Hirdetés

Mindent a továbbjutásért, feláldozná a jászvásári kiszállást a Sepsi OSK

Fotó: Pinti Attila

A sepsiszentgyörgyiek olyan eredményt értek el a norvég gárdával szemben, amellyel reménykedhetnek abban, hogy bejutnak a labdarúgó Európa Konferencia Liga csoportkörébe. Ezért még a hétvégi idegenbeli bajnoki mérkőzésüket is feláldozhatják.

A Sepsi OSK kétszer is egyenlített hazai pályán a FK Bodø/Glimt ellen az európai kupasorozat rájátszásának csütörtök esti első mérkőzésén. A norvégok mindkét félidőben vezettek, de a hazaiak fel tudtak állni és két büntetőgóllal döntetlenre mentették az összecsapást, így a 2–2-es eredmény után a továbbjutás egy hét múlva Norvégiában dől el.

Kapcsolódó

Hirdetés

„Ez egy jó eredmény számunkra, ami reményt ad a visszavágóra, van esélyünk arra, hogy bejussunk a csoportkörbe. Szeretnék gratulálni a fiúknak a mutatott játékhoz, örültem, hogy megfelelő volt a hozzáállásuk egy ilyen intenzív mérkőzéshez, mert egy nagyon jó csapat ellen játszottunk. Igaz, hogy az utolsó percben Ștefănescu révén nyerhettünk volna, de talán igazságtalan lett volna, mert nekik is sok lehetőségük volt a gólszerzésre. Jó meccs volt a mi részünkről. Kár, hogy az első félidőben nem voltunk óvatosak, amikor kontrából kaptuk azt a gólt.

Még egyszer gratulálok a játékosoknak, hogy volt erejük 0-1-ről és 1-2-ről is visszajönni, ez az egyik dolog, ami elégedettséggel tölt el. Hittek az eredményben, mentálisan erősnek kell lenned ahhoz, hogy kétszer is visszajöjj. Külön elismerésen azoknak, akik a meccs közben álltak be, Varga Rolandnak, számomra ő egy olyan labdarúgó, aki minden alkalommal, amikor pályára lépett, segített nekünk”

– fogalmazott a mérkőzést követően Liviu Ciobotariu, a Sepsi OSK vezetőedzője.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

A szakvezető kijelentette, hogy a vasárnapi, Jászvásári Poli elleni mérkőzést a Szuperliga 7. fordulójában „teljesen fel kell áldoznia”, hogy a játékosoknak legyen lehetőségük regenerálódni a norvég csapat elleni visszavágóra.

A mérkőzés elhalasztását nem engedélyezte a bajnokságot szervező Hivatásos Labdarúgóliga (LPF), pedig a Sepsi OSK vezetősége a csapat fáradtságára való tekintettel megegyezett erről a moldvaiakkal. Figyelembe véve az időjárási körülményeket, a meccset abszolút értelmetlen időpontban, a legnagyobb kánikulában vasárnap 13 órától kell lejátszania.

Kapcsolódó

„A Jászvásár elleni mérkőzést teljesen feláldozzuk. Erről döntést hozok, mert lehetetlen, hogy szombaton edzés után elutazzunk Romanba, mert nem találtunk szállást Jászvásáron, majd vasárnap 10 órakor induljunk el a szállodából, hogy 13 órakor játszhassunk.

Ezt a meccset nem fogom figyelembe venni, sajnálom, hogy ezt mondom, de nagyon nehéz dolgunk van. Amíg van esélyünk a Konferencia Liga csoportjában játszani, addig feláldozok egy mérkőzést.

Valószínűleg sok játékost itthon hagyok, mármint nincs értelme, hogy elutazzanak, a buszban tartsam őket. De még nem hoztam meg ezt a döntést, komolyan fontolgatom. Nagyrészt így lesz” - mondta Ciobotariu.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

Másrészt, a Sepsi OSK vezetősége még mindig reménykedik abban, hogy valamilyen módon mégis elhalasztják a találkozót. „Ez az utolsó kiáltásunk. Még mindig remélem, hogy el lehet halasztani. Nincs logika az LPF döntése mögött. Kár, hogy nem lehet elhalasztani egy meccset. Hatalmas esélyünk van a csoportkörbe jutásra! De az, hogy délután 1-kor játszunk Jászvásár ellen, és utána ilyen hosszú út áll előttünk, nekem irreálisnak tűnik.

Szerintem, ha egy másik csapat játszott volna, akkor százszázalékos, hogy el lehetett volna halasztani. De lehet, hogy néhányan felébrednek és elhalasztják a meccset”

– nyilatkozta Hadnagy Attila sportigazgató a norvégok elleni mérkőzés után.

A Bodø/Glimt ellen a második egyenlítő találatot szerző Cosmin Matei nem volt teljesen felépülve az izomszakadásból és a büntető elvégzése után egyből a combjához kapott. „Izomszakadással álltam be, de ez volt az akaratom, hogy játszhassak. Kockáztattam, sajnálom. Azt gondoltam, hogy egy kis szerencsével segíthetek a csapatomnak.

Éppen amikor elvégeztem a tizenegyest, meggondoltam magam, megerőltettem a lábamat, hogy máshová lőjek, és fájdalmat éreztem.

Drukkolok a csapattársaimnak a visszavágóra, mindenképpen megvan az esélyünk. Szervezett csapat vagyunk, tudjuk, mit kell játszanunk és tovább tudunk jutni”.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

A csapatkapitány Niczuly Roland szerint bár kaptak két gólt, de úgy véli, hogy többet is kihozhattak volna a meccsből. Mint mondta, nagyon jól blokkolták a Bodø játékosait, volt több helyzetük is, de a szerencse az ellenfél mellett volt.

