Florin Maxim együttese szenzációs menetelést hajtott végre a labdarúgó Román Kupa 2023–2024-es kiírásában, végül a finálét is megnyerte és elhódította a trófeát. Ezzel a sikerrel kiharcolta, hogy jövőre a nemzetközi kupaporondon is bizonyíthasson. Érdekesség, hogy az élvonalban nem szerepelhet, viszont az Európa Ligában igen.
A vajdahunyadiak stadionja nem felel meg az elvárásoknak, ezért nem léphetnek pályára a hazai mérkőzéseken a Michael Klein arénában, ehelyett Nagyszebenben fogják lejátszani azokat. Fontos szempont lehetett a vezetőség számára, hogy ez a létesítmény közelebb van, mint a sepsiszentgyörgyi, így a szurkolók is könnyebben eljuthatnak a helyszínre.
A Vajdahunyadi Corvinul a saját közösségi média oldalán tette közzé a hírt, hogy most már hivatalosan is megszületett a döntés és a szövetség is jóváhagyta azt. Külön köszönetüket fejezték ki a Sepsi OSK vezetőségének, amely azonnal segítőkezet nyújtott és mindvégig támogatta a másodosztályú klubot míg sikerült megszerezni a licencet a részvételhez.
Az Európa Ligában már az első előselejtezőkörben pályára lép a román gárda, ahol öt lehetséges ellenféllel nézhet farkasszemet: Sheriff Tiraspol (Moldovai Köztársaság), Maribor (Szlovénia), Wisla Krakkó (Lengyelország), Pafosz (Ciprus) vagy éppen a Paksi FC (Magyarország). A sorsolást június 18-án tartják, a mérkőzésekre július 11-én kerül sor, míg a visszavágókra egy héttel később, 18-án.
Amennyiben a Corvinul túljut az első ellenfelén, akkor továbbjut az Európa Liga második selejtezőkörébe, ha viszont búcsúzik a sorozattól, akkor a Konferencia Liga második selejtezőkörébe kerül, így négy nemzetközi kupamérkőzés egészen biztosan garantált számukra.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!