László Zsolt csapatmenedzser még mindig nem tudta túltenni magát az osztályozó döntőjének első mérkőzésén történteken. „A Tunari elleni döntőig minden rendben volt, addig kihoztuk a maximumot a csapatból és önbizalommal vártuk a páros meccset. De nem gondoltuk volna, hogy ilyen módon, a játékvezetők segítségével fognak minket átverni.
A fiúk jól fel voltak készítve, 12 percig, amíg történt a kiállítás, kétszer jöttek át a mi térfelünkre, mi diktáltuk az iramot. Ez pedig nagyban befolyásolta a döntő kimenetelét” – utalt vissza az osztályozós párharc első meccsére László Zsolt.
A mögöttünk hagyott idényben a Székelyudvarhelyi FC keretének nagyját helyi kötődésű labdarúgók alkották, a csapatmenedzsert pedig arról kérdeztük, hogy ezt a következő szezonban is célként fogalmazták meg maguknak?
„Szokás szerint a szezon előtt megint átalakult a csapatunk, de sikerült összeállítani az eddigi leghelyibb Székelyudvarhelyi FC-t. Székely srácokat hoztunk ide, olyanokat, akik ide kötődnek. Ami nagyon fontos volt, hogy a keret közel 90 százaléka a Székelyföldi Labdarúgó Akadémián képződött.
Most meg az a veszély, hogy néhány labdarúgónkat 2. ligás szerződéssel kecsegtetnek, mivel jó idényt zártak, jól játszottak. Ilyen szempontból boldogak vagyunk, másrészt csalódottak, hiszen három év után ismét nem a pályán dőlt el a feljutásért vívott sorsdöntő meccsünk” – folytatta.
A csapatmenedzser kiemelte, hogy a nem hivatalos csatornákon olyan hírek járnak, hogy a Román Labdarúgó-szövetség lehet, hogy meghívja az SZFC-t, szerepeljen a 2. Ligában.
„Az osztályozó elődöntőjében és döntőjében hét pontot gyűjtöttünk, mi vagyunk a legjobb csapat az öt vesztes közül.
Ám ezek csak híresztelések, amíg nem kaptunk hivatalos értesítést szövetség részéről, addig nincs miről beszélni.
Ez napokon belül ki kell derüljön, mivel a felkészülési időszak rövid a 2. Ligára, augusztus elején már kezdődik. Emiatt patthelyzetbe kerültünk a hosszabbításokkal kapcsolatban, hiszen még nem tudjuk, hogy a harmad-, vagy a másodosztályra kössük a szerződést a játékosokkal. Mindenképp célunk, hogy a keret nagyját egyben tartsuk” – zárta a beszélgetést László Zsolt.
Megkezdte a 2026/2027-es jégkorongszezonra való felkészülést a Csíkszeredai Sportklub. A megmaradt hazai maghoz több tehetséges fiatal csatlakozott, a csapat pedig keményen dolgozik, hogy a bajnokságok rajtjára minden tekintetben készen állhassanak.
Bejelentette első nyári igazolását a Sepsi OSK: a háromszéki klub egy évre szóló szerződést kötött Bogdan Vătăjeluval. A rutinos balhátvéd jelentős hazai és nemzetközi tapasztalattal érkezik Sepsiszentgyörgyre.
Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.
Az EDDA lesz az egyik fellépő a 35. Tusványoson – jelentették be a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezői szerda délután.
Sokan kaptak érdemi indok és jogosultság nélkül magyar állampolgárságot az utóbbi években, ezeket az ügyeket is feltárjuk belső vizsgálat keretében – jelentette be Velkey György László külügyi államtitkár a Facebookon pénteken.
A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!