Hirdetés

Megszületett a Dinamo első hazai győzelme

Sok idő eltelt két győzelem között
Fotó: Pinti Attila

2020. november 20., 23:16

A bukaresti labdarúgócsapat a Voluntari ellen törte meg a jeget, Cosmin Contra játékosai hat fordulója tartó negatív sorozatot zártak le. Korábban az újonc FC Argeș pontot tudott szerezni Iași-ban.

2020. november 20., 23:16

A nemzetközi szünetnek vége, pénteken két mérkőzéssel folytatódott az élvonalbeli román labdarúgó-bajnokság alapszakasza. A 11. forduló első találkozóján a gyengélkedő Poli Iași döntetlent játszott az utóbbi időben javuló formát mutató FC Argeș-sel, majd késő este a Dinamo az FC Voluntari ellen szerezte meg szezonbeli második győzelmét.

Hirdetés

A nagyon komoly válságban lévő bukaresti együttes meglepő sikere azt jelenti, hogy már nincs olyan csapat a mezőnyben, amely legalább egyszer nem nyert volna hazai pályán.

Andrei Cristea góllal ünnepelte 400. mérkőzését a román élvonalban:

a 36 éves bákói csatár egy életerős, 16 méteres lövéssel szerzett vezetést az Argeș megyeiek ellen. A pitești-i vendégek a svájci-angolai Cephas Malele fejesével egyenlítettek a második félidőben, s bár szűk félórát emberelőnyben játszottak, 1–1 maradt a végeredmény.

A Dinamo és a Voluntari összecsapásán nem született gól az első félidőben. A 60. percben Paul Anton lőtte előnybe a fővárosiakat, Borja Valle passzából. A Deportivo la Corunánál is megfordult spanyol középpályás később az asszisztja mellé még két gólt is hozzátett, így Cosmin Contra alakulata végül simán győzött.

A Dinamo ezt megelőzően szeptember 21-én tudott nyerni a bajnokságban,

utána következett öt vereség zsinórban, illetve legutóbb a sereghajtó Astra Giurgiu elleni döntetlen.

Labdarúgó 1. Liga, alapszakasz, 11. forduló

Pénteki eredmények:

Poli Iași–FC Argeș 1–1 (1–0)
Gól: Cristea (40.), ill. Malele (61.)
Kiállítva: Frăsinescu (67., a hazaiaktól)

Bukaresti Dinamo–FC Voluntari 3–0 (0–0)
Gól: Anton (60.), Valle (67., 87.)

További program:
Szombat
13.00 Academica Clinceni–FC Viitorul
19.30 FC Botoșani–Universitatea Craiova
Vasárnap
17.30 FC Hermannstadt–Astra Giurgiu
20.00 Kolozsvári CFR–Aradi UTA
Hétfő
18.00 Chindia Târgoviște–Sepsi OSK
21.00 Medgyesi Gaz Metan–FCSB

A bajnokság állása:
1. FCSB 24 pont (28:10)
2. Craiova 24 (14:5)
3. CFR 21 (12:5)
4. Sepsi 16 (13:9)
5. Clinceni 16 (10:6)
6. Viitorul 16 (17:14)
----------------------------------
7. UTA 14 (11:11)
8. Chindia 14 (6:7)
9. Medgyes 13 (15:14)
10. Voluntari 13 (14:16)
11. Botoșani 11 (15:17)
12. Hermannstadt 11 (11:15)
13. Iași 10 (12:29)
14. Dinamo 9 (12:14)
15. Argeș 9 (10:18)
16. Astra 5 (10:20)
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ez is érdekelheti

A petárdázásért és a rasszista rigmusok miatt büntették az FCSB-t és a Rapidot

Összesen 31 875 lej pénzbírságot szabott ki a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága a FCSB-re és a Bukaresti Rapidra a két csapat október 24-i bajnoki mérkőzésén történt szurkolói rendbontások miatt.

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Az FK Csíkszereda kiesését várják, a Sepsi OSK a felsőházat is elérheti

Az FK Csíkszeredánál 72,4 százalékos kiesési kockázattal, a Sepsi OSK-nál 3,9 százalékos felsőházi eséllyel számol a Football Meets Data. A 14. forduló után készült szimuláció szerint mindkét székelyföldi együttesnek alsóházi folytatást vetít előre.

Kényszerből állt be, végül a forduló legjobbjai közé játszotta magát a Sepsi OSK védője

Fábio Viannát is beválasztotta a Szuperliga 14. fordulójának ideális csapatába a Hivatásos Labdarúgóliga (LPF). A Galacon gólpasszt jegyző portugál védő a Sepsi OSK második játékosa, aki ebben az idényben kiérdemelte az elismerést.

Lukić megszakította az FCSB győzelmi sorozatát, már negyedik a Kolozsvári U

Három bajnoki győzelem után megtorpant az FCSB: Jovo Lukić találatával a Kolozsvári U otthon tartotta a három pontot. A fővárosiak csak lesgólig és kapufáig jutottak, a Farul sikere pedig az első hatból is kiszorította őket.

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

A 95. percben jött a hidegzuhany, két pontot Galacon hagyott a Sepsi OSK (videóval)

Dimitri Oberlin találatával közel került a győzelemhez a Sepsi OSK, a Galaci Oțelul azonban a 95. percben büntetőből egyenlített. A háromszékiek így már öt bajnoki óta nyeretlenek a labdarúgó Szuperligában.

A székely derbi után jön a téli szünet, január közepén folytatódik a Szuperliga

December 21-én zárul az idei bajnoki program, január 15-én pedig már folytatódik a Szuperliga. A Sepsi OSK és az FK Csíkszereda egymás ellen búcsúzik az évtől, az újrakezdéskor a háromszékiek idegenben, a csíkiak otthon játszanak.

Galacon keres kiutat a hullámvölgyből a Sepsi OSK

Négy bajnoki óta nyeretlen a Sepsi OSK, vasárnap pedig közvetlen riválisánál, a Galaci Oțelul otthonában próbálna javítani. A háromszékieknek a támadójátékukon is változtatniuk kell, miközben a házigazdák pontrúgások után különösen sebezhetők.

Tovább tart az FC Argeș mélyrepülése, a Kolozsvári CFR döntetlent játszott a Petrolulnál (videóval)

Tovább remekel a labdarúgó Szuperliga egyik újonca. A Vajdahunyadi Corvinul a végjátékban szerzett találatokkal nyert. A Kolozsvári CFR lőtt érvényes és szabálytalan gólt is.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!