Az Astra Giurgiu legyőzése után a háromszékiek beverekedték magukat a hazai élvonal felsőházába, azonban a folytatásban újabb pontokra van szükségük ahhoz, hogy a bajnokság legjobb hat csapata között maradhassanak. Erre legközelebb pénteken lesz lehetőségük, amikor a piros-fehérek a Jászvásári Poli CSM otthonában lépnek pályára.
Óvatosan nyilatkozott a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón Eugen Neagoe, a Sepsi OSK vezetőedzője, aki a jászvásáriak erősségeit emelte ki, de arra is kitért, hogy elégedett a jelenlegi helyezésükkel, annak ellenére, hogy csapata akár előkelőbb helyen is állhatna a tabellán.
A szakember szerint annak tudatában kell készülniük a soron következő meccsre, hogy ellenfelük hazai pályán rendkívül agresszíven játszik.
„Az eddigi eredmények azt mutatják, hogy a bajnokság nagyon kiegyensúlyozott, hasonló képességű csapatok küzdenek egymással. Mi megnyertünk egy nagyon fontos mérkőzést az Astra ellen, de most Jászvásáron egy újabb nehéz meccs vár ránk.
Sajnos Jovanović és Drăghici eltiltás miatt nem léphetnek pályára, de biztos vagyok abban, hogy miként eddig is történt, a hiányzókat helyettesíteni tudjuk. Ahogy már többször is mondtam, bízom a csapatban, és meggyőződésem, hogy a Poli ellen is egy jó meccset fogunk játszani” – fogalmazott Eugen Neagoe.
A háromszékiek trénere azt is megemlítette, hogy az időjárási viszonyokkal is meg kell majd küzdeniük, hiszen megtörténhet, hogy fagyos pályán fognak játszani. A szakember szerint azonban panaszra nincs különösebb okuk, mert az ellenfél számára is ugyanazok lesznek a körülmények. Ennél sokkal fontosabb, hogy fizikailag és mentálisan is felkészülve várják a mérkőzést.
A középpályán eddig remekül teljesítő Stefan Velev is arra számít, hogy az időjárás és az ellenfél agresszív játéka nehezíteni fogja a dolgukat, de mindennek tudatában vannak, és készen állnak a küzdelemre.
Az OSK bolgár légiósa úgy vélekedett, hogy ha a saját játékukat fogják játszani, képesek lesznek megszerezni a három pontot.
A november 30-án, pénteken 17.30-kor kezdődő találkozót a Digi Sport 1, a Telekom Sport 1 és Look Sport televíziós csatornák élőben közvetítik.
Labdarúgás, 1. Liga, 17. forduló
péntek:
17.30 Jászvásári Poli CSM–Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK
20.00 Kolozsvári CFR–FC Voluntari
szombat:
14.00 Nagyszebeni Hermannstadt–Concordia Chiajna
20.00 FC Viitorul–Bukaresti Dinamo
vasárnap:
17.00 Universitatea Craiova–Dunărea Călărași
20.00 FCSB–Medgyesi Gaz Metan
hétfő:
20.00 Astra Giurgiu–FC Botoșani
Román labdarúgó 1. Liga, 2018–2019-es szezon
M | GY | D | V | GK | P | ||
---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Kolozsvári CFR | 26 | 15 | 9 | 2 | 39–16 | 54 |
2. | FCSB | 26 | 14 | 7 | 5 | 49–29 | 49 |
3. | Universitatea Craiova | 26 | 13 | 6 | 7 | 43–24 | 45 |
4. | Astra Giurgiu | 26 | 11 | 9 | 6 | 36–23 | 42 |
5. | FC Viitorul | 26 | 11 | 5 | 10 | 26–27 | 38 |
6. | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK | 26 | 10 | 7 | 9 | 32–25 | 37 |
7. | FC Botoșani | 26 | 9 | 9 | 8 | 31–33 | 36 |
8. | Jászvásári Poli CSM | 26 | 10 | 4 | 12 | 28–38 | 34 |
9. | Nagyszebeni Hermannstadt | 26 | 9 | 5 | 12 | 25–28 | 32 |
10. | Bukaresti Dinamo | 26 | 8 | 8 | 10 | 29–37 | 32 |
11. | Medgyesi Gaz Metan | 26 | 7 | 10 | 9 | 25–32 | 31 |
12. | Dunărea Călărași | 26 | 4 | 12 | 10 | 16–25 | 24 |
13. | FC Voluntari | 26 | 4 | 9 | 13 | 30–46 | 21 |
14. | Concordia Chiajna | 26 | 4 | 6 | 16 | 19–45 | 18 |
A válogatott szünet után sem torpant meg a Sepsi OSK: az Újszentesi SK otthonában góllal debütált Nacho Heras a labdarúgó 2. Liga 6. fordulójában, a háromszékiek pedig fontos győzelemmel folytatták jó sorozatukat.
Nagy bejelentést tett a Csíkszeredai Sportklub: a kék-fehérekhez csatlakozott Antal Patrick, a Vienna Capitals fiatal támadója, aki már vasárnap este pályára léphet új csapatában. A játékos édesapja 1989 előtt Csíkszeredában hokizott.
Egy ember meghalt és négyen megsérültek szombaton egy Craiován történt tömegverekedésben – tájékoztatott a Dolj megyei rendőrség.
Élettársa veje gyilkolt meg egy román állampolgárságú férfit a magyarországi Tiszakécskén. Az elkövető egy erdőben elásta a székelyudvarhelyi származású áldozat holttestét.
Figyelemfelkeltő elemzést tett közzé a román mezőgazdaság súlyos helyzetéről Nicu Vasile, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligája (LAPAR) elnöke. A tanulmány rámutat, hogy minimális a mezőgazdasági támogatási rendszer hatékonysága.
Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!