Szombaton három párharcot rendeztek a magyar labdarúgó élvonalban, az NB I a 27. játéknaphoz érkezett. Az első meccsen a szerdán elveszített kupadöntőt követően a Pakstól is vereséget szenvedett a Mezőkövesd, amely a futballidény újraindulása óta még nyeretlen: két döntetlent és három vereséget könyvelhetett el.
A vendégek nyerőembere Könyves Norbert volt, a gól nélküli első játékrészt követően két gyors ellentámadásból vette be a kaput.
A Paks az előző fordulóban a második helyen álló Fehérvártól csent pontot (0–0), most pedig a harmadik helyezettet győzte le idegenben, ráadásul egyik mérkőzésen sem kapott gólt.
A lefújást követően az is eldőlt, hogy a Kaposvár már képtelen behozni hátrányát: biztosan kiesik az élvonalból.
A MOL Fehérvár FC hazai környezetben két góllal nyert a Kisvárda ellen a nap második találkozóján. A vendégek remek lendülettel indították a párharcot, telibe találták a kapufát, a hazaiak Nego góljával megszerezték a vezetést a 16. percben, majd a lefújás előtt Nikolics találata eldöntötte a meccset.
Megerősítette második helyét a rangsorban a Vidi.
Az Újpest FC házigazdaként 1-0-ra legyőzte a friss Magyar Kupa-győztes Budapest Honvédot a nap zárómérkőzésén. A liláknak ez volt az első találkozója a hétfőn kinevezett új vezetőedző, a szerb Predrag Rogan irányításával.
Csapata ezzel a sikerrel elmozdult a kiesőhelyről a tabellán.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!