Hirdetés

Míg a többiek a pontokért, a szabadnaposak Parajdon a jótékonykodásért fociztak

Varság rövid időn belül mindkét riválisával szemben alulmaradt
Fotó: László Ildikó

2024. május 21., 16:48

A 22. játéknap után van az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság mezőnye. Az A csoportban a hazai pálya nem jelentett előnyt, míg a B-ben az éllovas Varság közel ötszáz ember előtt kapott ki a rangadón Malomfalván, így lecsúszhat az élről.

2024. május 21., 16:48

Az A csoportban éllovas Betfalva Homoródszentpálon szerezte meg a győzelmet, üldözője, az azonos pontszámmal álló Oklánd az utóbbi időben gyengélkedő Etéd vendégeként aratott nagyon könnyed sikert. Gagy negyedórával a mérkőzés vége előtt még két góllal vezetett Kobvátfalva ellen, a vendégek a lefújásig egyenlítettek. A csoportban egyedül Felsőboldogfalva tudta otthon tartani a pontokat, Nagygalambfalvát verte. Szentábrahám néggyel nyert Homoródszentpéteren, míg Farcád hárommal lőtt többet házigazdájánál, Bögöznél.

Rangadót rendeztek a B csoportban, az éllovas Varság Malomfalvára látogatott, izgalmas, az 5. Ligához képest színvonalas meccset játszottak a felek. A hazaiak jobban akarták a győzelmet, be is rúgták a helyzeteiket, míg a varságiaknál korábbi meccseken több volt a lelkesedés, a hétvégén ez nem volt érezhető a játékukon.

Hirdetés

Malomfalva 2–0-s sikerét 428 néző látta élőben.

A következő fordulóban Varság szabadnapos lesz, akár ketten is megelőzhetik, amennyiben Lövéte nyer Zetelakán, és Malomfalva megszerzi a pontokat Kápolnáson.

Egy parajdi család megsegítésére fordították az adományokat •  Fotó: Facebook/Siménfalva Ifjúság SE Galéria

Egy parajdi család megsegítésére fordították az adományokat
Fotó: Facebook/Siménfalva Ifjúság SE

A két csoportban szabadnapos együttesek a Parajdi SK felkérésére egy jótékonysági meccset játszott egymással – számolt be közösségi oldalán a Siménfalva Ifjúság SE. „Egy parajdi családon segített az SK. Mi ezt felvállaltuk, hogy partnerük leszünk egy meccs erejéig. Az eredmény már másodlagos volt, a csapatunk játékosai és szimpatizánsai is 1350 lejt gyűjtött össze, amit átadtunk a meccs után. A parajdi csapat minden játékosunknak és a vezetőknek egy pizzával kedveskedett a meccs végén. Köszönet érte!” – írták a siménfalviak a közösségi oldalukon.

Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság, A csoport, 22. forduló:

Homoródszentpál–Betfalva 0–2 (0–0),
gólszerzők Fazakas László (65.), Busch Szabó Tamás (90+1.);

Etéd–Oklánd 1–7 (0–5),
gólszerzők Gothárd László (75.), illetve Csíki Miklós (6., 7., 14., 26.), Csomor Attila (18., 55.), Csergő Nándor (70.);

Bögöz–Farcád 1–4 (1–2),
gólszerzők Lásdzló Szabolcs (33.), illetve Venczel Miklós (26., öngól), Benedek Elemér (44.), Vass Dávid (77.), András Zsolt József (80.);

Gagy–Kobátfalva 4–4 (2–2),
gólszerzők Fazakas Árpád (17.), Derzsi Csaba (34.), Pintó Szabolcs (65., 75,), illetve Szász Dávid (8.), Pap Örs (33.), Osváth Jenő Attila (83., 87.);

Homoródszentpéter–Szentábrahám 2–6 (2–4),
gólszerzők Czombo Attila (8., 24.), illetve Tifán Tamás (5., 16.), Murvai István (23., 33.), Jakabfi Barna Zoltán (50.), Péter Attila (79.);

Felsőboldogfalva–Nagygalambfalva 4–1 (1–0),
gólszerzők Szabó Sándor (41.), Forró Attila (59.), Szabó Sándor (73.), Simó Dávid (87.), illetve Szakács Botond (80.).