Ez a 2-2 reményt ad nekünk, éreztem rajtuk, hogy nem olyan félelmetes csapat, mint amilyennek beszéltek róluk. Megyünk Norvégiába és reális esélyünk lesz a továbbjutásra”

– mutatott rá.

Az első büntetőt kiharcolt Marius Ștefănescu közölte, ez pozitív eredmény az idegenbeli mérkőzésre. „Egyenlő esélyekkel küzdöttünk velük, még akkor is, ha ők birtokolták a labdát, de nekünk is voltak lehetőségeink a gólszerzésre. A második félidő alapján azt mondom, hogy megérdemeltük ezt a döntetlent”.

Ștefănescu a hosszabbításban nagy helyzetet hagyott ki, amivel akár nyerhettek is volna, de reméli, hogy idegenben már berúgja és továbbjutnak.

„Természetes, hogy kvalifikálhatjuk magunkat. Azzal a gondolattal megyünk oda, hogy továbbjusunk. Nagyon motiváltan kell játszanunk. Láttam, hogy mindenki azt mondta, hogy nincs esélyünk... Igen, látták, hogy egy jó csapat, de megvan az esélyünk, bármennyire is kicsi”.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

A csereemberek villanásai, a legvégén egyenlített az FK Csíkszereda (videóval)

Sokáig hiányzott a gól a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásának mérkőzésén. A Konstancai Farul szerezte meg a vezetést, a ráadás negyedik percében erre válaszolt az FK Csíkszereda.

Becze Tihamér: amit tudtunk, kitettünk a jégre

Korán véget ért a 2025–2026-os szezon a Csíkszeredai Sportklub számára, amely a tavalyi döntő után idén már a negyeddöntőben búcsúzott a jégkorong Erste Ligában. A kék-fehérek csapatkapitányát, Becze Tihamért a háttérről és a kérdéses jövőjéről kérdeztük.

Székelyhon

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván

Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.

`
Krónika

Szilágysági családorvos keresi az utódját: egy hivatás, amely több mint munka

Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.

Krónika

Puczi Béla hőstette ma is nemzet- és jövőépítő – Budapesti megemlékezés a marosvásárhelyi fekete márciusról

Puczi Béla cigány ember nem hősként indult útnak, de hőssé vált, a magyarokat 1990 márciusában megvédő férfi tette ma is nemzet- és jövőépítő – hangoztatta a Belügyminisztérium társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkára.

Főtér

Ne magyarnak, európainak tekintsük Hunyadi Jánost meg Mátyást! Oké, de mi lesz Deceballal?

Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?

Ez is érdekelheti

Lucescu húzott egy merészet, meglepetések a román vb-pótselejtezős keretben

A román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu kihirdette keretét a törökök elleni világbajnoki pótselejtezőre. A névsorban több meglepetést találunk, a Sepsi OSK kölcsönadott játékosa, Marius Coman is a behívottak között szerepel.

Arany Érdeméremmel tüntették ki Bölöni Lászlót

Magyarország köztársasági elnöke, Sulyok Tamás Arany Érdeméremmel tüntette ki csütörtökön a Sándor-palotában Bölöni László egykori legendás labdarúgót és vezetőedzőt.

Innováció a FIFÁ-tól: a YouTube-on is követhető lesz a világbajnokság

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) történelmi megállapodást kötött a YouTube-bal, amely új fejezetet nyithat a 2026-os világbajnokság közvetítésében.

Elfogyott a zöld-fehér lendület, búcsúzott a Ferencváros

A Ferencváros labdarúgócsapata 4–0-s vereséget szenvedett szerdán a Braga vendégeként az Európa-liga nyolcaddöntőjének visszavágóján, így 4–2-es összesítéssel elveszítette a párharcot és nem jutott a legjobb nyolc közé.

Újoncokat avathatnak a magyar válogatottban

Három új játékos, Yaakobishvili Áron, Csinger Márk és Szűcs Tamás is bekerült a magyar labdarúgó-válogatott idei első keretébe.

Meglepte a portugálokat, kétgólos előnyben a Ferencváros

Mindkét félidőben betalált és megnyerte a párharc hazai első mérkőzését a Ferencváros a portugál Braga ellen a labdarúgó Európa Liga nyolcaddöntőjében.

Az FK Csíkszereda is igényelte az európai kupalicencet

Lejárt a határidő, ameddig a labdarúgó Szuperliga alsóházában szereplő klubok benyújthatták a 2026–2027-es idényre szóló európai kupalicenc kérelmet a szakszövetséghez. Csupán négyen teljesítették a követelményeket.

Corbu is ott a listán, a Fradi középpályása debütálhat a román fociválogatottban

Mircea Lucescu kijelölte azoknak a külföldön légióskodó játékosoknak az előzetes listáját, akiket számításba vesz a Törökország elleni mérkőzésre. A labdarúgó vb-pótselejtezőt március 26-án rendezik.

Bizonytalanság, veszélyben Irán focivébé-részvétele

Komoly bizonytalanság lengi körül a labdarúgó-válogatott részvételét a 2026-os világbajnokságon, miután az Egyesült Államok katonai műveletet indított Irán ellen. A geopolitikai feszültség immár a futballt is elérte.

Gyorsabb játék, kevesebb időhúzás – jelentős szabályváltozások jönnek a labdarúgásban

A labdarúgás szabályalkotó testülete (IFAB) szombaton olyan intézkedéscsomagot fogadott el, amelynek célja a mérkőzések tempójának felgyorsítása, valamint az időhúzás visszaszorítása.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!