Hirdetés

Megtizedelve érkezik Kolozsvárra a Sepsi OSK

Fotó: Sánta Imre

2019. március 03., 11:04

Egy hét leforgása alatt másodszor méri össze erejét a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK a bajnoki címvédő Kolozsvári CFR együttesével. A Román Kupa negyeddöntőjében, hazai pályán elszenvedett egygólos vereségük után a háromszékiek a bajnokság alapszakaszának utolsó fordulójában ismét a vasutasokkal találkoznak, ezúttal a fellegvári stadionban.

2019. március 03., 11:04

Az már korábban eldőlt, hogy a piros-fehérek a felsőházi rájátszásban folytatják az 1. Liga küzdelmeit, azonban a vasárnap esti mérkőzés mégsem tét nélküli. Győzelem esetén ugyanis nemcsak pontjaik számát gyarapíthatják, hanem akár a negyedik helyen is zárhatják az alapszakaszt.

Rossz hír azonban a háromszékiek számára, hogy a CFR elleni találkozón hat alapemberüket is nélkülözniük kell.

Hirdetés

Fülöp István, Bryan Nouvier, Marko Szimonovszki és Ibrahima Tandia sérülés miatt nem léphetnek pályára, míg Gabriel Vașvari és Gabriel De Moura egyfordulós eltiltásukat töltik.

Eugen Neagoe, a Sepsi OSK vezetőedzője azonban a keretgondok ellenére is kellőképpen felkészültnek látja csapatát arra, hogy egyenlő ellenfele legyen a címvédőnek.

•  Fotó: Sánta Imre Galéria

Fotó: Sánta Imre

A szentgyörgyiek trénere szerint a hiányzók helyett pályára lépő játékosok is

képesek olyan teljesítményre, amellyel pontot vagy pontokat szerezhetnek Kolozsváron.

„Négy nappal az elveszített kupameccset követően ismét a címvédővel találkozunk. A CFR értékes labdarúgókkal rendelkezik, de ahogy azt eddig is már bizonyítottuk, mi is jó csapatot alkotunk, nem véletlenül jutottunk be a felsőházi rájátszásba. Sajnos hat játékosunkra nem számíthatunk, de meg vagyok győződve arról, hogy akik helyettesítik őket, tenni fogják a dolgukat, és nem érződik majd a hiányuk. Egységes csapatot alkotunk, így nekem is könnyebb motiválnom a fiúkat.

Tudják, hogy mit akarunk elérni, mert nem rejtjük véka alá, hogy szeretnénk még egy-két helyet fennebb lépni a rangsorban”

– nyilatkozta Eugen Neagoe, a Sepsi OSK edzője.

•  Fotó: Sánta Imre Galéria

Fotó: Sánta Imre

A CFR elleni kupameccsen kezdőként pályára lépő Yasin Hamid szerint a három pontért utaznak Kolozsvárra. A győzelemért azonban keményen meg kell dolgozniuk, sokat szaladni és gólokat lőni.

Az OSK fiatal tehetsége azt is elmondta, hogy most már csak a rangsorban előttük álló csapatokra koncentrálnak,

és nem tartja elképzelhetetlennek, hogy a bajnokságot dobogós helyen zárják.

A ma este nyolc órakor kezdődő Kolozsvári CFR–Sepsi OSK mérkőzést a Digi Sport 1, a Telekom Sport 1 és a Look Plus televíziós csatornák élőben közvetítik.

