Hirdetés

Megőrizheti idegenbeli veretlenségét a Sepsi OSK

László Csaba (balról) szerint a védelmet jól meg kell szervezni, támadásban pedig sokat kell dolgozni
Fotó: Sánta Imre

2019. október 04., 09:08

Egy hét leforgása alatt másodszor játszik bajnoki meccset Botoșani-ban a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. Miután a piros-fehérek hétfőn a Jászvásári Poli CSM ellen értek el újabb döntetlent, pénteken 18 órakor a házigazda FC Botoșani együttesével mérik össze erejüket.

2019. október 04., 09:08

A labdarúgó 1. Liga alapszakaszának küzdelmei a feléhez közelednek, a Sepsi OSK pedig az odavágó-sorozat utolsó idegenbeli mérkőzésére készül. A háromszékiek eddigi tizenegy mérkőzésükön csupán egyetlen meccsüket veszítették el, azt is hazai pályán a Bukaresti Dinamo ellen. Idegenben viszont még senkinek nem sikerült legyőznie őket, és ha pénteken is pozitív eredményt érnek el,

a bajnokság első felét idegenbeli vereség nélkül zárhatják.

A pénteki mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón László Csaba, a Sepsi OSK vezetőedzője elsősorban az ellenfél erősségeit emelte ki, ami a támadó játékukban nyilvánul meg, ezért úgy véli, csapatának szervezetten kell pályára lépnie. A szakember kiemelte, ahhoz, hogy győzni tudjanak, nem lesz elegendő egy vagy két találatot szerezni, hanem tekintettel az FC Botoșani offenzív játékára, ennél többre lesz szükségük.

László Csaba •  Fotó: Sánta Imre Galéria

László Csaba
Fotó: Sánta Imre

„A héten második meccsünket játsszuk Botoșani-ban, ezúttal egy ténylegesen is hazai pályán játszó csapat ellen. Az FC Botoșani támadó szellemben lép majd pályára, erre fel kell készülnünk, de ugyanakkor a gyenge pontjaikat is ki kell használnunk, hogy mi is betaláljunk a kapujukba. A védelmünket jól meg kell szerveznünk, támadásban pedig sokat dolgoznunk, mert ha győzni akarunk, egy vagy két gól nem lesz elegendő.

Erre remek eszköz az ellentámadás, mert nekünk is vannak gyors játékosaink, de ha erre kevés lehetőségünk lesz, akkor a támadások felépítésében kell érvényesítenünk az elképzeléseinket.

Nehéz lesz megismételni a Jászvásár ellen az utolsó húsz percben nyújtott teljesítményünket, de ha ellenőrzésünk alatt fogjuk tudni tartani a játékot, akkor is elégedett leszek” – nyilatkozta László Csaba.

Hirdetés

Korábban hét évig erősítette az FC Botoșani együttesét Gabriel Vașvari, a háromszékiek középpályás sorának egyik oszlopa, aki szívesen emlékszik vissza az ott eltöltött időszakra, de most annak a csapatnak a sikeréért küzd, amelynek mezét magára ölti.

Gabriel Vașvari •  Fotó: Sánta Imre Galéria

Gabriel Vașvari
Fotó: Sánta Imre

„Természetesen szép emlékeim fűződnek Botoșani-hoz, illetve azokhoz az emberekhez, akikkel itt megismerkedtem. Viszont ha majd a pályára lépek, azon leszek, hogy mindent megtegyek annak a csapatnak a győzelméért, amelynek jelenleg tagja vagyok.

Nehéz meccsre számítok, ismerjük az ellenfél lendületes játékát, amelyet főleg hazai pályán szokott mutatni.

Két nehezen verhető csapat találkozik majd egymással, ezt mi bebizonyítottuk azzal, hogy tizenegy meccsből csak egyet veszítettünk el, és szeretném, ha ez a pénteki mérkőzést követően is így maradna” – fogalmazott a Sepsi OSK középpályása.