Udvarhely körzeti, A csoport

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
Betfalva Betfalva
20
15
2
3
69-24
47
2
Oklánd Oklánd
20
15
2
3
53-31
47
3
Szentábrahám Szentábrahám
20
13
3
4
73-28
42
4
Farcád Farcád
21
10
5
6
64-37
35
5
Nagygalambfalva Galambfalva
21
11
1
9
36-36
34
6
Homoródszentpál Homoródszentpál
21
10
0
11
58-49
30
7
Felsőboldogfalva Felsőboldogfalva
20
9
2
9
40-41
29
8
Bögöz Bögöz
20
9
1
10
38-45
28
9
Etéd Etéd
21
7
4
10
50-57
25
10
Kobátfalva Kobátfalva
20
6
4
10
28-44
22
11
Gagy Gagy
20
6
3
11
31-49
21
12
Siménfalva Siménfalva
20
3
3
14
26-65
12
13
Homoródszentpéter Szentpéter
20
3
0
17
25-85
9

B csoport, 22. forduló:

Zeteváralja–Máréfalva 0–3 – játék nélkül;

Korondi Ifjúság–Kápolnás 2–4 (0–0),
gólszerzők Varga György (59.), Ambrus Zoltán (90+1.), illetve Both Tamás (63.), Benedek Csongor (66.), György Máté (74.), Lőrincz L. Szabolcs (85.);

Bogárfalva–Zetelaka II. 1–1 (0–0),
gólszerzők Györgydeák Tibor Milán (85.), illetve Máthé Lehel (65.);

Lövéte–Szentlélek 5–1 (2–0),
gólszerzők Kelemen Emil András (28.), Gergely Lóránd (38.), György István (75., 80., 85.), illetve Bálint Zalán (90.);

Farkaslaka–Alsósófalva 4–2 (2–2),
gólszerzők Balog Arnold (17., 54., 86.), Simó Magor (25.), illetve Farkas Károly (30., 42.);

Malomfalva–Székelyvarság 2–0 (0–0),
gólszerzők Vass Arnold (59.), Tankó Lóránd (64.).

Udvarhely körzeti, B csoport

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
Varság Varság
21
15
3
3
62-28
48
2
Lövéte Lövéte
20
14
4
2
67-14
46
3
Malomfalva Malomfalva
20
15
1
4
59-21
46
4
Farkaslaki SE Farkaslaka
21
13
2
6
79-38
41
5
Parajdi SK Parajdi SK
20
10
5
5
51-25
35
6
Máréfalva Máréfalva
20
9
2
9
41-41
29
7
Korondi Ifjúság Korondi Ifjúság
20
9
0
11
35-46
27
8
Kápolnás Kápolnás
21
8
2
11
43-63
26
9
Zetelaka II. Zeteleka
20
7
4
9
41-43
25
10
Alsósófalva Alsósófalva
20
6
6
8
33-40
24
11
Szentlélek Szentlélek
20
6
3
11
35-58
21
12
Bogárfalva Bogárfalva
20
2
2
16
21-75
8
13
Zeteváralja Zeteváralja
21
0
2
19
16-91
2
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Összejött a román–magyar meccs a női kézilabda Eurokupán

Egy jó első félidőt követően csak négy gólt lőttek a másodikban a románok a dánoknak a bukaresti női kézilabda Eurokupa elődöntőjében. A bronzmeccsen így a magyarokkal csapnak össze.

