HIRDETÉS

Megvan, mikor lép pályára a Sepsi OSK a kupában

Valószínű, telt ház előtt lesz az elődöntő
Fotó: Pinti Attila

A szakszövetség közzétette a labdarúgó Román Kupa elődöntőinek időpontjait. A Sepsi OSK otthon kezd, idegenben vívhatja ki a fináléba jutást.

A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) által közzétett menetrend alapján az egyik ágon az FC Voluntari hazai pályán kezd az FC Argeș ellen. A két felsőházi együttes először április 19-én, kedden 20 órától találkozik egymással, míg a visszavágót május 11-én rendezik.

HIRDETÉS

A másik ágon a Sepsi OSK az odavágón saját szurkolói előtt fogadja az Universitatea Craiova csapatát, az elődöntő első mérkőzését április 20-án, szerdán szervezik 19 óra 30 perctől. A második felvonást – akárcsak a másik összecsapás esetében – május 11-én 18 órától játsszák.

A háromszékiekre az odavágó előtt még egy hazai bajnoki összecsapás is vár, az Aradi UTA csapatát látják vendégül szombaton 15 órától a Sepsi OSK Arénában.

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Betfalva a teremtornák királya, negyedszerre lett az Udvarhely körzetisek legjobbja

Megvan az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokságban szereplő együttesek első négyszeres terembajnoka: Betfalváé a dicsőség, miután a hétvégén megnyerte a székelyudvarhelyi városi sportcsarnokban 26. alkalommal megrendezett tornát.

Hirtelen halál döntött a székely hokiderbin

Nem hozott magas színvonalú jégkorongot kedden este a Gyergyói Hoki Klub és a Csíkszeredai Sportklub közötti mérkőzés. A hatvan perc igazságos döntetlent hozott a ráadásban a kék-fehéreké lett a romániai bajnoki bónusz pont.

Székelyhon

Kisiklott egy vonat Málnás és Bükszád között

Átmenetileg szünetel a vasúti közlekedés a Kovászna megyei Málnásfürdő és Sepsibükszád között, miután hétfőn reggel kisiklott egy vonat.

`
Krónika

Időre elkészül a dél-erdélyi autópálya hiányzó szakasza a közlekedési államtitkár szerint

Az országos helyreállítási tervben (PNRR) foglalt határidőre, jövő év végére befejezi a román UMB cég a dél-erdélyi autópálya hiányzó szakaszának megépítését – ígéri Ionel Scrioșteanu, a közlekedési minisztérium államtitkára.

Krónika

Soros- és magyarbérencnek állítják be az ügyvivő román államfőt

Soros György embereként, ugyanakkor túlságosan „magyarbarátként” láttatja a román sajtó egy része a májusi választásokig ügyvivő államelnöki tisztséget betöltő Ilie Bolojant.

Főtér

Amerika csúnyán beszólt Romániának, érkeznek is a mioritikusan sokatmondó reakciók

Közben Victor Ponta folytatja szuverenista kampányát, például rugdossa a magyarokat… és úgy tűnik, mégis lesz egy kis tél ebben a szezonban, mondják az időjósok.

Ez is érdekelheti

Az élvonal sereghajtójához igazolt Pászka Lóránd

Kecskeméten folytatja labdarúgó pályafutását a kézdiszentkereszti illetőségű Pászka Lóránd. A Gera Zoltán által edzett együttes saját honlapján jelentette be, hogy az idény végéig vette kölcsön a Ferencváros székelyföldi játékosát.

Tamás Nándor: „egyre jobban tudom kezelni a sikert és a kudarcot a pályán”

A 24 éves kézdialmási Tamás Nándor 2024 nyarán igazolt a szlovák élvonalban újonc Komáromi FC-hez, azóta 18 mérkőzésen egy gólt jegyzett a Niké Ligában. A villámgyors szélsőt csallóközi tapasztalatairól, futballhoz való viszonyáról és terveiről kérdeztük.

Nem bírt lengyel ellenfelével az FK Csíkszereda

Vereséggel kezdte törökországi felkészülési mérkőzéseinek sorát az Antalyában edzőtáborozó FK Csíkszereda. A román labdarúgó 2. Liga éllovasa két góllal maradt alul a lengyel másodosztályban szereplő Miedź Legnica csapatával szemben.

Még nyeretlen a felkészülési meccseken a Gyergyói VSK

Harmadik felkészülési mérkőzését játszotta a Gyergyószentmiklósi VSK labdarúgócsapata a téli szünetben. A Ceahlăul Piatra Neamț II. otthonában rendezett meccsen egy gól esett, azt a házigazdák szerezték.

Bizakodva várják a bajnoki folytatást az NB I-ben vitézkedő székely labdarúgók

Lejárt a pihenő, az elkövetkezendő hétvégén a csapatok visszatérnek a pályára a magyar első osztályú labdarúgó-bajnokságban. Pászka Lórándot, a Fradi védőjét, valamint Fejér Bélát, a Szpari kapusát kérdeztük, hogy miképp zajlott a felkészülés.

A szünetig jól tartotta magát a KSE az FK ellen, aztán kijött a különbség közöttük

Az utolsó percig küzdelmes, harcos felkészülési mérkőzést játszott szombaton kora délután az FK Csíkszereda és a Kézdivásárhelyi SE labdarúgó együttese. A Csíkban megrendezett összecsapást a házigazdák nyerték, háromgólos különbséggel.

Bölöni László: még érzek magamban erőt és tudást, de vannak feltételeim...

Még nem zárta le a karrierjét Bölöni László, a marosvásárhelyi egykori labdarúgó, aki Budapesten életműdíjat vett át az M4Sport – Az Év Sportolója Gálán. A Székely Sport helyszíni tudósítója az ünnepség után beszélgetett az élő legendával.

Tartalékosan állt fel, csak szépíteni tudott a Sepsi OSK

Vereséggel kezdte a felkészülési mérkőzések sorát a törökországi edzőtáborban a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, hétfőn délután 3–1-re kikapott a belga másodosztályú WD Molenbeek csapatától.

Idén is találkoztak, nosztalgiáztak a Csíkszeredai Start 2000 futballcsapat tagjai

A két ünnep között tartja meg minden évben találkozóját a Csíkszeredai Start 2000 labdarúgócsapat. A 21. század első éveiben átélt emlékeiket elevenítették fel, egy jót futballoztak, majd a harmadik félidőben egy pohár mellett nosztalgiáztak.

BL-főtáblás csapattal és volt kapusával is találkozik a Sepsi OSK

Rövid pihenő után az új év elején a sepsiszentgyörgyi labdarúgócsapat küldöttsége törökországi edzőtáborba vonul, ahol három felkészülési mérkőzést játszik.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!