Hirdetés

Megtartotta FIFA-játékvezetői tagságát a székelyudvarhelyi sípmester

Bálint Attila kilenc éve ott a FIFA-játékvezetők listáján
Fotó: Facebook/Bálint Attila

Közzétették a nemzetközi mérkőzéseken bevethető romániai labdarúgó-játékvezetők listáját, amelyen zsinórban kilencedik éve szerepel Bálint Attila. A székelyudvarhelyi sípmestert strandfociban delegálja a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA).

A székelyudvarhelyi játékvezető 2014 óta tagja az országos teremlabdarúgó keretnek, Romániában pedig úgy működik a rendszer, hogy azok a bírók, akik a futsalban tevékenykednek, azok fújják a sípot a strandfociban is.

Hirdetés

Bálint Attila az elmúlt évben a vakfocira koncentrált, ott volt Párizsban a paralimpián. Így 2024-ben a strandfoci kissé háttérbe szorult.

Kapcsolódó

„Épp akkor voltak ott a nemzetközi tornák, amikor én készültem a paralimpiai játékokra. Ezért strandfociban nem kaptam találkozót. Idén már más lesz, csak az utóbbira tudok fókuszálni. Júniustól kezdődik a szezon számomra.

Idén rendeznek világbajnokságot standfociban, de oda eljutni álom lenne” – mondta a Székely Sport megkeresésére Bálint Attila.

A FIFA által közzétett lista a nemzetközi meccseken bevethető romániai bírókról

Játékvezetők: Kovács István, Radu Petrescu, Horațiu Feșnic, Marian Barbu, Andrei Chivulete, Kovács Szabolcs, Rareș Vidican, Iuliana Demetrescu, Alina Peșu, Ana Maria Terteleac, Roxana Timiș.

Játékvezetői asszisztensek: Mihai Marica, Mircea Grigoroiu, Radu Ghinguleac, George Neacșu, Vasile Marinewscu, Ovidiu Artene, Valentin Avram, Alexandru Cerei, Tunyogi Ferenc, Marius Badea, Mihaela Țepușă, Roxana Ivanov, Daniela Constantinescu, Cătălina Nan, Alexandra Apostu, Diana Florea, Andreea Șușcă.

VAR-bírók: Ovidiu Hațegan, Sebastian Colțescu, Sorin Costreie, Radu Petrescu, Marcel Bârsan, Andrei Chivulete, Horațiu Feșnic, Marian Barbu, Cristina Trandafir, Iuliana Demetrescu, Alina Peșu.

Futsal-játékvezetők: Vlad Ciobanu, Bogdan Hanceariuc, Liviu Chiță, Laurențiu Deaconu.

Strandfoci-játékvezetők: Bálint Attila, Liviu Dârjan, Laurențiu Péntek.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Eltiltotta a fegyelmi bizottság Ilyés Róbertet

Összeült a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága, szerdán több ügyben is döntést hozott: az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert kiállítását is elbírálták. A Bukaresti Rapid szurkolói rasszista megnyilvánulásai miatt súlyos büntetést kapott.

Hazai meccsel vonul bajnoki szünetre az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK

Megjelent a labdarúgó Szuperliga és a 2. Liga rájátszásának eheti programja. A román válogatott vébéselejtezője miatti szünet előtt az FK Csíkszereda szombaton, a Sepsi OSK hétfő helyett vasárnap játszik majd.

Székelyhon

Részeg női sofőrt kaptak el és baleset is történt ittas vezetés miatt

Ittas sofőr okozott anyagi kárral járó balesetet Csíkszeredában kedden, de Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is alkoholos befolyásoltság alatt vezető sofőröket szűrtek ki a rendőrök – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

`
Krónika

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.

Krónika

Szülőfalujában helyezik örök nyugalomra a járdán elgázolt magyar nőt

A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.

Főtér

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

Ez is érdekelheti

Arany Érdeméremmel tüntették ki Bölöni Lászlót

Magyarország köztársasági elnöke, Sulyok Tamás Arany Érdeméremmel tüntette ki csütörtökön a Sándor-palotában Bölöni László egykori legendás labdarúgót és vezetőedzőt.

Innováció a FIFÁ-tól: a YouTube-on is követhető lesz a világbajnokság

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) történelmi megállapodást kötött a YouTube-bal, amely új fejezetet nyithat a 2026-os világbajnokság közvetítésében.

Elfogyott a zöld-fehér lendület, búcsúzott a Ferencváros

A Ferencváros labdarúgócsapata 4–0-s vereséget szenvedett szerdán a Braga vendégeként az Európa-liga nyolcaddöntőjének visszavágóján, így 4–2-es összesítéssel elveszítette a párharcot és nem jutott a legjobb nyolc közé.

Újoncokat avathatnak a magyar válogatottban

Három új játékos, Yaakobishvili Áron, Csinger Márk és Szűcs Tamás is bekerült a magyar labdarúgó-válogatott idei első keretébe.

Meglepte a portugálokat, kétgólos előnyben a Ferencváros

Mindkét félidőben betalált és megnyerte a párharc hazai első mérkőzését a Ferencváros a portugál Braga ellen a labdarúgó Európa Liga nyolcaddöntőjében.

Az FK Csíkszereda is igényelte az európai kupalicencet

Lejárt a határidő, ameddig a labdarúgó Szuperliga alsóházában szereplő klubok benyújthatták a 2026–2027-es idényre szóló európai kupalicenc kérelmet a szakszövetséghez. Csupán négyen teljesítették a követelményeket.

Corbu is ott a listán, a Fradi középpályása debütálhat a román fociválogatottban

Mircea Lucescu kijelölte azoknak a külföldön légióskodó játékosoknak az előzetes listáját, akiket számításba vesz a Törökország elleni mérkőzésre. A labdarúgó vb-pótselejtezőt március 26-án rendezik.

Bizonytalanság, veszélyben Irán focivébé-részvétele

Komoly bizonytalanság lengi körül a labdarúgó-válogatott részvételét a 2026-os világbajnokságon, miután az Egyesült Államok katonai műveletet indított Irán ellen. A geopolitikai feszültség immár a futballt is elérte.

Gyorsabb játék, kevesebb időhúzás – jelentős szabályváltozások jönnek a labdarúgásban

A labdarúgás szabályalkotó testülete (IFAB) szombaton olyan intézkedéscsomagot fogadott el, amelynek célja a mérkőzések tempójának felgyorsítása, valamint az időhúzás visszaszorítása.

Magyarországi klub rendelkezik a legfiatalabb csapattal Európában

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Zalaegerszegi TE számít a legfiatalabb élvonalbeli együttesnek az összes európai pontvadászatot figyelembe véve.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!