A tavalyi idényben remekül teljesített a Szpari, magabiztos fölénnyel nyerték meg a Merkantil Bank Ligát, és stabil játékkal jutottak fel az élvonalba. Az NB I azonban már keményebb dió: a csapat 26 forduló alatt mindössze 24 pontot szerzett, ezzel jelenleg csak a Kecskemétet előzi meg, amely 21 egységgel sereghajtó.
A klub a napokban jelentette be Szabó István érkezését, aki legutóbb éppen Kecskeméten ért el kiemelkedő eredményeket vezetőedzőként. 2021-ben vette át a KTE irányítását, amellyel újoncként rögtön a második helyen zárt az NB II-ben, majd a következő szezonban meglepetésre ezüstérmet szerzett az élvonalban.
Nyíregyházán most jóval szerényebb célt tűztek ki: a bennmaradást, ami a jelenlegi állás szerint nem elérhetetlen. A DVSC mindössze 2, míg a Zalaegerszeg 5 ponttal előzi meg a Szparit.
A csapat formája azonban aggasztó, ugyanis az elmúlt öt bajnokiból négy vereséget szenvedett, és egy döntetlen mellett győzelem nélkül maradt.
A gárda székelyföldi kapusa, Fejér Béla ennek ellenére bizakodva tekint a hátralévő időszakra, és reméli, hogy a váltás pozitív fordulatot hozhat.
– nyilatkozta Fejér Béla a Székely Sportnak.
A fiatal hálóőr hangsúlyozta, hogy a csapatnál mindenki optimista, és közös hitük lehet a későbbi siker kulcsa.
„Pozitivitás nélkül nem is sikerülhet a bennmaradás, el kell hinni, hogy meg tudjuk csinálni. Még mindig hátra van hét forduló, 21 lehetséges pontot tudunk bezsebelni. Minden esélyünk megvan arra, hogy jövőre is az élvonalban harcoljunk. Én hiszek a csapatban, és hiszek magamban. Mindenki motivált, mindenki bizonyítani akar az új szakmai stábnak” – fogalmazott a tehetséges kapus.
Két barátságos mérkőzéssel bemutatkozik a román labdarúgó-válogatott kispadján Gheorghe Hagi. A nemrég kinevezett szövetségi kapitány pénteken kihirdette első keretét, amelyben helyet kapott Hindrich Ottó kapus is.
Pár napja jutott vissza a labdarúgó Szuperligába a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. Már kiírták, mikor kezdik el a munkát, a klubvezetés a élvonalbeli keret kialakításán dolgozik.
Jelentős mennyiségű csapadékra és szélre figyelmeztető előrejelzést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Gyimesbükknél, az egykori magyar–román határnál provokálta szombaton a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja nevű szélsőséges román szervezet vezetője.
Csíksomlyó nem pártiroda, nem szavazókör, nem politikai határátkelő. Aki oda magyarokat párthovatartozás szerint engedne be, az nem a nemzetet védi, hanem éppen azt darabolja fel, aminek az egységére hivatkozik.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!