A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke, Csányi Sándor, az M4 Sport csatornának adott interjúban számolt be a magyar válogatott felkészülési találkozóinak menetéről, azzal a megjegyzéssel, hogy bizonyos részleteket még tisztázni kell ezek pontos időpontjáról.
A tervek szerint Marco Rossi szövetségi kapitány együttese márciusban először Törökország ellen játszik, majd Koszovóval mérkőzik meg, és mindkét meccsen házigazdák lesznek. Az Eb-re szintén kijutott törökök tavaly barátságos mérkőzésen Németországot, illetve a selejtezők során Horvátországot is legyőzték, míg a koszovói csapat ugyan lemaradt a kontinenstornáról, de a magyarok egyik csoportellenfele, Svájc ellen két döntetlent ért el a selejtezőben.
Ezt követően közvetlenül az Eb előtt júniusban a magyarok idegenben Írország vendégeként lépnek pályára, amelynek játékstílusa segítségükre lehet a Skócia elleni csoportmérkőzés előkészítésében, míg az utolsó ellenfelük itthon a szerény játékerőt képviselő Málta lesz.
A magyar válogatott az Európa-bajnokság A csoportjában Svájc (június 15-én, szombaton 16 órától) ellen mutatkozik be Kölnben, majd a házigazda Németországgal (június 19-én, szerdán 19 órától), végül Skóciával (június 23-án, vasárnap 22 órától) találkozik Stuttgartban.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!