Az osztályozós párharcokat a Galaci Oțelul, a Bukaresti Progresul Spartac, a CSM Slatina, az Újszentesi CSC (Dumbrăvița) és a Nagybányai Minaur vették sikerrel, a nevezési kérelmüket pedig kedvezően bírálták el, így csatlakoznak a másodosztály húsz együttest felvonultató mezőnyéhez.
Az öt klub mellett két olyan csapat is kért és szintén kapott indulási engedélyt, amelyek elveszítették az osztályozót, a Vajdahunyadi SK-ról, amely az új idényben Corvinul néven szerepel és a Resicabányai VSK-ról van szó. Ez a két csapat azonban csak abban az esetben indulhat el a 2. Ligában, ha a bajnokság előtt lesznek visszalépő klubok. Erre azonban csekély az esély, két héttel ezelőtt ugyanis a szövetség már közölte, hogy a mezőny minden tagja jogosult arra, hogy részt vegyen az új idényben is.
A szövetség végrehajtó bizottságának múlt heti ülésén elhatározták, hogy az augusztus 6-án kezdődő pontvadászat lebonyolításán nem változtatnak. Az alapszakaszban továbbra is csak egyszer találkoznak egymással a csapatok, amely után az első hat helyezett bejut a felsőházi rájátszásba, a további 14 csapat pedig két alsóházi csoportban folytatja. A felsőházban oda-visszavágókat rendeznek, míg az alsóházban csak egyszer játszanak az együttesek.
Telt ház, fúvószenekar és kiváló hangulat fogadta a bajnoki döntőnek beillő rangadót vasárnap kora este Csíkszentsimonban. A hazaiak 4–0-ra legyőzték az Agyagfalvi Lendületet, és megnyerték a labdarúgó 4. Liga Hargita megyei csoportjának bajnoki címét.
A feleknek nem sikerült megállapodniuk, az FK Csíkszereda nem bólintott rá az FCSB által tett ajánlatért Anderson Cearáért. Úgy tűnik, a fővárosiak visszalépnek az üzlettől.
Bár eredetileg csikót próbált elejteni egy agresszív székelyvarsági medve, később rátámadt és megkergette a vasárnap esti riasztásra kiérkező hatóságokat. Kénytelenek voltak ártalmatlanítani a nagyvadat.
Egy 34 éves férfi életét vesztette szombat reggel, miután a hatóságok szerint medvetámadás érte a Szeben megyei Prod település közelében – közölte a Szeben Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU).
Egy kemping közelében történt az a medvetámadás, amelynek nyomán életét vesztette egy férfi szombaton Szeben megyében. A település polgármestere és egy liberális parlamenti képviselő a medvepopuláció szabályozását sürgeti a tragédia nyomán.
A mítosztalanított román–magyar közös történelem nem széles körű fogyasztásra alkalmas termék, de az MCC-történészkerekasztal előadói egyelőre optimisták.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!