A vajdahunyadi klub egy héttel ezelőtt közölte, hogy megkapta az év elején megalapított új egyesület Sportidentitási Bizonyítványát (CIS), miután a helyi önkormányzat tulajdonában lévő Corvinul társult egy magáncéggel. Erre azért volt szükség, mert a kizárólag közjogi klubok az érvényben lévő törvény szerint nem indulhatnak az élvonalbeli bajnokságban – az előző idényben emiatt a Corvinul le is maradt a Szuperligáról, pedig feljutó helyen végzett a másodosztályban.
Csakhogy volt egy bökkenő, hiába szerezte meg az említett bizonyítványt, a klubnak nincs lehetősége megváltoztatni a szervezeti formáját ameddig az európai kupasorozatokban szerepel, ezt ugyanis még a 2. Liga új szezonjának jövő hétvégi rajtja előtt kell megtennie.
A Román Kupa-győztes vajdahunyadiaknak ez lehetetlen lett volna, hiszen még legalább két párharcban érdekeltek a nemzetközi porondon.
Az Európa Liga első selejtezőkörében a magyar Paksi FC meglepő kiejtése után (összesítésben 4–2-vel jutottak tovább, miután 4–0-ra nyertek idegenben és 2–0-ra kikaptak hazai pályán) a második fordulóban a horvát ezüstérmes HNK Rijekával találkoznak, az első mérkőzést csütörtökön 20 órától Nagyszebenben, a visszavágót egy héttel később idegenben rendezik.
Továbbjutás esetén még hosszabbra nyúlik a kupaszereplésük, az EL harmadik körében a svéd Elfsborg és a moldovai Sheriff Tiraspol közötti összecsapás győztesével játszanának, de amennyiben elveszítik a párharcot, a Konferencia Liga harmadik fordulójában folytatják, ahol a kazah Asztana és a moldovai Milsami Orhei közötti párosítás nyertesével mérkőzhetnek meg.
A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) azonban a Corvinul segítségére sietett és a végrehajtó bizottság kedden egyöntetűen úgy határozott, hogy elhalasztják a csapat első két mérkőzését a Sellenberki SK és a Nyárádtői Unirea ellen a 2. Liga új idényében,
ezáltal jóvá tudják hagyni a klub szervezeti formájának megváltoztatására irányuló kérelmét, és jövőben lehetősége lesz az élvonalban szerepelni, amennyiben a másodosztályban feljutó helyen végez.
„El kell ismernünk, hogy lenyűgözött minket a Vajdahunyadi Corvinul teljesítménye a Román Kupa előző kiírásában, valamint az, hogy bejutott az Európa Liga második fordulójába. Ezért a belső jogszabályok rendelkezései által okozott egyenlőtlenségek miatt, ugyanaz a rendelkezés, amely nem teszi lehetővé a Bukaresti Steaua feljutását, a végrehajtó bizottság úgy döntött, hogy elhalasztja a Corvinul első két mérkőzését a 2. Ligában, hogy az egyesület meg tudja változtatni szervezeti formáját közjogi klubról magánjogi klubra, amennyiben a Konferencia Liga harmadik körében véget ér a menetelése” – nyilatkozta a végrehajtó bizottság ülését követő sajtótájékoztatón Răzvan Burleanu, a Román Labdarúgó-szövetség elnöke.
Hozzátette, hogy ha a klub folytatja a pozitív eredményeket Európában, akkor újra leülnek a klub képviselőivel és az Európai Labdarúgó-szövetséggel (UEFA), hogy megnézzék, tudnak-e más megoldásokat találni a kialakult helyzetre.
Közel nyolcezren énekelték teli torokból az Ismerős Arcok Nélküled című dalát a Sepsi Duna Arénában a FCSB elleni mérkőzés előtt. Diószegi László klubelnök szerint ez a válasz azoknak, akik az utóbbi időben megkérdőjelezték a csapat identitását.
Tíz éve dolgozik a Székelyudvarhelyi FC mellett, végigjárta a 3. Liga minden hullámhegyét és hullámvölgyét, kétszer pedig testközelből élte át, milyen közel lehet a másodosztály. László Zsolt csapatmenedzserrel beszélgettünk.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!