A Román Játékvezetői Testület (CCA) az elmúlt héten Herkulesfürdőn tizennégy, 2. és 3. Ligás sípmesternek rendezte a Next Generation elnevezésű program újabb állomását.
A keretben ott volt Hargita megye jelenleg legjobban jegyzett, a harmadosztályban közreműködő, székelyudvarhelyi Feleki Gellért is. Őt tavaly választotta ki a testület, ez pedig olyan játékvezetőknek szól, akikben megtalálták a tehetséget, a mentorok látják, egyben arra készítik elé, hogy sokkal magasabb szinten vezessenek találkozókat.
„Nem olyan egyszerű ebbe csak úgy bekerülni, ahogy nagyon könnyű kiesni belőle is. Ezúttal is mindenféle tesztet el kellett végeznünk, volt mind fizikai, mind elméleti része. De volt specifikus feladat is, például egy ötven méteres sprint után egy monitoron megjelenik egy meccsfázis, ott pedig rögtön meg kell hozzál egy ítéletet.
– fejtette ki megkeresésünkre Feleki Gellért.
Hozzátette, a sok foglalkozás mellett online tartott előadást a CCA jelenlegi elnöke, a görög Kyros Vassaras, illetve több témában dolgoztak fel számukra számukra prezentációkat.
„Egy igazán tömör négy napon vagyunk túl. De most már a célokra kell összpontosítanunk, jönnek az újabb meccsek, amelyeken helyt kell állnunk. Mindenkinek van egy mentora, az enyém a kolozsvári Marcel Savaniu, aki kiváló játékvezető volt. Vele szoros a kapcsolatom, amikor úgy adódik, ott van az összecsapásaimon. Kifejti, mi volt jó, mit tettem rosszul, mit felejtsek el, azt ne csináljam a folytatásban.
Jómagam most a 2. Liga kapuján kopogtatok, nagyon remélem, hogy a következő szezonban már be is lépek ezen. Aztán pedig haladok tovább, mert itt nem állnék meg. A Next Generation program célja, hogy olyan játékvezetők kerüljenek ki, akik a legmagasabb szinten, a Bajnokok Ligájában, Európa-bajnokságokon, világbajnokságokon működjenek közre” – tette hozzá a székelyudvarhelyi játékvezető.
Összeült a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága, szerdán több ügyben is döntést hozott: az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert kiállítását is elbírálták. A Bukaresti Rapid szurkolói rasszista megnyilvánulásai miatt súlyos büntetést kapott.
Megjelent a labdarúgó Szuperliga és a 2. Liga rájátszásának eheti programja. A román válogatott vébéselejtezője miatti szünet előtt az FK Csíkszereda szombaton, a Sepsi OSK hétfő helyett vasárnap játszik majd.
Ittas sofőr okozott anyagi kárral járó balesetet Csíkszeredában kedden, de Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is alkoholos befolyásoltság alatt vezető sofőröket szűrtek ki a rendőrök – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.
A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!