj Boglárka •  Fotó: FK Csíkszereda Galéria

Trinfuj Boglárka
Fotó: FK Csíkszereda

Hirdetés

„Ezt követően mintha kicsit megnyugodtunk volna, talán túlságosan is visszavettünk a tempóból. Próbáltunk helyzeteket kialakítani, de többnyire szabálytalanul megállítottak, és megnehezítették a dolgunkat. Összességében elégedett vagyok a lányok teljesítményével és nagyon örülök a győzelemnek. Fontos meccs volt, ahogy minden mérkőzés fontos és komolyan kell venni” – nyilatkozta a mérkőzés után Portik Helga.

Annabelle Nombot (középen) is feliratkozott a gólszerzők listájára •  Fotó: FK Csíkszereda Galéria

Annabelle Nombot (középen) is feliratkozott a gólszerzők listájára
Fotó: FK Csíkszereda

Női labdarúgás, U15-ös korosztály, Elit Liga, 3. csoport, 6. forduló:
FK Csíkszereda–Estera Țifești 3–1 (3–0),
gólszerzők Kádár Noémi (8., büntetőből), Annabelle Nombot (9.) és Trinfuj Boglárka (14., büntetőből), illetve Elena Damian (57.)

FK Csíkszereda: Rusu Kriszta – Alexia Georgiana Zănoagă, Trinfuj Boglárka, Benedek Kincső, Andrea Cristina Sandu, Gáll Boglárka, Annabelle Nombot, Juhász Anett (Székely Vivien, 44.), Kádár Noémi, Cseke Melánia (Lénárd Nikolett, 67.), Orbán Anna (Páll Vanda, 54.). Vezetőedző: Portik Helga
•  Fotó: FK Csíkszereda Galéria

Fotó: FK Csíkszereda

A csoport másik mérkőzésén:
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK–FC Botoșani 3–2 (2–1).

A női U15-ös Elit Liga 3. csoportjának állása:
1. FK Csíkszereda 5 5 0 0 32–4 15
2. FC Botoșani 5 2 0 3 11–16 6
3. Estera Țifești 6 2 0 4 7–12 6
4. Sepsi OSK 6 2 0 4 13–31 6

A következő forduló (november 18.) programja:
FK Csíkszereda–Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK,
FC Botoșani–Estera Țifești.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Időutazás a csíki hoki hőskorába: a Lyceum búcsúmérkőzése filmen

Újabb különleges időutazásra hívja olvasóit a Székely Sport: a nemrég közzétett, Székedi Ferenc által készített archív hokis film után ezúttal egy 1976-os felvétel került elő, amely a Csíkszeredai Lyceum csapatának életébe enged betekintést.

A csereemberek villanásai, a legvégén egyenlített az FK Csíkszereda (videóval)

Sokáig hiányzott a gól a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásának mérkőzésén. A Konstancai Farul szerezte meg a vezetést, a ráadás negyedik percében erre válaszolt az FK Csíkszereda.

Székelyhon

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván

Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.

`
Krónika

Szilágysági családorvos keresi az utódját: egy hivatás, amely több mint munka

Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.

Krónika

Románia biztonságban van – mondta Nicușor Dan, miután Mark Rutte NATO-főtitkárral tárgyalt

Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.

Főtér

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló

Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.

Ez is érdekelheti

Hátrányból fordított, legyőzte a Kolozsvári U-t az FK Csíkszereda női csapata

Fordulatos mérkőzésen 2–1-re legyőzte a Kolozsvári U Olimpia együttesét az FK Csíkszereda a női labdarúgó Szuperliga felsőházi rájátszásának negyedik fordulójában. A piros-feketék szombat délután hátrányból felállva tartották otthon a három pontot.

Gyorsítják a játékot a Sepsi OSK meccsein is, kiterjesztik a Multiball rendszert

A Román Labdarúgó-szövetség végrehajtó bizottsága döntött a Multiball rendszer kiterjesztéséről. Az új szabályt a 2. és a 3. Liga felsőházi rájátszásában, valamint a női élvonal play-offjában is bevezetik.

Nem tudták megőrizni előnyüket, döntetlent játszottak a Farullal a csíki lányok

Nem tudott élni a hazai pálya előnyével az FK Csíkszereda a női labdarúgó Szuperliga rájátszásának harmadik fordulójában: a Konstancai Farul ellen megszerzett vezetést nem sikerült megőrizni, így 1–1-es döntetlennel zárult a szerdai találkozó.

Megőrizte helyét az elitben a romániai U17-es női válogatott

Székelyföldi kötődésű játékosokkal a keretben zárta az Európa-bajnoki selejtezők második körét a romániai U17-es női labdarúgó-válogatott. A Lettország elleni sikerrel a csapat csoportharmadikként megőrizte helyét az A Ligában.

Vitatott büntetők miatt pont nélkül maradtak Temesváron a csíkszeredai női focisok

Vitatott játékvezetői döntések árnyékolták be a labdarúgó női Szuperliga rájátszásának 2. fordulójában a Temesvári Poli–FK Csíkszereda mérkőzést, amelyen hiába futballoztak mezőnyfölényben, a piros-feketék 2–1-es vereséget szenvedtek.

Fölényesen nyert a ciprusiak ellen a román női fociválogatott

A második találkozóját is megnyerte a román női labdarúgó-válogatott a világbajnoki selejtezősorozat első szakaszában, szombaton négy góllal múlta felül idegenben a ciprusi csapatot.

Kibrusztolt győzelemmel rajtolt a vébéselejtezőkben a román női válogatott

Sikerrel kezdte a világbajnoki selejtezősorozatot Románia női labdarúgó válogatottja: kedden kora este a bukaresti Diadalív Stadionban egyoldalú meccsen 1–0-ra legyőzte Moldovát.

Gólzáporos főpróba Máltán, a csíki játékos újra gólt szerzett

Két fölényes győzelemmel zárta máltai edzőtáborát a romániai U19-es női labdarúgó-válogatott. Constantin Olariu tanítványai 5–0-ra és 8–1-re nyertek, így bizakodva várhatják az áprilisi, lengyelországi Eb-selejtezőket.

Csapatkapitány volt, gólt is szerzett a női ifjúsági válogatottban az FK Csíkszereda játékosa

Magabiztos győzelemmel indította az idei esztendőt a romániai U19-es női labdarúgó-válogatott, amely február 23. és március 2. között tartja első edzőtáborát. Az együttes öt góllal nyert Máltán a házigazdák ellen.

Március elején rajtol a vb-kvalifikáció, négy FK-játékos a román válogatott keretében

Négy FK Csíkszereda-játékos is meghívót kapott a román női labdarúgó-válogatottba, amely március elején kezdi meg a 2027-es brazil világbajnokság selejtezősorozatát. A csapat a C5-ös csoportban küzd a továbbjutásért.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!