„Felrobbant” a Vákár Lajos Műjégpálya: az utolsó pillanatban egyenlített, majd hosszabbításban nyert a Sportklub

Az egy nappal korábbi parádés Sportklub-győzelem után ezúttal a miskolci DVTK Jegesmedvék látogattak a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályára, az Erste Liga alapszakaszának keretében. A Hargita megyei együttes ezúttal is nagyszerű játékkal rukkolt elő.

Székelyhon

Egyedül ő nem énekelte a román himnuszt a válogatottból, hamar magyarázatot talált rá a sajtó

Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.

`
Krónika

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

Krónika

Amerikai lapinformációk szerint a Trump-adminisztrációnak is szerepe lehetett a Bolojan-kormány bukásában

Egy márciusi athéni vacsorán Kimberly Guilfoyle, az Egyesült Államok görögországi nagykövete a The Wall Street Journal értesülése szerint a román kormány várható bukására utalva azt mondta: „Bármelyik országgal megtehetjük ezt, amellyel csak akarjuk.”

Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Ez is érdekelheti

Közgyűlésre készülnek, új elnököt választ a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület

Szűk egy hónap múlva tartja közgyűlését a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület. A jelenlegi elnök, Tamás Zoltán nem indul az választáson.

Hármas holtverseny az Udvarhely körzeti élén

Döntetlennel ért véget az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság A csoportjának rangadója, így nem történt változás az élen, míg a bajnok harmadik meccsén is vereséget szenvedett. A B csoportban ketten száz százalékosak.

Ketten mesterötöst lőttek a Csík körzeti focibajnokságban

Gólokban ismét nem volt hiány a Csík körzeti labdarúgó-bajnokság 3. fordulójában. Két-két csapat tartotta meg a százszázalékos mutatóját.

A körzetibe való visszatérés után Csíkdánfalva először játszott hazai környezetben focimeccset

A második forduló mérkőzéseit rendezték a Csík körzeti labdarúgó-bajnokságban. Az 5. Ligában papírforma eredmények születtek, gólokban nem volt hiány a másik csoportban.

Hazai pályán sem tudott javítani, kieső helyen áll az Udvarhely körzeti bajnoka

Második meccsén második vereségét szenvedte el a Parajdi SK az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokságban, így kieső helyen áll a táblázaton, akárcsak az előző idényben az élmezőnyhöz tartozó Varság. A B csoportban Etéd kiütéses sikerrel állt az élre.

A bajnokot fogadja a Loki, nagyüzem a Hargita megyei focipályákon

Ezen a héten indult útjára a labda az Udvarhely és Csík körzeti focibajnokságokban. A Hargita megyei 4. Ligában már a 3. fordulónál járnak. Egy helyen a meccsek párosításai, időpontja.

Gólzáporos diadalok és szoros csaták a Csík körzeti focibajnokság nyitófordulójában

Csonka játéknappal indult a Csík körzeti labdarúgó-bajnokság, az 5. Ligában három meccset játszottak le, kettőt elhalasztottak. A 6. Ligában több helyen is szoros eredmény született.

Díszpolgáravatás és bajnokverés Máréfalván

Eseményekben, gólokban és fordulatokban gazdag volt az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság nyitánya. Az 5. Ligában a bajnok Parajd vereséggel kezdett Máréfalván, a 6. Ligában Alsósófalva győztes meccsen vehette át az ezüstérmeket.

Gyászol a Hargita megyei labdarúgás

A hétvégén a Hargita megyei labdarúgó-bajnokságokban minden mérkőzés egyperces néma csenddel kezdődik, így adóznak a Gyimesközéploki Loki SE tragikus hirtelenséggel elhunyt csapatkapitánya, Tankó Barna emléke előtt.

Kupameccsekkel indították az idényt az Udvarhely és Csík körzeti focicsapatok

Elrajtolt az új idény az Udvarhely és a Csík körzeti labdarúgó-bajnokságokban szereplő klubok számára. Az első hivatalos mérkőzéseket azonban még nem a pontvadászatban, hanem a Román Kupában játszották.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!