Labdarúgó 1. Liga, 2019–2020-as szezon, alapszakasz, 12. forduló
2019. 10. 04., 18:00 FC Botoșani Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 1–1
2019. 10. 04., 20:30 Universitatea Craiova Jászvásári Poli 1–1
2019. 10. 05., 14:30 Medgyesi Gaz Metan Academica Clinceni 2–1
2019. 10. 05., 20:30 FCSB Bukaresti Dinamo 1–1
2019. 10. 06., 20:30 FC Viitorul Kolozsvári CFR 3–1
2019. 10. 07., 18:00 FC Voluntari Chindia Târgoviște 0–1
2019. 10. 07., 20:30 Astra Giurgiu Nagyszebeni Hermannstadt 0–0

Labdarúgó 1. Liga, 2019–2020-as szezon, alapszakasz
M GY D V GK P
1. Kolozsvári CFR 26 15 7 4 51–16 52
2. Universitatea Craiova 26 14 4 8 41–28 46
3. FC Botoșani 26 12 9 5 36–30 45
4. FCSB 26 13 5 8 37–29 44
5. Medgyesi Gaz Metan 26 12 7 7 34–30 43
6. Astra Giurgiu* 26 13 6 7 38–29 42
7. FC Viitorul 26 11 7 8 44–29 40
8. Bukaresti Dinamo 26 10 4 12 37–41 34
9. Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 26 7 12 7 30–26 33
10. Chindia Târgoviște 26 6 7 13 29–47 25
11. Nagyszebeni Hermannstadt 26 5 10 11 26–44 25
12. Jászvásári Poli 26 5 7 14 26–40 22
13. Academica Clinceni 26 4 10 12 30–47 22
14. FC Voluntari 26 5 5 16 22–45 20
*Astra Giurgiu büntetve 3 ponttal

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megváltoztatta a szabályzatot a szövetség, még egy évig otthon játszhat az FK Csíkszereda

Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.

A csapatkapitány góljával győzte le a koszovói bajnokot a Sepsi OSK

Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.

Székelyhon

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

`
Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

Krónika

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Főtér

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Ez is érdekelheti

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

A támadó focit díjazza és Argentínát tartja favoritnak a Sepsi OSK sajtósa

Az angol, a belga és az amerikai válogatott sikerére tippelt a világbajnokság soron következő tizenhatoddöntőiben a sepsiszentgyörgyi Kiss Edit, akihez a Sepsi Rádió hírszerkesztőjeként és a Sepsi OSK sajtóreferenseként is közel áll a labdarúgás világa.

Szabadságot a szurkolóknak! Elfogadták a Paraschiv-törvényt

Ha valaki rendszeresen jár focimeccsekre, hallhatja, hogy függetlenül a csapatoktól, rivalizálástól és az eredménytől, a szurkolók egy adott pillanatban kórusban rázendítenek: „Szabadságot a szurkolóknak!”

Mbappé megállíthatatlan, Franciaország és Mexikó is a nyolcaddöntőben

Újabb két válogatott biztosította helyét a focivébé nyolcaddöntőjében. Franciaország Kylian Mbappé duplájával magabiztosan verte Svédországot, míg a társházigazda Mexikó Ecuador ellen is megőrizte hibátlan védekezését.

Haaland döntötte el a végén, Norvégia jutott a legjobb 16 közé

Sokáig úgy tűnt, hogy hosszabbításra lesz szükség az Elefántcsontpart–Norvégia mérkőzésen, ám Erling Haaland a hajrában megszerezte a győztes gólt, így a skandinávok első európai csapatként bejutottak a labdarúgó-világbajnokság legjobb 16 csapata közé.

Volt csapatával lemaradt a feljutásról, mégis a 2. Ligában folytatja Fülöp Loránd

Alig egy szezon után távozott a labdarúgó 3. Ligában szereplő Șoimii Gura Humorului csapatától Fülöp Loránd, aki a sikertelen osztályozó után klubot váltott, és a megyei vetélytárs Cetatea Suceavához igazolt, amely feljutott a másodosztályba.

Simább továbbjutások mellett egy hosszabbítást is jósol a székelyudvarhelyi színész

A portugálokkal tart, a norvégokban látja a focivébé meglepetéscsapatát. Ezúttal Jakab Tamást, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház színészét kérte fel a Székely Sport, hogy tippelje meg a soron következő meccsek kimenetelét.

Megismertük az első forduló programját, egymás után játszik a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda

A Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) nyilvánosságra hozta a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének első fordulós programját. A két székelyföldi együttes, a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda egyaránt hétfőn lép pályára.

A ráadásban mentette meg magát Marokkó, majd kiejtette Hollandiát

Marokkó ott folytatja, ahol négy éve abbahagyta Katarban: továbbírja a történelmet. Az afrikai együttes a tizenhatoddöntőben Hollandia ellen egyenlített a hosszabbításban, majd tizenegyespárbajban búcsúztatta az európaiakat.

Meglepetés a javából, máris búcsúztak a németek a vébén

Hatalmas meglepetésre Paraguay büntetőpárbajban legyőzte Németországot a labdarúgó-világbajnokság hétfő éjféli tizenhatoddöntőjében.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!