A marosvásárhelyi csapat hat fordulót követően öt vereség mellett mindössze egy pontot szerzett a 3. Liga 9-es csoportjában, amelyben jelenleg sereghajtó. Legutóbb pénteken hazai pályán egy véleményes büntetőből a hosszabbításban 1–0-s vereséget szenvedtek a Gyulafehérvári CSU csapatától.
A váratlanul gyenge szezonkezdet a magyarországi Sütő Szilárd vezetőedző állásába került, holott a bajnokság előtt a klub a felsőházi rájátszásba jutást célozta meg.
„Mától nem Sütő Szilárd irányítja a 3. ligás felnőtt férfi csapatunkat. A szakvezető és a klub vezetősége közös megegyezéssel úgy határozott, hogy a közeljövőben más edzőre bízza a csapat irányítását. Köszönjük, Szilárd és sok sikert a további állomásodon!” – írta közleményében a marosvásárhelyi klub.
Sütő Szilárd tavaly nyáron csatlakozott az akkor a harmadosztályba frissen feljutott Marosvásárhelyi SE-hez, amellyel
az előző bajnokságban remek tavaszi idényt követően az alsóház második helyén végeztek.
A marosvásárhelyi csapat a következő fordulóban pénteken 15 órától a nyolcadik helyezett Kolozsvári Viitorul vendégeként játszik. Hogy ki fog leülni a következő bajnokin a csapat kispadjára, egyelőre még nem döntötte el a klub vezetősége.
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Nyárádtői Unirea Nyárádtő | 6 | 4 | 1 | 1 | 11-6 | 13 |
2 | Medgyesi SK Medgyes | 6 | 4 | 1 | 1 | 8-3 | 13 |
3 | Besztercei Gloria Beszterce | 6 | 3 | 3 | 0 | 16-5 | 12 |
4 | Gyulafehérvári CSU Gyulafehérvári CSU | 6 | 3 | 1 | 2 | 9-4 | 10 |
5 | Kudzsiri Metalurgistul Kudzsir | 6 | 3 | 1 | 2 | 8-10 | 10 |
6 | Gyulafehérvári Unirea Gyulafehérvári Unirea | 6 | 2 | 2 | 2 | 8-11 | 8 |
7 | Szászrégeni Avântul Szászrégen | 6 | 1 | 2 | 3 | 6-8 | 5 |
8 | Kolozsvári Viitorul Kolozsvári Viitorul | 6 | 1 | 2 | 3 | 5-12 | 5 |
9 | Alsógáldi Industria Alsógáld | 6 | 0 | 4 | 2 | 7-13 | 4 |
10 | Marosvásárhelyi SE Marosvásárhelyi SE | 6 | 0 | 1 | 5 | 7-13 | 1 |
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!