Hirdetés

Mindent kihagytak a vásárhelyiek, a végén jött a csattanó

A helyzetek alapján hozni kellett volna a mérkőzést. Korábbi felvétel
Fotó: Rab Zoltán

2022. november 20., 17:40

Hiába alakított ki számos nagy gólhelyzetet, egyiket sem tudta értékesíteni a Marosvásárhelyi SE női labdarúgócsapata, amely végül még pontot sem szerzett hazai pályán.

2022. november 20., 17:40

A tabellán mögött álló Nagybányai Fotbal Feminin együttesét fogadták vasárnap délután a marosvásárhelyiek a női labdarúgó 1. Liga 9. fordulójában.

A házigazda mind a két félidőben nagyobbnál nagyobb helyzeteket hagyott ki, ezek pedig a hajrában megbosszulták magukat, ugyanannál a szituációnál két vásárhelyi játékos is a labda mellé rúgott, a vendégek ezt kihasználva belőtték a győztes gólt.

Hirdetés

„Lazán kellett volna hozzuk ezt a mérkőzést a helyzetek alapján. Uraltuk a játékot, az első félidőben háromszor kerültünk szembe a kapussal, de nem vagyunk képesek egy az egyben megoldani a helyzetet és higgadtan befejezni. A folytatásban is sikerült helyzeteket kialakítani, de továbbra is kapkodtunk, a labda egyszerűen nem akart bemenni, pedig egész héten a befejezéseket gyakoroltuk” – nyilatkozta Mihály Sándor, a Marosvásárhelyi SE edzője.

A tabellán 9. helyen álló marosvásárhelyi csapat egymás után a második találkozóját veszítette el, így egyre inkább kezd leszakadni a középmezőnytől.

Női labdarúgó 1. Liga, alapszakasz, 9. forduló:

Marosvásárhelyi SE–Nagybányai Fotbal Feminin 0–1 (0–0).

Gólszerző: Gulin (88.).
Marosvásárhelyi SE: Grecu – Pîrgaru, Meleacă, Krall, Adorján, Cernitu, Dávid, Székely, Csóka, Biró, Doiban. Cerék: Timár, Tamás, Boroş.

Női labdarúgó 1. Liga, 2022–2023-as szezon, alapszakasz, 9. forduló

Női labdarúgó 1. Liga, 2022–2023-as szezon, alapszakasz

Bukaresti Fair Play:
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre

Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Ez is érdekelheti

Hajszálra volt a bajnoki aranyéremtől az FK Csíkszereda U15-ös lánycsapata

Egyetlen góllal maradt alul a döntőben a Kolozsvári U Olimpiával szemben az FK Csíkszereda U15-ös korosztályú női focicsapata, amely így ezüstérmet szerzett a bufteai négyes döntőben. Szilágyi Dorkát a torna legjobb kapusának választották.

Kemény vetélytársak jutottak a magyar és a román női fociválogatottnak a vb-selejtezőben

A női labdarúgó-világbajnoki selejtező rájátszásának sorsolásán Magyarország Hollandiát, míg Románia Norvégiát kapta ellenfélül. Mindkét válogatott hazai pályán kezdi az októberi párharcot.

Két FK Csíkszereda-játékos került be a női Szuperliga álomcsapatába

Geréd Erika és Lindsey Porter, az FK Csíkszereda két kiválósága is bekerült a női labdarúgó Szuperliga 2025–2026-os idényének álomcsapatába, amelyet a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) által felkért szakemberek szavazatai alapján állítottak össze.

A bajnoki cím után a Román Kupát is megnyerte a Konstancai Farul

A tengerpari város együttese fölényes győzelemmel zárta a szezont, a bajnoki cím mellé megszerezte első Román Kupa-trófeáját is. A női labdarúgó-bajnokság új idénye augusztus végén rajtol.

Erős ellenfelek várnak a magyar és a romániai női futballválogatottra a vb-selejtező rájátszásában

A magyar és a romániai női labdarúgó-válogatott is megnyerte selejtezőcsoportját, de a világbajnoki részvételhez még két rájátszáskört kell sikerrel vennie. A lehetséges ellenfelek között több európai élcsapat is szerepel.

Emberhátrányban harcolta ki az elődöntőt az FK Csíkszereda U15-ös lánycsapata

Kétgólos hátrányból állt fel, majd emberhátrányban szerezte meg a győztes gólt az FK Csíkszereda U15-ös női labdarúgócsapata, amely ezzel kiejtette a Konstancai Farult és bejutott az Elit Liga négyes döntőjébe.

Csapatkapitányként szerepelt az FK-játékos a romániai válogatottban

Az FK Csíkszereda középpályása, Fülöp Boglárka is tagja volt a romániai női U19-es labdarúgó-válogatott keretének, amely június első napjaiban két felkészülési mérkőzést játszott Szlovákia korosztályos csapata ellen Dunaszerdahelyen és Szencen.

FK-játékosokkal készült a világbajnokságra a romániai korosztályos válogatott

A korosztályos világbajnokságra készülő romániai U17-es labdarúgó-válogatott mindkét felkészülési mérkőzésen vereséget szenvedett Szerbiától. A keretben három FK Csíkszereda-játékos, Bencze Loránd, Máthé Apor és Darius Bota is szerepelt.

Kezdők voltak az FK Csíkszereda játékosai a romániai női válogatott vb-selejtezőjén

A Moldovai Köztársaság elleni gól nélküli döntetlennel zárta világbajnoki selejtezőcsoportját a romániai női labdarúgó-válogatott. Az FK Csíkszereda két játékosa, Geréd Erika és Ana Maria Vădulescu egyaránt kezdőként lépett pályára.

Újra behívót kapott a női korosztályos válogatottba az FK Csíkszereda középpályása

A székelyföldiek középpályása, Fülöp Boglárka is helyet kapott a romániai női U19-es labdarúgó-válogatott keretében, amely két felkészülési mérkőzést játszik Szlovákia ellen Dunaszerdahelyen és Szencen.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!