Labdarúgás, 1. Liga, alapszakasz, 26. forduló:
Bukaresti Dinamo–Concordia Chiajna 2–1 (1–0),
gólszerzők Papazoglou (39.), Sorescu (66.), illetve Ropotan (69.)
FC Voluntari–Bukaresti FCSB 2–2 (2–1),
gólszerzők Armaș (28.), Căpătână (45+1.), illetve Tănase (48., büntetőből), Hora (48.)
Medgyesi Gaz Metan–Dunărea Călărași 0–0
FC Viitorul–FC Botoșani – vasárnap 17.00
Nagyszebeni Hermannstadt–Jászvásári Poli – vasárnap 17.00
Kolozsvári CFR–Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK – vasárnap 20.00
CSU Craiova–Astra Giurgiu – hétfő 20.00 

Román labdarúgó 1. Liga, 2018–2019-es szezon
M GY D V GK P
1. Kolozsvári CFR 26 15 9 2 39–16 54
2. FCSB 26 14 7 5 49–29 49
3. Universitatea Craiova 26 13 6 7 43–24 45
4. Astra Giurgiu 26 11 9 6 36–23 42
5. FC Viitorul 26 11 5 10 26–27 38
6. Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 26 10 7 9 32–25 37
7. FC Botoșani 26 9 9 8 31–33 36
8. Jászvásári Poli CSM 26 10 4 12 28–38 34
9. Nagyszebeni Hermannstadt 26 9 5 12 25–28 32
10. Bukaresti Dinamo 26 8 8 10 29–37 32
11. Medgyesi Gaz Metan 26 7 10 9 25–32 31
12. Dunărea Călărași 26 4 12 10 16–25 24
13. FC Voluntari 26 4 9 13 30–46 21
14. Concordia Chiajna 26 4 6 16 19–45 18

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

Székelyhon

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát

Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Ez is érdekelheti

A világbajnokságon már beváltak, hét új szabály érkezik a Szuperligába

Már nincs sok hátra a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének rajtjáig, amelynek első fordulójától hét új szabály lép életbe. Az újítások közül több már az idei vébén is megjelent, elsődleges céljuk pedig az időhúzás visszaszorítása.

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

Spanyol továbbjutást tippel a legsikeresebb székelyföldi biatlonedző

Újabb összecsapások következnek a labdarúgó-világbajnokságon, a csapatok a legjobb tizenhat közé jutásért küzdenek. A Székely Sport tippjátékában ezúttal Márton Simon biatlonszakedző osztotta meg várakozásait, aki a favoritok sikerére számít.

Újabb kulcsjátékos távozott az ASA-tól, másodosztályú társaikkal gyakorolnak

Javában zajlanak az edzések a labdarúgó 2. Liga új szezonjára készülő Marosvásárhelyi ASA-nál, a csapat öt barátságos mérkőzést játszik. A klub egyelőre egyetlen érkezőről sem számolt be, a távozók listájára viszont újabb kulcsjátékos neve került fel.

Hihetetlen végjáték után jutott tovább Belgium, az Egyesült Államok sem hibázott

Két újabb válogatott csatlakozott a labdarúgó-világbajnokság legjobb tizenhat csapatához. Belgium óriási fordítással, a hosszabbítás utolsó pillanataiban búcsúztatta Szenegált, míg az Egyesült Államok emberhátrányban is legyőzte Bosznia-Hercegovinát.

Szalay duplájával nyert az FK Csíkszereda az ausztriai edzőmérkőzésén

Győzelemmel kezdte ausztriai edzőtáborának felkészülési mérkőzéseit az FK Csíkszereda. Szabó István együttese szerdán este legyőzte a szerb élvonalbeli FK Radnički Niš csapatát.

Sokáig vezetett a Kongói DK, aztán Kane továbblőtte az angolokat

Korán szerzett előnyt a Kongói DK, az angolok alaposan megizzadtak, hogy erre válaszoljanak. A gólfelelősük duplájával állva maradtak a focivébén.

Most érkezett el az ideje a Parajdi SK-nak, meg is nyerték az Udvarhely körzetit

A dobogón már többször állt, végül a nemrég zárult Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság kiírását elhódította a Parajdi SK. Végig vezette a pontvadászatot, a győzelméhez nem fért kétség.

Mennyit ér Székelyföld amatőr focija, kik kaptak minősítést?

Nem csupán szakmai elismerést jelent a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) új minősítési rendszere: a besorolás a megyei bajnokok számára is kulcsfontosságú, hiszen enélkül a 3. Ligába jutásért rendezett osztályozón sem indulhatnak.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!